„Álmomban a bordakosaramban jártam.” A covidos álmokról beszélgettünk Kőszeg Sára klinikai szakpszichológussal
„Egy hatalmas épületbe szerettem volna bejutni, mert menekültem valami elől, az ajtón sehol nem tudtam, így egy ablakon mentem be végül. Rengeteg lakás volt a házban, de sehol nem lakott senki. Amikor bejutottam a padlót homok borította. Én a homok alá feküdtem hanyatt, és alig mertem lélegezni, nehogy észrevegyen az a valami, ami elől menekültem. Alig kaptam levegőt és nagyon féltem. Egyedül voltam az egész világon. Felébredtem, mert egy nagy levegőt kellett vennem.” Ez sorban a hetvenhatodik álom, amit Kőszeg Sára klinikai szakpszichológus gyűjtött koronavírusos betegektől.
A koronavírus fertőzés a beszámolók és a vizsgálatok szerint is komoly idegrendszeri következményekkel jár, a fertőzés akut szakaszában sokszor zavarodottságot, furcsa rémálmokat tapasztalnak a betegek. Idegrendszeri érintettségre utal a fejfájás, az íz- és szagérzékelés elvesztése, de előfordulhat kognitív zavar is. Az ok összetett, a csökkent oxigénszintre érzékenyen reagál az agy, a fertőzés véralavadási faktorokkal is rontja az agy keringését, maga a vírus, illetve a fehérjéi is átjutnak a véragygáton és a gyulladás is hatással van az idegrendszerre. Ezenfelül a kórházba kerültek általában traumát is elszenvednek, hiszen a légszomj során halálfélelmet élnek át, de látnak, hallanak megfulladni maguk körül más betegeket. Még az orvosok számára is megrázó élmény egy ilyen covidos haláltusa, nemhogy egy olyan átlagembernek, aki éppen ugyanebben a kórban szenved és okkal fél a haláltól. Mindez egyenesen vezet egy zaklatott állapothoz, amelyben gyakoriak a rémálmok.
Miért fogott covidos álmok gyűjtésébe?
2020 novemberében magam is átestem a fertőzésen és azt figyeltem meg, hogy az álmaim megváltoztak. Olyan pácienseimnél is tapasztaltam ugyanezt, akik COVID-osok voltak. A betegség nagyon alapszintű szorongásokat hoz elő. Az érdekel, hogy objektíven, bizonyíthatóan megváltoznak-e az álmaink a betegség hatására, és ha igen, akkor milyenek, mit mondhatunk el róluk.
Pontosan miért álmodnak többet és intenzívebben a koronavírusos fertőzésben szenvedők?
Pszichológiai oldalról több oka is van. Egyrészt jóval többet alszanak a betegek, ezért többet is álmodnak. Nem csörgőórára kelnek, ezért valószínűbb, hogy a REM fázisból ébrednek fel, amikor izgalmi állapotban van a test és az agy, ilyenkor rengeteg képet rakunk össze. A stressz miatt gyakrabban, hirtelen ébredünk a REM fázisból, és ezért jobban emlékszünk. Az alvási ciklus is megváltozhat betegség alatt, így több REM-fázisunk lehet. Ezenkívül a betegség során az ember figyelme jobban befelé fordul, élményszegényebbek bizonyos szempontból a napjaink, ezért több időnk van magunkkal foglalkozni, ilyenkor többet is álmodhatunk. Például azok is többet álmodnak, akik terápiára járnak, hiszen jobban figyelik önmagukat és erősebben reflektálnak a belső történésekre. Ez a terápiás munka következménye. Csak a rosszabb álmokra való emlékezést magyarázza az evolúciós pszichológia elmélete is, miszerint a rossz eseményekre jobban emlékezünk, azzal többet foglalkozunk annak érdekében, hogy megelőzhessük őket a továbbiakban.
Habár lényegében véve az egész társadalom traumát él meg, a fertőzöttek nyilvánvalóan erősebben részesülnek a feldolgozni való élményekből. Ez is hat az álmaikra?
