Hogyan váljunk királylánnyá? Teremtsd meg magadnak a varázslatot!
Kislánykoromban királylány szerettem lenni a legjobban. Nem „szerettem volna”, hanem „szerettem”. Simán átéltem a szerepet. Bár vékonyka gyerek voltam, izmos, örökmozgó, nyamvadt kis hajjal, amit nem lehetett megnöveszteni, de még egy csatot sem bírt el, nem lehetett habos-babosba öltöztetni, viszont kiválóan másztam fára – a lelkem mélyén királylány voltam. Gyönyörű, elegáns, csodaszép, ragyogó királylány. Olyan, hogy a napra lehet nézni, de rá nem.
Láttam egy mesefilmet, ahol a királylánynak rengeteg sok, hosszú, szőke haja volt, és valami érdekes, csavart hajfonatban viselte. Kérdezősködtem, de senki nem tudta, hogyan kell úgy csavarni a hajat, a környezetem csak a sima fonást ismerte. Plusz engem nem is érintett a kérdés, mert az én hajamból csak a bili-frizura jött ki.
Később, mikor már lapockáig érőre hajlandó volt megnőni a hajam, próbálgattam, de mindig szétcsúszott. Nem jöttem rá, mi a trükkje, hogy az legyen belőle, amilyet láttam, és úgy is maradjon. Most, túl a negyvenen, gondoltam egyet, beírtam a keresőbe, és lám, megtaláltam a videót a csavart fonatról. Megvan a trükk. És elég hosszú is a hajam, hogy el tudjam készíteni. Igaz, feleannyi sincs, sem hosszában, sem tömörségében, mint a mesefilmbeli királylánynak (és most már tudom, hogy az póthaj lehetett), de mégis… Ahányszor csak elkészítem ezt a frizurát (kettő perces történet!), eszembe jut a királylány…
És megélem. Igen, felébredt bennem a királylány. Kislánykoromban szerettem királylány lenni. És most is szeretek. Nem „szeretnék”, hanem „szeretek”. Igaz, hogy álruhás királylány vagyok, senki sem tudja rajtam kívül, hogy a farmer és az acélbetétes munkavédelmi bakancs rejtekében ki bújik meg, de ez nem zavar. Elég nekem, hogy én tudom magamról, hogy ott van a mélyben a királylány, a ragyogó, elegáns, olyan, hogy a napra lehet nézni, de rá nem.
Van egy másik kincsem is, egy varázsgyűrű. Egy fantasy történetben olvastam, és nekem is lett egy. Csak én tudom, hogy varázsgyűrű, mások csak egy csinos bizsut látnak. Ez a titka. És működik!
Ha eddig elolvastad, és nem érted, mégis miért írom ezt le, és miért lehet ez neked jó, akkor nézz körül:
varázstalanított, megszentségtelenített (deszakralizált) világban élünk. Nincs varázslat, nincs semmi szakrális, semmi szent. Már amennyiben elfogadjuk ezt.
Ha nem, akkor nincs más hátra, mint megteremteni magunknak a varázslatot, szentté tenni valamit, csak a magunk számára. A varázsló egy-egy tárgyat maga ruház fel varázshatalommal. A varázspálca azért bír varázserővel, mert a varázsló úgy döntött. A kavics, amit a zsebedben hordasz, segítőddé válik, ha csodatévővé teszed.
Hülyeség? Nos, egy barátnőm így jött le a kávéról… Már napi nyolc duplánál tartott, a kardiológus szerint épp csak masni nem volt az EKG-ján, és a belgyógyász is csak a fejét csóválta… Ő meg csak itta egyik kávét a másik után. Meggyőzte magát, hogy kávé nélkül összeomlana a keringése, de legalábbis azonnal elaludna, és egyáltalán, nem élhet úgy, hogy egy percre is ne érezze a kávé ízét a szájában.
Aztán gondolt egyet, és fogott egy kavicsot. Szép fehér, sima kis kavicsot, akkorát, ami elfér a legkisebb zsebben is, de elég nagy ahhoz, hogy ne vesszen el könnyen. Szertartásosan felavatta, a kávé minden erejét ráruházta a kavicsra. Reggel iszik egy kávét, közben a kavicsot a kezében tartja, és érzi, amint a kávé a testén keresztül, a kezén át átáramlik a kavicsba. Napközben, ha inna egy kávét, előveszi a kavicsot, a markába szorítja, és „felszívja” belőle a kávét.
Nem omlik össze, nem szenved, a laborleletei újra jók. No akkor, érdemes varázsolni?
Ha neked is van varázslatod, kérlek, oszd meg velünk. Ne félj attól, hogy elvész a hatása. Az igazi varázslat ereje nem vész el attól, ha kimondod. Viszont példád bátoríthat minden varázsló-tanoncot, hogy bátran nyúljon a csodákhoz. Azok ott állnak a világ polcán, alig várva, hogy használjuk őket. Jó varázslást mindenkinek!
Nyitókép: ArmandoH2O, Flickr
Külsős munkatárs
Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.
