Az évek telnek. Mennyit változunk az évek múltával? Mi változhat még meg és mi nem?

Vajda János ekképp kérdez kicsit bennünket, s kicsit magát az életet:

„Lehet-e nem történtté, ami lett,
Betöltve mással az a jelenet…?
Muló idő, lehet-e mutatód
Előre-hátra igazítni, mondd?!”

Nincs hatalmunk felette, vágyjuk a kontrollt, hogy az idő ura legyünk, de ez nem a mi sorsunk, csak konstatálhatjuk tovatűnését. A mutató körbe-körbe járt, s az eltelt idők ciklusai mind jobban hozzájárultak ahhoz a szemlélethez, amit mára a világról vélünk, gondolunk, tapasztalunk. Mindeközben legtöbbünknek két nullázási pontja van egy évben: az újév és a születésnap. Akár akarjuk, akár nem, a társadalmi beágyazottsága ennek a két napnak olyan erős, hogy általában óhatatlanul határpontot jelentenek. Számadás, szakaszértékelés, összehasonlítások, restanciák és vágyak gyűjtése éppúgy előfordul ilyenkor, mint üde jelenhedonizmus a carpe diem jegyében, vagy folyamatos panaszkodás, hogy még mindig ugyanazt a mókuskereket tapossuk. Sajátos tükör ez. A tükör adott, s a mi felelősségünk, mit látunk benne. Így arról se feledkezzünk meg, nem a tükör tehet arról, amit nekünk mutatott az imént.

Mennyit változunk az évek múltával? Mi változhat még meg és mi nem? Mi van a helyén és mi nincs úgy jól, ahogy épp tapasztaljuk, észleljük, megéljük a mindennapok forgatagában? Van olyan, hogy már késő elindulni az önismeret és a változás rögös útján? Ha azon kapjuk magunkat, hogy egyre több a születésnap, s mégis mintha mégis ugyanott lennénk, érdemes megállnunk és ránéznünk saját életünkre, gondolkodásmódunkra, kapcsolatainkra.

József Attila születésének 100. évfordulójára jelent meg egy dal Születésnapodra címmel Frenyó Ágnestől (művésznevén: Ágnes Vanilla), mely mind szövegében, mind zenéjében mindannyiunkat segíthet az önmagunkon való töprengésen, merengésen:

„Még élünk, gyermekek vagyunk, s mégis látod, mindig haladunk
Az úton, mert menni kell még akkor is, ha maradni akarunk
Itt egy év, és ott egy újabb, de embertől ne várj újat
Korlátaikat hagyd nekik, te híd is vagy, és folyó is vagy
Rajtad mások átkelhetnek, ha akarnak, kinevethetnek
Szárnyad is van, repülni tudsz, így föléjük emelkedhetsz
Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz
Istenedhez, angyalodhoz, nem választott akarathoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, maradj mindig hű magadhoz
Föld lakói remeghetnek, hódolhatnak félelemnek
De te szilárd lábakon állj, s maradj meg mindig ilyennek
Vedd a napot ajándéknak, amit mások pazarolnak
Ne vedd magadra, ha semmibe vesznek, nekem mindig ajándék vagy
(…)
Maradj mindig hű magadhoz, maradj hű adott szavadhoz
Álmaidhoz, szerelmedhez, így juthatsz igaz áldáshoz
S, hogy tűzhajú kedvesem lettél, ne számold, hogy mennyit léptél
Nem azt ünneplem, mióta, hanem azt, hogy megszülettél
(…)”

Mit jelent hűnek maradni önmagunkhoz? S mindezt úgy, hogy ez a nemes passzus ne egy hangzatos frázissá magasodjon elménkben, hanem valóban átjárja pszichénk szubjektív igazságát?

Képzeljük el – mintha egy különös Christopher Nolan thrillerben lennénk –, belépünk a díszes, faragott tanácstermi ajtón, s a teremben önmagunk különböző korú énvariánsaival találkoznánk. Ott vagyunk mindannyian, az épp harmincéves énünk is leül az asztalhoz, de mellette helyet foglal a negyvenéves idősb énje, amott a 15 éves kamasz tanyázik, emitt a kis 5 éves óvodáskori önmagunk csücsül, legott pedig több szenior: a 60, 70 személyiségünk, az asztalfőn pedig a 50 éves, élete csúcsán lévő karakterünk. Díszes egy társaság. Abban csak bízhatunk ezen a ponton, hogy jó társaságnak is gondoljuk, érezzük őket. Ha nem így lenne, ez önmagában sugallja a következő önismereti feladatunk: megbékéljük mindegyikükkel.

A teremben lévő múltbeli énjeink ugyanis mind mi voltunk. Az ülés, vagyis a tanácskozás kezdetét veszi. Mai téma, amit napirendre tűztek: mit jelent hűnek lenni önmagunkhoz? Mit jelent a hiteles és önazonos élet? Első hozzászóló a 30 éves énünk, aki Mérei Ferencet idézi:

„a hiteles élet titka, hogy nem kell mindig jól járni”.

Csend lett. Mindenki hallgat, de mélyen tudják, éjszakába nyúló beszélgetés következik. Mire jutnak vajon, mire pirkadatkor visszatér a fény, születésnapunk reményének fénye.

 

Nyitókép: congerdesig, Pixabay

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

12 + tizenkilenc =

hirdetés