Van egy jó sztorid? Írd meg! Idén is elindul a 100 szóban Budapest történetíró pályázat

Hetedik alkalommal hirdeti meg a 100 szóban Budapest című történetíró pályázatot a Mindspace csapata. A beküldött történetek műfaji megkötés nélkül legfeljebb száz szóból állhatnak, és valamilyen módon Budapesthez kell kötődniük. A pályázók 2020. szeptember 30-ig küldhetik be a munkáikat online.

A 100 szóban Budapest történetíró pályázat nemcsak a fővárosban élőknek szól, de kikötés, hogy a maximum 100 szóból álló pályaműveknek valamilyen módon kötődniük kell Budapesthez – olvasható a sajtóközleményben. A beküldött munkákat szakmai zsűri bírálja el, melynek tagjai idén Boncsér Sára színművész, Szabó Benedek zenész, a Galaxisok alapítója és Závada Péter költő-dalszövegíró, a tavaly feloszlott Akkezdet Phiai underground hip-hop csapat alapítója. A versenyzőknek a hagyományoktól eltérően idén mindössze egy hónapjuk van beküldeni az írásaikat online a 100szobanbudapest.hu honlapon keresztül. A pályázat eredményhirdetése november 17-én, Budapest születésnapján lesz.

A korábbi évek hagyományainak megfelelően a 100 szóban Budapest pályázat idén is szerepel a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál programjában, de tekintettel az idei év eseményeire, ezúttal más formában. A szakmai zsűri tagjai nemcsak elolvassák és kiválasztják a legjobb történeteket, hanem néhányat zenekari kísérettel is feldolgoznak, majd október 21-én a Margitszigeten, egy régóta nem működő üzemben a beküldött történeteken keresztül próbálják megidézni ennek a furcsa, 2020-as évnek a hangulatát. Az előadásban Bárnai Péter színművész is közreműködik.

Molnár Jacqueline illusztrációja

A pályázatot meghirdető Mindspace non-profit szervezet célja, hogy minél több módon járuljon hozzá egy élhetőbb város megteremtéséhez. Ennek érdekében kulturális és szakmai eseményeket, játékokat, illetve pályázatokat szervez.

A 100 szóban-kezdeményezés eredetileg Dél-Amerikából indult, ahol hosszú évek óta nagyon népszerű a pályázat. A magyar szervezők szerint a felhívásban az a nagyon vonzó, hogy mindenkihez szól: kortól-, nemtől-, lakóhelytől-, nemzetiségtől-, mindentől függetlenül. A több ezer történet, amit évente kapunk, egyfajta lenyomata azoknak a történelmi pillanatoknak, amiket a város lakói átélnek vagy átéltek. Idén is sok minden történt, de 2020-ban semmi sem úgy történt, mint máskor.

Illusztráció: Bogdán Viki

A fődíj 100 000 forint, és idén is külön díjazzák a 18 éven aluliakat. Emellett néhány pályaművet októberben megzenésítve adnak elő a Margitszigeten, a legjobb 12 történethez kortárs grafikusok készítenek illusztrációkat, a legjobb 100 pedig megjelenik egy POKET kiskönyvben. Az eredményhirdetés novemberben lesz.

A 100 szóban Budapest pályázat a Mindspace, Budapest Főváros Önkormányzata, illetve a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ közös projektjeként, utóbbiak támogatásával valósul meg.

 

100szobanbudapest.hu

facebook.com/100szobanBudapest

 

Kapcsolódó cikkeink korábbról

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

négy × 2 =

hirdetés