A sorsformáló 9+1 hónap. A magzati kor és a születés hatása sorsunk alakulására. Könyvismertető
Gyermekkorunk tapasztalatai meghatározó befolyással bírnak személyiségünk, kapcsolataink és egész sorsunk alakulására – ezt kevesen vitatják. Az azonban még sokak számára tűnik hihetetlennek, hogy ez a rendkívül érzékeny, fogékony időszak nem a születéssel kezdődik, hanem már az anyaméhben töltött hónapok is jelentős hatást gyakorolnak a későbbiekre.
Orosz Katalin klinikai szakpszichológus és S. Nagy Zita neuropszichológus szerzőpáros könyve azt a kérdést járja körbe, hogy miként formálják karakterünket, életünket ezek a korai tapasztalatok, s miként gyógyíthatjuk célzott lelki munkával az ekkor bekövetkezett sérüléseket.
Az újszülött élete nem tiszta lappal indul. Mire a kisbabát a születése után először megöleljük, magzatként már számos olyan élményt szerzett, melyek tapasztalattá sűrűsödve döntően befolyásolják sorsa további alakulását.
Neurobiológiai kutatások eredményei is igazolják, hogy működésünket egész életre kihatóan formálja az anyaméhben töltött időszak: egészségi állapotunk, magatartásunk, reakcióink gyökereit a magzatot érő hatások programozzák.
A születés életünk első nagy normatív krízise. Ahogy ezt a magzat átéli, az olyan mintázattá válik, amelyet később más helyzetekben is alkalmazni fog.
A születés során elszenvedett traumáknak jelentős hatásuk van a személyiség és az életút alakulására, alapvető zavarokat okozhatnak a fejlődésben, az életvezetésben, a kapcsolatokban. Az anyaméhben valamint a születés során megtapasztalt kellemetlen vagy fájdalmas élmények egyaránt feldolgozást igényelnek, hogy a magzati programozás hatásait felülírva, másféle, az életet jobban szolgáló megoldásokra legyünk képesek – üzeni A sorsformáló 9+1 hónap c. könyv.
Részletek a kötetből
Érkezik egy kisbaba, aki látszólag semmit sem tud. A családtagok elbűvölten figyelik a kicsit, felveszik vele a kapcsolatot, babusgatják, és játszanak vele a maguk módján. Általában senkinek sem jut eszébe az, hogy a kisbabának már múltja van, hogy tapasztalatai mozgatják a viselkedését. Mozdulatait az öntudatlan bébi véletlen próbálkozásainak tekintik, holott a baba sokszor kér segítséget, sokszor ajánlja fel szeretetét, sőt, folyamatosan meséli saját történetét a maga hangjaival, mozdulataival.
Az, hogy önmagunkat és a világot észleljük és értelmezzük, illetve ahogy reagálunk rá, egy alapmintázatban összegződik. Ennek az alapmintázatnak az első forrásai a magzatkori, születés alatti és a gyermekágyas időszakban szerzett tapasztalatok. Ha új észlelési, értelmezési lehetőségeket illetve reakciókat tanulunk, akkor az alapmintázat bővülhet, ám azokat fogjuk a legtöbbször alkalmazni, amelyek legelőször alakultak ki, és ezeket lecserélni nagyon nehéz. (Orosz Katalin)
Ha a görög mitológiában testvéri kapcsolatot találunk az alvás és a halál között, feltételezhetünk egy szimbolikus párhuzamot az esti elalvás és majdani halálunk között.
Amikor elalszunk, megszűnünk tudni önmagunkról, ezt hívják a görögök kis halálnak. Ennek mintájára láthatunk analógiás párhuzamot az ébredés és a születés között is: a sötétségből, az öntudatlanságból kilépünk a fényre. Innen kezdve tudunk önmagunkról, akaratunkkal irányíthatjuk lépteinket.
Vannak gyerekek, akiket szinte nem lehet kihúzni az ágyból, és vannak felnőttek is, akik arról számolnak be, hogy mintha nem lennének egészen maguknál reggel, sőt, akár egész délelőtt. Például kávé nélkül nem tudnak gondolkodni, és nincs kedvük semmihez, talán jobb is, ha hozzá sem fognak egy feladat megoldásához, mert úgysem fog sikerülni. Néha úgy tűnik, hogy ez átmeneti nehézség, de aztán valahogy mindig visszatérnek ezek a kiszámíthatatlan órák. Terápiás megfigyeléseink messzemenőkig igazolják a görög mitológiával talált párhuzamot. Mintha valóban összefüggene születésünk élménye azzal, hogyan tudunk felébredni reggel.
