„Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten”. Mindenekelőtt te magad légy méltó arra, amit másoktól elvársz!
Van két jó öreg gumicsont. Az egyik rágható csont kifejezetten hálás téma, és még az is lesz vagy száz évig, hiszen az egyéni és össztársadalmi éretlenség újratermeli a problémát. Ez pedig nem más, mint
a férfiak és a nők egymásnak feszülése: kinek mit kell tennie, és kinek előbb, hogy aztán a másik majd…
Ebben a témában hat alapesetet tudtam megkülönböztetni.
- Nő szerint: a férfinak kell nagyszerűnek lennie, és akkor majd a nő mellette kivirul. Ítélet: véresszájú feminista, férfigyűlölő.
- Nő szerint: a nőnek kell nagyszerűnek lennie, megérteni a férfi éretlenségét és gyengeségét, és finoman felnevelnie, megérlelnie őt. Ítélet (férfiaktól): na végre egy helyesen gondolkodó nő. Ítélet (nőktől): benyal a pasiknak, lájkvadász, kattintás-prosti.
- Férfi szerint: a férfi legyen nagyszerű, és ha szerencséje van, méltó nő kerül mellé. Ítélet: puha… izé… papucs, illetve naiv álmodozó.
- Férfi szerint: a nő legyen nagyszerű, és ennek keretében ne várjon semmit a férfitól. Ítélet: mit is várhattunk volna…?!
- Férfi/nő szerint: a világ mindig is ilyen volt, és ilyen is lesz, régen se volt jobb, aztán mégis kibírták. Ítélet 1: egyszerű helyeslés. Ítélet 2: a jó kis arzénes kávé felemlegetése.
- Férfi/nő szerint: mindenkinek meg kell tennie a maga lépéseit. Ítélet: „jó, de előbb ő!”
A másik gumicsont nem ilyen cikornyás, viszont azt hiszem, épp a világ végeztéig, de legalábbis az utolsó ember kihalásáig velünk marad:
„amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten”.
Ha ő velem így, hát akkor én meg vele úgy! Aki velem jó arc, azzal én is az vagyok, de aki „alám tesz”, na, az majd megtudja, hol lakik az Úristen! Szemet szemért, ugyebár. Kamattal.
Holott – ha már netes bölcsességekben tobzódom – ezrével osztják meg a Batman nevével fémjelzett mondást:
„Ha megölsz egy gyilkost, a világon a gyilkosok száma ugyanannyi marad”.
Ha pofonra pofonnal felelsz, ha kitolásra bosszúval, akkor vajon utána van-e jogod becsmérelni azt, aki téged megütött, veled kitolt? Hiszen akkor te sem vagy jobb nála! Ha te is eldobod a szemetet, pedig három méterre vagy a kukától, akkor joggal szidod-e a mocskos várost?
Persze nem mondom, hogy ne pucold el az életedből azokat a hatásokat, adott esetben azokat az embereket, akik bántanak, kitolnak veled, egyáltalán: méltatlanul viselkednek. Ám nem mindegy, hogy az energiádat a továbblépésre használod fel, vagy arra, hogy bosszút állj, hogy valamilyen módon viszonozd a rosszat, amit kaptál. A „söprögess a magad portája előtt” ezt IS jelenti! Kisöpörni, ami méltatlan hozzád – rendben, de akkor
TE MAGAD légy méltó arra, amit elvársz!
És itt jöhet az egyes számú gumicsont. Látom, mert a közösségi média nekem is az orrom alá tolja, hogy nagyon sarkosak a vélemények, és egy-egy poszt alatt csak azokat a kommenteket tűrik meg, amelyekben mások mélyen egyetértenek a posztolóval. Az, hogy az általánosítás, vagyis „a férfiak” és „a nők” úgy egyben, masszaként kezelése nyilván igen alacsony színvonalú eredményt hozhat a „tuti recept” létrehozásában, nem vitás.
De ott van még a „nagy kérdés”, nagyobb, mint a tyúk vagy a tojás kérdése: kinek kell előbb lépnie? A kapcsolódó „második nagy kérdés”: kinek a felelőssége, hogy a másik fél milyen minőséget mutat? Van ezekre egy válasz, megnyugtató is, hatékony is, csak hát ebből nem lehet sárdobálós kommentfolyamot gerjeszteni, ezért nem népszerű. Igen, a söprögetés. Igen, a saját portánkon.
Kinek kell egy kapcsolatban előbb lépnie?
Azt a lépést, amire ez a kérdés vonatkozik, jóval a kapcsolat létrejötte ELŐTT kell meglépni. Kinek-kinek a saját életében. Értékeket teremteni, ápolni, csiszolni – önmagunkban. Tudod, azt a „cuccot”, amivel aztán ki lehet állni a „húspiacra”. Mert ugye ne csak kívánság- és bevásárlólista legyen nálad, hanem valami ellenérték is, ha már piacra mész… Az értékeid ismerete mellett nyilván megfogalmazódik az is, hogy mik a keretek. Mi fér bele számodra egy kapcsolatba, és mi nem? Mi fontos, mi lényeges, és mi elengedhetetlen?
Igen, bármilyen furán is hangzik, önmagunkban, egyedül kell felépítenünk a teljes értékű nőt vagy férfit. Nem egy másik ember fog azzá tenni. Egyedül is légy képes az az EMBER lenni, akit szívesen fel is vállalsz. Aztán a partnered még felszínre hoz pár új dolgot, illetve közösen is alkottok értékeket.
Ebből következően a másik kérdés, miszerint kinek a felelőssége, hogy egy ember hogyan él és viselkedik a kapcsolatban, nem is kérdés. Egy felnőtt ember: felel önmagáért. Nem a másikra mutogat. Nem a másikra hárítja a felelősséget, nem a másiktól várja el, hogy érlelje őt értékes nővé/férfivá. Nem helyezi magát „reaktív” pozícióba, azaz nem állít fel sorrendet: „majd ha te így, akkor majd én is úgy”.
Ha önmagadban kerek egész nőt/férfit, de főleg: embert alkotsz, akkor nem csupán reagálsz. Nem azért vagy ilyen vagy olyan, mert a másik ember így vagy úgy bánt veled. Esterházy szavaival élve: egy bizonyos szint felett ugyebár nem megyünk egy bizonyos szint alá. Amit teszel, azért teszed, mert belőled fakad. Ez utóbbi egyébként akkor is igaz, ha nem tetszik!
Hisztizel? Agresszív, erőszakos vagy? Ivásba menekülsz? Hazudsz? Félrelépsz? Gyerekesen viselkedsz? Nem, ez nem azért van, mert a másik… Ez azért van, mert ez benned van, és ezt választottad! Persze választhatsz mást.
Lehetsz az az önmagad, akire büszkén tudsz ránézni. Kemény munkával jár, nem adják ingyen. Ellenben megvan a jutalma. Ugyanis a rezonancia törvénye szerint olyan partnereket fogsz bevonzani, akikkel egy szinten, azaz azonos színvonalon rezegsz. Ha magadat megjavítod, a világod is megjavul. Igaz, tenni kell érte – viszont működik!
Külsős munkatárs
Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.