Igen, a traumatikus események fokozzák az álomtevékenységet, ilyenkor élénkebbek, gazdagabbak az álmok, mert ez a feldolgozás egyik eszköze. Az idegrendszer éppen ezért szabadabban, jobban asszociál az álomtevékenység alatt, ilyenkor nincsenek azok a gátló tényezők, amelyek éber tudatunkban működnek. Ennek az az oka, hogy az agy megpróbálja az újszerű élményeket beépíteni a már kialakult hosszútávú emlékezetbe, egy tágabb narratívába, és ehhez szüksége van többféle tartalmi kapcsolatra. Mindezzel szelidíti is az élményeket, kézzelfoghatóbbá teszi a szorongásokat, hiszen ismerőssé válnak, valami megtörténhez kapcsolhatóvá, így kevésbé félelmetessé. S ezek a laza, távoli asszociációk érzelmileg is telítettebbé teszik az álmokat. Persze, a traumatikus események eleve több érzelmet váltanak ki az emberekből.
Miért olyan mások az érzéseink álmunkban? Sokszor valami nagy szörnyűség történik álmunkban, és egészen másként reagálunk, mint ahogy kellene, akár közömbösen.
Mert az álomtevékenység során nem vagyunk tudatunknál, az álmok a tudatosság és tudattalan határán mozognak. Így nem zajlik önreflexió az események során, tehát lényegében véve nem jövünk tisztába azzal, mi történik. Ha így lenne, valószínűleg fel is ébrednénk. Ahhoz hasonló tudatszintünk lehet, mint az állatoknak. Másrészt ilyenkor képi módon működik az agy, miközben éberen nemcsak képekben gondolkodunk, hanem absztrakt módon is. Tehát minden, az érzések is képekben fogalmazódnak meg inkább, illetve ezért pörög olyan gyorsan az álom. Ez egy sokkal alapvetőbb, primitívebb működés. Mivel a belső cenzúra a fenti okokból fellazul, a lelkiismeretünk kevésbé lép közbe, szinte bármit megengedünk magunknak, előfordul például, hogy valaki gyilkol álmában, és amikor felébred, nagyon szégyelli magát. Pedig az csak egy szimbólum. Freud szerint az álom királyi út a tudattalanhoz. Az biztos, hogy a szabad asszociációs módszert régóta használjuk terápiákban. Asszociációk révén próbáljuk a terápiában megfejteni az álmot, ez a szabad asszociáció módszer egyébkent is jelen van az analitikus terápiákban. Vagyis a páciens azt mondja, ami először eszébe jut. Így próbálunk közelebb férkőzni a nem tudatos tartalmakhoz. Minél mélyebben tud ebben működni a páciens, annál mélyebb indulatok, félelmek, lefojtott tartalmak jönnek elő.
Van valami közös a beküldött covidos álmokban?
Eleinte sok vízzel, fulladással kapcsolatos álom érkezett, még most is van belőlük, de inkább az intenzív szorongásos tartalom a jellemző, ami a halálfélelem köré csoportosul. A fulladás és a víz nyilván összefügg a légúti tünetekkel, a szorongás pedig indokolt, hiszen a betegség nagyon könnyen halálos is lehet. Önmagában a légzési nehézség is halálfélelmet vált ki, ha levegőt akarok venni, de nem tudok, az létemet a legalapvetőbben fenyegető állapot. Betegen az én álmaimban is halálfélelem, szorongás jelent meg, annak ellenére, hogy tudatosan nem ezt éreztem. További, jellemzően visszatérő elem a halott családtagok megjelenése. Ez nem mindig szomorú, van, amikor szeretettel és örömmel teli. Megszűnnek a határok halottak és nem halottak között, mintha a két világ között lenne az álmodó. Sokszor a saját haláláról álmodik, vagy az is előfordul, hogy a halálfélelem valami üldözésben nyilvánul meg, valaki vagy valami kínozni, gyilkolni készül és menekülni kell. Ez is természetes, hiszen a vírus is láthatatlan, megfoghatatlan, csak valami, ami hihetetlen rombolást visz végbe a testünkben és az életünkben. Sokféleképpen jelenik meg az álmokban ez az alaktalan fenyegetettség, az egyik álom például így szól:
„Volt férjemmel tettünk-vettünk a lakásban a gyerekek körül. Minden elég hétköznapi volt, és olyan volt, mint, amikor még együtt voltunk, a gyerekek is kisebbek voltak. Váratlanul észreveszem, hogy egy fekete zsinór húzódik végig a lakáson körülbelül térdmagasságban. És tudom, hogy az alá nem szabad bekerülni, mert ott kezdődik a pokol.”
