Amiért érdemes reggelente felébredni, avagy a munka szerepe az ember életében
Az első kérdés az, milyen érzéseket kelt benned maga a fogalom: munka. Szembeállítod valamivel? Mondjuk hobbival, szabadidővel? Netán semmittevéssel? Vagy a munkanélküliséggel? Vajon miért létezik a munka, és vajon egy ideális világban (Paradicsom, mennyország, efféle) lenne munka? Ha nem, akkor mi lenne?
Ezeken a kérdéseken lehet jókat filozofálni, mindenesetre maradjunk annyiban, hogy a mi életünkben igenis létezik a munka, és egész jelentős területet foglal el. Ezért aztán nagyon nem mindegy, mit jelent számunkra. Sokaknak a munka olyan tevékenység, amit csak nyomás alatt, muszájból végeznek. Ha megtehetnék, soha nem csinálnák azt, amit csinálnak. Nekik a munka valamiféle büntetés az életükben.
Aztán vannak azok, akiknek az a munka, amiért fizetnek. Nekik sok esetben a „munka” és a „hobbi” ugyanaz, csakis abban tesznek különbséget, hogy valaki pénzben kifejezve értékeli a tevékenységüket vagy sem.
A harmadik fő típus, akinek az a munka, ami hasznos. Na persze azt, hogy mi hasznos és mi nem, ki határozza meg? Mi a haszon? Mi a munka értelme?
Mostanában Lem műveit olvasom, sci-fi történeteiben rengetegszer feszegeti a „tökéletes társadalom”, a „fejlődés legfelső foka” témáját. A sztorikban valamiféle civilizációk tagjai elérik azt a szintet, ami egyfajta „mindenhatóság”. Munka, mint olyan, természetesen nincs. És úgy általában: semmi más sincs. A „minden” és a „semmi” összeérnek egy pontban. Mit mondjak, elég félelmetes képet rajzol elénk a szerző. Minket ez a „veszély” egyelőre nem fenyeget, az embernek, mai fejlettségi szintjén, ebben a dimenzióban, van tennivalója bőven.
Annál fontosabb helyre tenni a munka szerepét az életünkben. Ez ügyben viszont nincs külső megmondás, nincs általános recept. Kinek-kinek saját magában kell megalkotni azt a helyet, ahová a munkát sorolja. Magyarán: bármit is csinálsz, ami a munkád, te magad pozicionálod be azt a tevékenységet az életedben.
Volt egyszer egy olyan állásom, amiben csak szenvedtem, mint a kutya. Jól fizető állás volt (jól, de messze nem szuperül!), viszont rengeteg kínszenvedéssel járt. Olyasmit kellett tennem, ami idegen tőlem. Egy barátom megkérdezte, mi az, amit szeretek a munkámban. Elmondta, hogy – műszaki fejlesztésekkel foglalkozva – ő például rájött, hogy nagyon szeret polírozni. Szereti érezni, ahogy a polírpasztát az anyagba dörzsölve alakul a munkadarab felülete. Pedig sokrétű és igen fárasztó munkát végez, de a polírozás, na, az nagyon jó! Én pedig elgondolkodtam, mit tudok szeretni a munkámban. Kétségbeesetten próbáltam találni valamit, amit szeretek… de csak az jutott eszembe, hogy az egyetlen jó abban a munkában, az, amikor havonta egyszer csipog a telefonom, hogy utalás érkezett. Kiléptem, megértettem, hogy ez nem az, amiért érdemes reggelente felébredni. S ettől még
nem a semmittevésre kezdtem vágyni, hanem az értelmes tevékenységre, amiben örömömet is lelem.
Megtaláltam az örömöt a házimunkában: jó látni, ahogy a vasaló alatt kisimul a ruha, jó látni, ahogy tisztul és rendeződik a körlet, öröm látni szeretteim arcán a megelégedést, amikor valami finomat főztem.
S megtaláltam azt a „fizetős” munkát is, amiben úgyszintén van öröm: nem csak az eredményben, hanem magában a folyamatban. Amíg azonban ez az öröm nincs meg, addig az ember egészen más okból jár be a munkahelyére.
Ebből következik, hogy egészen mást is csinál, mint az, aki azért van ott, hogy a munkáját végezze. S ez utóbbiak nem értik, mit művelnek a többiek, s főleg: miért?
A folytatásban megnézzük, mi mindent lehet csinálni egy munkahelyen, s mi állhat ezek mögött.
Külsős munkatárs
Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.