Ha születésünk élményéhez túl sok megemésztetlen, nehéz és fájdalmas érzet kapcsolódik, akkor a reggeli nehéz ébredés lehet ennek tünete. Az ébredés állapotában megjelenik a születés kimerítő létélménye, mely feldolgozatlanul terheli lelkünket. Ez a lenyomat jelen lehet akár fizikai feszültségként, akár általános kábulatként, erőtlenségként, és a traumatikus hatás következményeként létrejött tünetként értelmezhető. Egy ilyen jelzés figyelmeztethet arra, hogy törődjünk önmagunkkal, és keressük a megoldást.
Valamennyi családtag számára a tisztázás időszakává válhat, amikor az újszülött elfoglalja helyét a családban. Tisztázni lehet szülők, nagyszülők, rokonok között, kinek mi a dolga a gyermek körül, és azt is, mit hogyan csináljanak. Sokszor a módszerek kapcsán kialakuló vitákból az is kiderül, hogy mi történt a fiatal szülőkkel, amikor hasonló korban voltak, mint most a saját gyermekük. Például, hogy a bilire szoktatás már egyéves kora előtt elkezdődött, vagy hogy a szülés utáni szeparáció otthon is folytatódott, mert becsukták őt a sötét előszobába.
Olykor igazán nehéz érzések kerülnek elő a családtagok között egy új gyermek érkezésével. Mégis békét és megnyugvást tud hozni, ha teret és időt adunk a családi beszélgetéseknek, melyekben a most szülővé váló generáció találkozik az idősebbekkel.
(…) a születési trauma hatása hosszú távon tüneteket tud okozni. Nagyon fontos, hogy a gyermek környezetében egy ilyen korai nehézséget ne úgy értékeljenek, hogy baj van a babával. Inkább úgy, hogy figyeljünk oda, mert baj lesz a kisgyermekkel, ha nem kap most segítséget.
Az is sokat old a gyermek feszültségén, ha a szülő nyugodtabb körülményeket teremt számára. A családi béke az egyik záloga annak, hogy az újszülött, bármi is történt vele a perinatális időszakban, a szülők ölelő karjában néhány hónap alatt fel tudja dolgozni az átélt érzelmi nehézségeket, és kiegyensúlyozottá tudjon válni.
A születés hosszú távú hatásai nyomán (…) szinte az élet bármelyik területén bekövetkezhet fejlődési elmaradás.
A jó hír az, hogy bármilyen segítség, minden aktív erőfeszítés egyúttal a perinatális traumát is gyógyítja. A pszichoterápiás segítség visszafelé is hat, változik a korai, esetleg a terápia során fel sem ismert és fel nem tárt perinatális trauma beágyazódása is.
Fontos tudnunk, hogy még a legsúlyosabb esetekben is van megoldás. Nem szükséges, hogy a gyermek egész életét rossz irányba terelje a korai nehéz tapasztalat.
A születés alatt átélt stresszre adott reakció kulcskérdés, és erre az elsődleges megoldás az édesanya természetes jelenléte. Ha erre közvetlenül születés után nem volt lehetőség, és később megjelennek a babán a stresszre utaló tünetek (regulációs zavarok, izomfeszülés), a kapcsolat kiegyensúlyozottsága és biztonsága adhat megnyugvást a kicsinek.
(…) Akkor tudjuk könnyebben feldolgozni az élményeinket, ha szüléskor a résztvevők jelenlétének minőségét már eleve a kapcsolódás, az együttműködés és támogatás hatotta át. Ez nemcsak a feldolgozást segíti meg, hanem már eleve az események kimenetelét szerencsésebbé változtathatja. Ez megerősíti azt, hogy óriási jelentősége van az eseményre való tudatos felkészülésnek. (S. Nagy Zita)
A könyv a Kulcslyuk Kiadó weboldalán rendelhető meg >>
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