Gyakori tartalom továbbá a test, a belső szervek naturalisztikus megjelenése. Például ilyen a nyolcvankettedik álom: „véletlen elvágtam a csuklómat, és az ereim szó szerint kilógtak, mint a spagettitészta, próbáltam titkolni, ezért visszatettem őket a karomba, és azt mondtam magamban, hogy ez semmiség.” De ezek között is van békésebb, nem annyira fenyegető:
„Álmomban a bordakosaramban jártam, alaposan, érdeklődve megnéztem a bordacsontot belülről. Csak szép, rózsaszínű csont volt, semmi más. Nem volt ijesztő kicsit sem.”
Ebben a betegségben jobban figyeli a saját tüneteit az ember, intenzívebb kapcsolatba kerül a testével, ez magyarázhatja az ilyen típusú álmokat. Ugyanakkor az álmokat egyesével kellene leelemezni azzal kapcsolatban, mi mit jelent bennük, hiszen kapcsolódnak az illető élettörténetéhez, a családi és munkahelyi helyzetéhez, nemcsak a betegséghez. Most gyűjtjük nem covidosok álmait, felmerült, hogy a kutatás része lesz egy összehasonlítás is. Ezenkívül a covidosoktól kérünk a betegség előtti időkből is egy álmot, ha emlékeznek valamelyikre. Még képlékeny, hogyan fogjuk feldolgozni ezt az anyagot, de mindenképpen nagyon érdekes kutatási téma. Eddig pont ilyen vizsgálatról nem tudok, a pandémiás álmokat szintén gyűjtik, sőt, többen már közzé is tettek tanulmányt arról, hogyan hat az álmainkra a járvány, de ezek az egész társadalomról szólnak, eddig tudomásom szerint nem vizsgálták külön a betegek álmait. A múltból is voltak hasonló célú kutatások, például a 2001. szeptember 11-e utáni, illetve a második világháború alatti álmokkal kapcsolatban. Ez a helyzet most történelmi, lélektani és társadalmi szempontból is nagyon érdekes.
Lehet jót is álmodni covidosan?
Igen, pont a legelső beküldött álom nagyon kedves és pozitív volt: „Több olyan álmom volt, ahol régebbi szerelmeim egyszerre voltak jelen. Nem volt semmi különösebb történés, de egyszerre voltak ott. Néztem őket és mindegyiküket szépnek láttam. Az egyikük egyik pillanatban felém fordult és adott egy puszit. Közben minden nagyon szép volt és nyugodt.”
Nyitókép: Hakeem James, Pexels
Zöld Toll-díjas újságíró, szerkesztő
Közel 20 éve dolgozom újságíróként és szerkesztőként, sokáig kulturális vonalon is tevékenykedtem, aztán megtaláltak az ökológiával, megújuló energiával, fenntartható technológiával kapcsolatos témák: ebben igazán megtaláltam önmagam, emberként, újságíróként is – a szakmai elismerések is így értek el. Elsősorban a környezettudatosság érdekel, ezt a kérdéskört olyan szempontból érdemes megközelíteni, amely a hétköznapi embert a leginkább érdekelheti: inkább a gyakorlat, mint az elmélet oldaláról, inkább a megvalósult, működő projekteket ismertetve, mint a távoli jövőbe vesző álmokat. Szeretem bemutatni az embereket, akik megalkotják vagy alkalmazzák az alternatív módszereket, ezenkívül szívesen foglalkozom a közösségeket teremtő, illetve erősítő mozgalmakkal, mint amilyenek a nagyvárosi közösségi kertek vagy a közösségi mezőgazdálkodás… Megtépázott az élet; mindig azt igyekszem átadni, hogy – bármilyen közhelyes is – a szeretet a legfontosabb. Ha azokkal lehetsz, akik szeretnek és akiket szeretsz. És ha erre figyelsz, örülni fogsz a kávénak reggel, az éppen következő évszak jeleinek az utcán, egy mosolynak egy idegentől, az alvó kisgyerekednek vagy annak, hogy jól áll a hajad reggel és nem kell beszárítani… Az élet szép. Tényleg.
