Régi mesék, új gyerekek. Avagy hogyan meséljünk a mai csemetéknek?
Bizonyára sokan találkoztatok afféle kortárs „mesekritikákkal”, mint például hogy Hófehérke hercege nekrofil volt, Hamupipőkéé cipőfetisiszta, és úgy általában, a mesék tele vannak szörnyűségekkel, kegyetlenséggel, igazságtalansággal, és sokszor a „tanulság” is olyan, hogy felnőttként nem értünk egyet vele, szülőként pedig tulajdonképpen egyáltalán nem szeretnénk, ha gyermekünk példát venne a mese hőséről.
Ilyen „megkérdőjelezhető” értékrendet közvetítő gyöngyszem „A rest macska” című népmese is. Ne olvassuk együtt a Btk-val: van benne családon belüli erőszak, gerinces állatok bántalmazása, és a szent cél sem pucolja tisztára a kegyetlen eszközt… Hogy klasszikust is említsek, a bántalmazás, mint csodaszer megjelenik Shakespeare-nél is, zseniális „stratégiának” beállítva a makrancos hölgy megszelídítését: egyszerűen nem engedi enni és aludni, azaz az életét fenyegeti. Csodás ötlet, nem? Hát nem.
A kérdés az, hogy ha a mesék nagy része ma már nem megy át erkölcsi szűrőnkön, akkor mégis mit meséljünk a gyereknek? Mert az azért nem változott, hogy a gyerkőcök imádják a meséket, épül a lelkük, gazdagodik a fantáziájuk, könnyebben dolgozzák fel az őket érő impulzusokat stb.
Az sem elhanyagolható tényező, hogy a legtöbb gyerek nem bura alatt nő fel: óvodában, iskolában, játszótéren úgyis érik olyan behatások, amelyeket a gondos szülő maximum fejcsóválva tudomásul vehet, de ki nem küszöbölhet. Tehát a teljes cenzúra nem működik.
Nem mai keletű probléma ez, legfeljebb most élünk olyan időket, hogy tömegessé vált és nyíltan lehet erről is beszélni. Anno a hetvenes évek végén a mi családunkban is volt egy „aranyszívű” gyermek (az öcsém), akinek a „kegyetlen” meséket „másképp” kellett mesélni. A Piroska- és nagymama-étrendről leszoktatott farkasnak nem követ tettek a hasába és a patakba fullasztották, hanem valahogy meg kellett javítani a kis lelkét, hogy onnantól ne tegyen „rosszat”. S a farkas megjavult! Szüleimtől nem kis kreativitást igényelt a mesék átírása, mert a hatalmas igazságérzete mellett végtelenül jó lelkű gyermekük elvárásának megfelelővé alakítani a történetet legtöbbször nem volt egyszerű.
Ezt a módszert egyébként alkalmazza a Disney-gépezet is: a kis hableány szomorú történetére rá sem ismerünk a rajzfilm-verzióban. Mit tehetünk?
Keressünk, vagy akár írjunk új meséket!
Ha nagyobb a gyermek, írjuk meg együtt a mesét, kérdezzük őt, hogy szerinte adjon-e enni a vándorlegény a kisegérnek, megkegyelmezzen-e a királyfi az utolsó fejéért könyörgő sárkánynak.
Írjuk át „igazságosra” a régi meséket, elég, ha az utolsó bekezdésben kerül minden a helyére, az előzetes kalandok maradhatnak.
Nagyobbakkal pedig már beszélgethetünk arról, hogy az emberiség értékrendje és erkölcse nem egy kőbe vésett abszolútum, koronként és helyenként változik. Igen, Shakespeare idejében pazar ötlet volt éheztetni a feleséget, igen, régen nem volt bűn megölni egy állatot „csak úgy”, de az ember egyik célja a földi életben, hogy minden nap egy kicsit jobb legyen, mint előző nap volt, egyénileg és közösségi szinten egyaránt. A mesék a régebbi idők lenyomatai. Rengeteg ma is aktuális tanulság rejlik bennük, legfeljebb nem azok, amik száz évvel ezelőtt.
Horizontunk tágítása céljából olvassunk „egzotikus” meséket: afrikai, izlandi, indián stb. történeteket. Ezeknél hamar kiderül, hogy a kulturális háttér, a kontextus ismerete elengedhetetlen. S ez érvényes a „hazai” történetekre is. Ha tudjuk, milyen környezetben, milyen keretek között keletkeztek ezek a mesék, könnyebben helyre tudjuk tenni önmagunkban, s ezáltal gyermekünkben a „kényes” kérdéseket. És talán annak a farkasnak sem kell feltétlenül a patakba fulladnia.
Külsős munkatárs
Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.
