Rápörögve
Ha nem lenne egy kisiskolás fiam, fogalmam sem lenne az egészről, és – felteszem – egy ismertetőt sem olvasnék el róla, például ezt sem, mert meg sem írnám.
Helyzet van. A spinner berobbant Magyarországra, és őrületbe pörgeti, akarom mondani kergeti az ifjúságot és a velük szoros kapcsolatot ápoló, fizetőképes rokonságot. Gyanítom, a pedagógusokat is…
Miféle szerkezet ez? Én is csak ma jöttem rá tapasztalás útján, tegnap még csak arról volt fogalmam, hogy meg kell venni! A gyerek napok óta rimánkodott érte, én pedig következetes, szigorú, de igazságtalan anyukaként két napig kérettem magam. Na jó, volt az másfél is.
Jelen pillanatban nincs a spinnernél menősítőbb kütyü.
Legalábbis ebben az árkategóriában. A játékboltban, ahova célirányosan betévedtem, lazán a kassza mellett tartják egymásra tornyozva. Nem keresnek neki egy pofás polcot, nincs arra idő, elkapkodják. A vevők képesek összeugrani az utolsó darabokon – közölte az eladó. Ennyi konzumidiótát! Milyen könnyű őket megetetni. Képesek minden hülyeséget megvenni – gondoltam roppant tudatos vásárlóként.
Majd az eladó előzékenyen a kezembe nyomott egyet. Próbáld ki, pörgesd meg! – mondta. Megpörgettem, először csak kétkezesen, és a spinner pörgött, mint a veszedelem. Ha már mozgásban van, próbáld csak az egyik ujjadon pörgetni! Harmadszorra sikerült. Koncentráltam ezerrel, fel sem tűnt, hogy vásárlók kisebb csoportja körém verődik. Most pörgesd meg, majd vedd át a másik kezedbe! – noszogatott az eladó. Megpróbáltam. Nem ment. A spinner kétszer kirepült a kezemből. Menni fog, csak gyakorolni kell, így hát vettem egyet magamnak is…
A spinner kézre álló, ergonomikus kialakítású ügyességi és készségfejlesztő játék – csapágyas pörgettyű. Egy kézben tartva pörgethető. Bármennyire is furcsa, rá lehet kattanni felnőtt fejjel is. Kikapcsol, lazít – oldja a szorongást, segíti a koncentrációt. Nagyovis, kisiskolás gyerekek finommotorikai fejlesztésére is bevethető.
Sokan fognak meggazdagodni belőle – aztán jön majd egy újabb menősítő kütyü.

Alapító-főszerkesztő
Több mint két évtizedet töltöttem az írott média világában, szinte minden klasszikus sajtóműfajban kipróbálhattam magam újságíróként, szerkesztőként. 2006-2012 között építészeti szakújságíróként, PR-szakemberként voltam aktív, szakmai kiadványok és rendezvények létrejöttében közreműködtem. Az eletszepitok.hu weboldalt 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszakanyarodtam eredeti hivatásomhoz; gyermekjóléti alapellátás keretében általános és középiskolásokkal foglalkozom, prevenciós, edukációs, pályaorientációt támogató foglalkozásokat tartok, érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a szociális kompetenciafejlesztés és a készségfejlesztés áll. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetben szereztem mesterdiplomát, okleveles szociális munkás, felsőfokú intézményi kommunikátor, újságíró és kiadványszerkesztő képesítésekkel rendelkezem.