Hogyan dolgozzunk együtt a furkálódókkal?
Számos cikket találhatunk a munkahelyi áskálódásról. Neve is van: mobbing. Sőt, létezik a „bossing” is, amikor a vezető vegzálja a beosztottait. Azt is megtudhatjuk, hogy elvileg létezik jogi védelem is ellene, akkor, amikor az áskálódás már átlép egy bizonyos határt, és persze bíróságon is megáll a vád – a bizonyítás terhe azon van, aki a másikat azzal vádolja, hogy fúrja őt. És persze hozzá tartozik, hogy bár 2003 óta van erre törvény, azonban alkalmazása kis hazánkban… hát… harmatgyenge. Na meg nem akarjuk megvárni, amíg odáig fajulnak a dolgok…
Valamit azonban tenni kell, mert aki sokáig nyeli a békát, az belebetegszik, és ha a fúrás sikeres, akkor még az állását is elveszíti, vagy ő maga mond fel, ha nem bírja tovább. Két alapesetre bontsuk fel a furkálódást: ha közvetlenül bennünket érint, sőt, kimondottan minket céloz meg (tehát nem egy „mindenki mindenkivel” helyzetről van szó), és ha bennünket nem vagy nem célzottan érint, de észleljük magunk körül a jelenséget.
Ez utóbbi esetben annyival van könnyebb dolgunk, hogy ki tudunk maradni a szórásból, és ha be tudjuk hunyni a szemünket, békésen elmolyolhatunk a magunk dolgával. Ez ritka, de nem lehetetlen, például akkor, amikor olyan feladatunk van, amit senki sem irigyel tőlünk, örülnek, hogy van egy „lúzer” (legalábbis szerintük), aki megcsinálja. Vagy az is egyfajta védettség, ha olyan speciális feladatunk van, amit senki más nem tud ellátni. Ha ezt belátják, békén hagynak.
Ám ha bármiért irigyelni tudnak, akkor máris a célkeresztben érezhetjük magunkat. Mert a kulcsszó az irigység. Ha van valami, ami nekünk van, és az irigykedőnek nincs, az bizony neki fáj. Van az az irigység, ami úgy működik: „de jó neki, nekem is kell!”. Ezzel nem lenne baj (igazából nem is értem, miért ugyanazzal a szóval jelölik, mint az ártalmasabbat), a másik viszont a pusztító verzió: „neki jó, nekem nem, hát cseréljünk… vagy legalább töröljük le azt a boldog vigyort a képéről, ne legyen neki sem!”.
Mások irigységével sajnos nem kezdhetünk sokat. Magunkért kell kiállnunk. Mit tehetünk tehát?
Először is mérjük fel, ki áskálódó, ki nem. Fontos, hogy a főnök melyik csapatban játszik. Ha ő „jó arc”, akkor a nyílt konfliktus-kezelésben partnerünk lesz. Ám a szakirodalom szerint ez a jelenség rendszerint nem egyéni probléma (tehát nem az egyének viselkedésében motivációiban gyökerezik), hanem rendszerszintű. Ha a szükségtelenül hierarchikus, rangokra és titulusokra épített tiszteletkövetelés rendszerében zajlik a munkavégzés, akkor sok jóra nem számíthatunk.
A saját portánkat azért mindig söpörjük tisztára: dolgozzunk korrekten, legyünk feddhetetlenek. Dokumentáljunk mindent: sokszor voltam olyan helyzetben, hogy bár személyesen vagy telefonon egyeztettem valakivel, utána mindig írtam egy afféle emlékeztető emailt: „hivatkozva telefonos/személyes megbeszélésünkre, az alábbiakban összefoglalom…”. No persze nem csak irodában zajlik munkavégzés, kinek-kinek a maga szakterületén kell megtalálnia, hogyan tud a saját javára bizonyítékokat gyűjteni. Sokszor már a tudat, hogy valaki odafigyel arra, ami vele történik, visszatartja a próbálkozó furkálódókat.
A nyílt konfliktuskezelés és az asszertív kommunikáció sikeres – ha hiteles.
Ha kikívánkozik belőled, hogy szóvá tedd, ami nem tetszik, és nyugodtan ki is tudod fejezni, az a legjobb. Ha sérült az önbecsülésed, ha hajlamos vagy önalárendelődésre, akkor viszont kiszagolják, hogy veled mindent meg lehet csinálni. És a fizika törvényei szerint a leggyengébb ellenállás irányába hatnak az erők, tehát azt bántják, akit lehet.
Az önmagad szeretetén, megbecsülésén, az önvédelem képességén szerencsére lehet csiszolni. Nyilván az, aki messzebbről indul, annak nagyobb utat kell bejárnia, de érdemes ezen dolgozni. Közben pedig keress szövetségest, aki esetleg jobban ki tudja nyitni a száját, mint te. Kérd a segítségét, és tanulj tőle.
Van persze egy végső stádium, amikor menni kell. Sokan – érthetően – rettegve gondolnak erre, hiszen manapság nem olyan egyszerű állást találni. Ám a játékelméletben van egy érdekes tétel: annak van nagyobb esélye a győzelemre, akinek kevésbé fontos a meccs. Ugyanis ha nem tartod életed tragédiájának, ha esetleg menned kell, bátrabban nyúlsz az eszközökhöz, amelyek a rendelkezésedre állnak. Ha megérzik rajtad, hogy mersz tenni a téged ért támadások ellen, ha a rejtett, sunyi kommunikációt mindig nyílt vizekre tereled, egy idő után feladják. Más kérdés, hogy te magad akarsz-e még maradni…
Kapcsolódó cikkek
Külsős munkatárs
Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.
