„Figyelj rám, mintha jel volnék, keress úgy, mintha nem volnék.” Hagyd a valóságos világot hatni! Avagy: így neveld a digitális humánokat

Van egy mesefilm, a címe: Így neveld a sárkányodat. Bevallom, még nem láttam a filmet, csak hallottam róla, de a címe megragadott. Úgy tapasztalom, viharos gyorsasággal változó korunk olyan új „sárkányféléket” termel ki a környezetünkben, hogy hasonló tartalmú „nevelési kézikönyvre” lenne szükségünk hozzájuk.

Úgy kezdődik, hogy beleálltam egy kommentfolyamba. Jó, tudom, nem kellett volna… De ha már így jártam, találtam egy kis gondolkodnivalót benne. Az alap egy „tech” rovat cikke, azt taglalja, hogy miképpen olvassuk el úgy az üzeneteinket, hogy a küldő fél ne lássa, hogy láttuk. Nem bátorít nyíltan a „sunyításra”, ám mégis azt támogatja. Mert hiszen miért baj az, ha látja a másik, hogy láttam az üzenetét?

Ha nincs is semmi „sunyítanivalóm”, akkor is bajban vagyok ám! Mert

az új „faj”, a „digitális humán” elvárja a 0-24-es digitális készenlétet, vagyis az azonnali választ. Úgy veszi ennek hiányát, mintha az utcán nem köszönnék neki vissza. Az egyik kommentelő egyenesen „sunyi aljadéknak” titulálja azt, aki nem méltóztatik azonnal legalább annyit visszaírni, hogy „most nem alkalmas”.

Közben pedig az élet simán hoz olyan helyzeteket, hogy valóban nincs szabad kezem és fél percem sem arra, hogy ott és azonnal reagáljak. Még éppen ránéztem az üzenetre, aztán a következő pillanatban…kifut a tej, leég a rántás, futás a konyhába, a gyerek épp a kaktuszt szerezte meg és tömi a szájába, mentsük a menthetőt,
csengetnek, ajtót nyitok, le kell szállnom a buszról, és csupán öt tömött szatyor jut a két kezemre stb.

És szégyenletes módon hagyom a valóságos világot hatni, ahelyett, hogy tisztességes digitális humán módjára mindent félresöpörve a Messengeren érkezett üzenetre válaszolnék. Azonnal. Mert ugye a küldő fél jól megsértődik, és – mint egy kommentelő megjegyezte – embernek sem tart ezek után.

Én a nehezebbik utat választottam, már akkor, amikor még „csak” a mobiltelefon jelentette a „villanypórázt”. Volt, hogy egy találkozó miatt egy óra hosszára lenémítottam a telefonomat, fontos hívást nem vártam, és hát nem én vagyok a 112, hogy mindig készenlétben álljak… Valaki hívott ez alatt az egy óra alatt, még az elején. Aztán szinte percenként újra. Mire megnéztem a telefonomat, 46 (!) nem fogadott hívásom volt tőle. Ja, nem akart semmi fontosat. És egyébként, ha igen, megint csak: mi vagyok én? Katasztrófavédelmi központ? Megáll a Föld forgása, ha nem veszem fel a telefont?

Szóval a nehezebbik út: nevelgetem a digitális humánjaimat. Szépen elmagyarázom, hogy azért, mert a rendszer azt jelzi ki, hogy elérhető vagyok, az nem azt jelenti, hogy üres (tehát szabad) két kézzel ülök a gép/telefon mellett, és azonnal rávetem magam a billentyűzetre, ha üzenet érkezik. Nem. Én képes vagyok rá, és fürdöm, tésztát gyúrok, boltban pakolok, cipekedem, élőben beszélgetek, horribile dictu dolgozom, és benne vagyok egy gondolatmenetben. És arra is képes vagyok, hogy bizony ezt mind nem dobom el azért, hogy azonnal válaszoljak.

Nem könnyű út ez. Amennyire az emberek nagy része „félelmetesen tudományos” varázslatnak tartja a kvantumfizikát (pedig 100 éves történet!), annyira kvantumosan működik maga az ember is. A megfigyelés ténye hatással van a megfigyeltre… Igen, ha nem látlak, akkor nem látom, mit csinálsz, tehát nyilván semmit. Akkor – számomra – nem is létezel. Csak akkor létezel, ha velem vagy kapcsolatban. Tehát ha írtam, méltóztass azonnal reagálni, különben „sunyi aljadék” vagy. Na persze…

Ami élteti bennem a reményt, és ami miatt nem adom fel, az a következő: értékes, tartalmas emberi kapcsolatot még nem vesztettem el egy nem fogadott hívás vagy egy „láttam, de nem írtam azonnal” üzenet miatt.

És bízom benne, hogy sosem jut el az emberiség olyan mély szintre, hogy a digitális készenlét fontosabb legyen, mint az Élet.

A címben olvasható idézet: Kicsinyke vágyak, Nagy Bandó András

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenhat − tizenegy =

hirdetés