Visszafordíthatatlan ítélet: klimax idő előtt
Ez az, amire biztosan nem tudsz előre felkészülni. Előjelek és figyelmeztetés nélkül csap le a démon. A diagnózis és a véglegesség pedig földre terít.
Kriszti félt a lombikprogramtól, és félt a nagy dózisban kapott hormonok kockázatától. Mások történeteit hallva azt gondolta, ő nem vállalná ezt az utat… Aztán az ötödik sikertelen inszemináció után – mikor kiderült, hogy a petefészke működése olyan, mintha nem 32, hanem 55 éves lenne – persze vállalta. Az orvosa sürgette: kezdjenek bele minél hamarabb, és „préseljék ki még azt a helyzetből, amit lehet, mert néhány hónap múlva még az az 1-2 százaléknyi esély is elszáll.” Kriszti úgy érezte, elvesztette a szabad akarathoz való jogát. Hogy ezzel a diagnózissal azonnal felkerült egy olyan expressz járatra, amire még jegyet sem akart venni soha!
A megkezdett lombikot viszont le kellett fújni, mert Kriszti teste nem reagált. Érni készülő tüszők halmaza helyett az ultrahang képernyő csak egy nagy fekete semmit mutatott.
Ildi története másképp nehéz: ő még nem is tervezett babát. 27 éves volt, alig egy éve férjnél – másoddiplomára és szakmaváltásra készült. A vizsgaidőszakra és az új munkahelyen való feszített tempóra fogta a nem múló fáradtságot és a levertséget. Tapasztalt nőgyógyásza az éves szűrésen hormonszintet is nézett, ami kimutatta: Ildi tüneteit nem a fáradtság, hanem a korai menopauza magyarázza. Tehát klimaxol…
Ildikót fojtogatta a bűntudat az „önzése” miatt, mert nem szült évekkel korábban. Mert még azt sem tudta odáig, hogy készen áll-e az anyaságra. Még fel sem tette magának a kérdést, hogy mikor szeretne gyereket. Még tolta volna az időt, mire a sors az arcába vágta, hogy épp abból futott ki.
Hogy kezdődik?
Szédülés, hőhullámok, fejfájás, hangulatingadozás, menstruációs zavarok… Semmi drasztikus. A tünetek csak akkor nyernek értelmet, ha konkrétan utánuk jársz. A folyamat ugyanaz, mint a normál klimax esetén, ám durván a megszokott idő előtt történik. A petefészkeid idejekorán elvesztik a hormontermelő funkciójukat. Tehát borítékolva van a meddőség.
Hogy mit tehetsz akkor, ha még anya szeretnél lenni?
Fogcsikorgatva, erődet és anyagi tartalékaidat összeszedve erőltetheted a lombikprogramot addig, míg az orvosod értelmét látja. És addig, míg a párkapcsolatod elbírja ezt…
Kutathatsz petesejt donort. De ne álltasd magad: ez a lehetőség sajnos olyan ritka, mint a fehér holló.
Próbálhatsz külföldi béranyával. De én nem biztatnék erre igazán senkit. Jogilag, érzelmileg és az így létrejött család jövőbeni biztonsága szempontjából aknamezős történet
Örökbefogadó szülővé válhatsz. Itthon egyre könnyebb, egyre letisztultabb, és biztonságosabb a menete.
Krisztiékhez örökbefogadott ikerbabák érkeztek. Újszülöttként. Boldogság, fáradtság.
Ildi férje még töri magát külföldi béranyáért, pedig Ildi ellenáll. Ők nehezen vannak… De dolgoznak rajta.
1969-ben születtem, a pályámat szülésznőként kezdtem Szegeden, azután világgá mentem, és Ausztráliában éltem 5 évig. A Janus Pannonius Tudomány Egyetemről és a Külker Főiskoláról gyűjtöttem diplomákat, és hosszú évekig HR szakemberként dolgoztam.
Iskolai végzettségeimet, valamint az élettől és a saját önismereti utamból nyert tudást, bölcsességet, és a hitemet ötvöztem hivatássá, és másfél évtizede segítőként dolgozom.
Nagyon sokféle élethelyzettel találkozom; munkahelyi, és magánéleti problémákkal, erőt vivő feladatokkal, elvárásokkal, fel nem ismert elakadásokkal. A segítő beszélgetések mentén a hozzám fordulóknak sikerül tisztábban látni magukat, és megtalálni az erőforrásaikat ezek kezeléséhez, megoldásához.