Megfelelés, látszat és ami mögötte van: titkok, tabuk, hazugságok

A hallgatás betegít meg, nem maga az élmény. 

Feldmár András pszichiátertől származik az alábbi gondolat: „A trauma tulajdonképpen nem az, ami történt veled, hanem a trauma az, hogy soha senkivel nem lehetett erről beszélni. Az az élmény megfagyott.” (…) „A traumát gyakran nem csak az okozza, ami történt, hanem az, hogy soha nem lehetett beszélni róla. Titokban kellett tartani, még gondolkodni sem lehetett róla, ezért nem lehetett megemészteni.”

Nem minden trauma tabu(téma), és a tabu nem feltétlenül kapcsolódik traumatikus élményhez. Mégis, ha taburól van szó, akkor általában olyan lelki terhekre, titkokra gondolunk, melyeket a saját jól felfogott érdekünkben (?) „illik” elhallgatni mások előtt, sőt, másokat sem illendő ún. tabutémákkal piszkálni, kínos helyzetbe hozni. Az őszinteségnek tehát vannak mélyen gyökerező, generációkon átívelő társadalmilag rögzült korlátai. 

Ha egy közösség érdekében lépünk fel, akkor a tabudöntögetés progresszív, előremutató, forradalmi tettnek számít, még akkor is, ha a kívánt változásra még nem eléggé érett a kor társadalma.

Hogy csak egy példát említsek, a családon belüli erőszakot, s általában a bántalmazást hosszú időn át nemcsak a kívülállók kezelték tabuként, hanem maguk az áldozatok, és a velük közvetlen kapcsolatban állók is, akikkel szemben joggal lehetne és lehetett volna korábban is elvárás, hogy kiálljanak az áldozat mellett.

Minél érettebb egy társadalom, annál erősebb a véleménynyilvánítás szabadsága, de a teljes szabadság utópisztikus ideálja nem valósulhat meg mindaddig, amíg az emberi természet nem változik.

Messze nem vagyunk még a helyzet magaslatán, nem szűntek meg a visszaélések, a határátlépések, sokan ma is sportként űzik az emberi méltóság lábbal tiprását. Önfelmentésben, áldozathibáztatásban pedig még mindig túl „jók” vagyunk, de minden nyilvánosságra került tabutéma, és konkrét eset segíti a lassú tisztulási folyamatot, hozzájárul a szemlélet- és attitűdváltozáshoz. 

Minden kornak és minden rendszernek megvoltak és megvannak a maga tabui. Mi a helyzet manapság? Nézzük az alábbi listát! A leggyakoribb tabutémák az európai kultúrában: a család adóssága, a házasságon kívül született gyermek, a házastárs félrelépése, a férj erőszakoskodása, a férj (feleség) alkoholizmusa, a gyermek homoszexuális hajlama, valamelyik családtag kábítószerezése, munkanélküliség, súlyos betegség, a gyerek szexuális bántalmazása.

Bernd Gasch professzor egy korábbi felmérése alapján az alábbi tabulistát állította össze: vécészokások, felnőtt szexuális viselkedés, gyermeki szexuális viselkedés, szégyellnivaló események, kudarcélmények, politikai vélemények, fantáziák, ábrándok, agresszív gondolatok, vágyak, menstruáció, a saját testről alkotott kép, parapszichológia, jó tulajdonságok, sikerek, testi higiénia.

Lehet, hogy minderre érdekességként tekintünk, elgondolkodtat minket, de érdemes saját szűrőn is átengedni az olvasottakat, feltenni magunknak a kérdést: egyénileg hogyan állunk a tabukkal? Hogyan viszonyunk a tabutémákhoz? Mi jellemzi a közvetlen környezetünket, családunkat, barátainkat, ismerőseinket?

Nem utolsósorban: van-e olyan tabu, ami gúzsba köt bennünket, ami tartósan kihat mentális állapotunkra, meghatározza az életminőségünket? Amiről nem tudunk, pedig kellene beszélni, legalább a hozzánk legközelebb álló emberekkel, de akár szakemberrel, pszichológussal is…

Furcsán működünk. Mások titkait szenvedélyesen kutatjuk, de a saját titkainkat szeretjük tabusítani. Fél siker, ha a saját működésünkkel tisztában vagyunk és képesek vagyunk meglátni, akár még korrigálni is a hibáinkat. Van abban igazság, hogy aki szereti kiteregetni a szennyest, és folyton mások életét, titkait fürkészi, az valójában a saját életével elégedetlen, és erről igyekszik terelni a figyelmét. 

Feldmár András szerint minél több tabut szeg meg az ember, annál érdekesebb lesz az élete… Mit jelenthet ez? Az én olvasatomban azt, hogy felvállalja önmagát, ledönti a saját korlátait, nem álszent, hanem szabad. Nem hordoz súlyos és sötét titkokat, nem tabusít. Van abban igazság, hogy aki önmagát képes legyőzni, azt senki más nem győzi le. Önmagunkat legyőzni a legnehezebb.

Szépítők Magazin

2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.