Muníció a lelkünknek: a könyvek és régi olvasmányaink ereje
E rövid írás apropóját egy beszélgetés adta. Csörög a telefon, felveszem:
-Imre, Karl May most lenne 180 éves, lenne kedved beszélgetni mindarról, ahogy annak idején generációkra hatott a történeteivel?
– Örömmel, de nem baj, hogy én Robinson Crusoe-s voltam?
– Szó sincs róla.
Merthogy valóban nem mondhatom, hogy faltam volna Winnetou és Old Shatterhand történeteit, a kivétel talán Az Ezüst-tó kincse volt, de lelki szemünk előtt – mint most e sorokat olvasva talán – sokunknak a filmváltozat klasszikus pillanati jelennek meg. A jó újból és újból győzött ezekben a történetekben, akárhányszor is olvastuk vagy néztük végig, a gonoszt mindig elnyelte a mocsár.
Karl May boldogságdefiníciója az egyik kötetében felettébb érdekes és izgalmas pszichológiai tartalmat rejt: „Boldog az, aki boldog gyermekkora hitét magával tudja vinni mindenüvé a szíve mélyén, és meg tudja őrizni.”
Erről van tehát szó. Legyen olyan gyermekkori élményünk, és olvasmányforrásunk, melyek hozzásegítenek a boldog gyermekkor hitének kimunkálásában. Akkor még töretlenül hiszünk a csodában. Minden lehetséges, s fantázia- és szerepjátékainkban újra és újra megtaláljuk az egyensúlyunk. Akkor még önstabilizációs képességünk hihetetlen magaslatokban szárnyal. Akár demagóg mondatnak is felfogható a követező – ki-ki döntse el majd maga: csak olvassunk! Persze nem mindegy, hogy mit, de
az olvasás adhat olyan muníciót lelkünk és belső világunk építőköveihez, amit más egyelőre csak suta utánzatként képes megközelíteni.
Ezen a ponton térek rá Robinson ösvényére. Felnőtt fejjel újra belelapoztam a kötetbe. Lenyűgözött pár dolog. A pszichológia gyakorlata az önismeret és az önreflexiós készség-képesség fontosságát hangsúlyozza nap nap után. Daniel Defoe zsenialitása belelök az önmagunkkal való beszélgetés és helyes töprengés mintájába. Szakszóval kognitív gondolatnaplónak is hívhatnánk, amit hősével bemutat. Ráadásul az úgynevezett átkeretezés technikájának is kitűnő példája épülhet be tizenéves korunk az élet nehézségeivel szembeni repertoárjába. Idézet a műből:
„Mivel kezdett erőt venni rajtam a csüggedés, azzal nyugtattam magam, hogy összevetettem jelenlegi életem jó és rossz oldalát. Pártatlanul próbáltam megítélni a kényelmet, amit élvezek és a szenvedést, amit átélek:
A rossz
1. Egy szörnyű, lakatlan szigetre vagyok számkivetve, a szabadulás minden reménye nélkül.
2. A világ minden élőlénye közül én lettem kiválasztva a leghitványabb sorsra.
3. Magányra ítéltek, eltiltva az emberi fajtól és társadalomtól.
4. Védtelen vagyok az emberek vagy vadállatok ellenséges támadásaival szemben.
5. Egy lélek sincs, akihez szólhatnék, vagy aki enyhíthetné bánatomat.
A jó
1. Élek, mert a hajó legénységével ellentétben nem fulladtam vízbe.
2. A többiekkel szemben én ki lettem választva arra, hogy éljek. Az Úr, aki csodálatos módon megmentett a haláltól, meg is szabadíthat.
3. Nem éhezem és a hely, ahol élek nem sivár, élelemben gazdag.
4. Olyan szigetre kerültem, ahol nincsenek az életemet fenyegető vadállatok, szemben azzal, amit például az afrikai partokon láttam. Mi lett volna velem, ha ott szenvedek hajótörést?
5. Isten rendkívüli adományként partközelbe küldte a hajót, ahonnan megszerezhettem minden szükséges holmit, hogy felszerelkezhessek és ellássam magam utánpótlással, akár életem végéig is.”
Tűpontosan adja vissza, miként működhet önmagunk stabilizálása nehéz körülmények között. Ebből pedig minden generációnak kijár mind objektíve, mind szubjektíve saját viszonyításaiban és viszonyulásaiban. Ezek az irodalmi kis színesek igazi kapaszkodót rejtenek és jelenthetnek tehát, de csak akkor, ha elérhető közelségben tartjuk nemcsak fizikai, hanem szellemi, lelki értelemben is.
A konkrét műsor/beszélgetés:
Nyitókép: Sumit Mathur/Pexels
Tanácsadó szakpszichológus
Hiszem, mindig van másik út, mindig tehetünk mást, mint amit eddig tettünk. Épp ezért sokkal inkább mi határozzuk meg sorsunkat, mintsem a sors irányítaná életünk alakulását. Vallom, ha ez a belátás megszületik, csakis akkor lesz képes felszabadítani a személy azokat a külső és belső erőforrásokat, melyekkel beteljesítheti mindazt, amire hivatott; felismerve önnön felelősségét, s ráébred: a változás és a kiteljesedés kulcsa ő maga.
