Sajáttal készülni – a várakozás megszentelése

Mindig van új és népszerű karácsonyi dekoráció, amit hirdetnek a katalógusok és az üzletek, de a legtöbben nem trendi díszekre vágyunk, hanem egy olyan környezetre, ami a mi ünnepünkhöz illik. Ezt pedig ritkán befolyásolja a divat.

Az adventre már november közepétől készülünk, legelőször fejben, aztán tettekkel és tárgyakkal is.

Amikor elképzeljük, hogy milyen dekorációt szeretnénk, egy hangulatot látunk magunk előtt: színeket, formákat, fényeket, és persze benne magunkat. A karácsonyi díszek kiválasztásánál szinte mindent megengedhetünk; nem feltétlenül lesz az elegáns bútorok között csillogó gömbökkel és fényes szalagokkal öltöztetett fenyő, vagy a vidéki otthonban szalmából, csuhéból és dióból készített kollekció.

Vannak, akik szeretnek néhány évente új külsőt adni az ünnepnek (ennek lehet oka az is, hogy a családban történő változásokkal együtt az ünnep is változik), míg mások a megszokott kartondobozból a megszokott díszeket készítik elő, és újra és újra ugyanazt a karácsonyt építik fel maguknak.

A legelső saját karácsonyfámon még piros és arany díszek csillogtak, de ahogy nőttek a gyermekeim, úgy kerültek előtérbe az ő munkáik, a bolti díszeket pedig elajándékoztuk óvodába, iskolába. Fenyőfánkra, ajtónkra és ablakunkra magunk varrjuk a díszeket, mindig bővítve az előző évi gyűjteményünket. Így a dekoráció nálunk újul is, hiszen mindig sikerül új ötletet kitalálnunk, de állandó is, mert a régebbi darabokat is felhasználjuk, és a választott színvilágon sem módosítunk.

Az első alkalommal, amikor az ünnepekre készülve előkerül a nagy kartondoboz, órákig csak rakosgatjuk, nézegetjük, felfedezve azt, hogy mennyit változott a gyerkőcök keze alatt készült sok-sok fenyődísz. A gömbök, angyalkák, fenyők, szívek formája egyre pontosabb lett, a varrás precízebbé vált, a felhasznált díszítőelemek (gombok, csipkék, fodrok) egyre ízlésesebben kerültek fel a kis munkákra. Amikor elfoglalják helyüket a fán, és a lakás különböző pontjain, egyszerre ott van több év várakozása, együtt szerzett élményének pillanata, a közös fejlődésünk. Az övéké és a miénk is.

„Az ádvent a várakozás megszentelése. (…) Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.” (Pilinszky János)

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizennyolc − 5 =

hirdetés