Boldog vég? Tabudöntögető memoár életről, halálról
//Az utolsó telefonhívás a kórházból. A kitörölhetetlen, szívhasogató pillanat, amikor a kórterembe lépve üresen áll a betegágy. Felidézni az utolsó találkozást, az utolsó szavakat. Felfogni, hogy vége. Átvenni a steril nejlonzsákba halmozott holmikat. Nem összeroppanni. Intézkedni, aláírni, megszervezni. A frissen hantolt sír mellett toporogni. Részvéteket fogadni. Emlékekbe kapaszkodni. Mulasztásokat könnyekkel tisztára mosni. Szeretettel elengedni – ez tart a legtovább.
Rideg Krisztina Alkalmasság c. személyes memoárjában kényes témát feszeget, kíméletlen őszinteséggel. Idős szeretteinek utolsó napjairól ír; nagyon jól fogja meg az élet végi elesettséget, a halállal kapcsolatos tabut. Irodalmi igényességgel szól, de mellőzi a pátosz hangjait. Erről a témáról – bármennyire is személyes – másként azt hiszem nem is szabad írni. Fájjon csak olvasni, milyen csonttá soványodva, étvágytalanul várni a véget a halálszagú elfekvőben. Milyen egyedül maradni.
Milyen az utolsó lélegzetvétel. Mennyire gyötrő a halálfélelem.
„Mintha minden halálban a saját elmúlásommal néztem volna szembe: időtlenül. Pedig a halál mindig ugyanaz volt. Jött, amikor jönnie kellett, csak én voltam mindig más. (…) Én voltam az is, aki ott és akkor, a kórházban, csöndben állva, a szemébe nézett a halálnak egy pillanatra, nagyanyám tekintetén át. (…) És éreztem, hogy a nagyanyám halála miatt érzett szomorúságom elveszett az apám iránt érzett részvétem és együttérzésem árnyékában. És éreztem, hogy az apám miatt érzett részvétem és együttérzésem elveszett a mindenség akaratának elfogadásában. (…)
Mintha ott és akkor alkalmasságom lett volna rá, hogy érezzem. Szavak nélküli feloldozássá vált bennem az elmúlás (…), az élet részévé olvadt és tudtam, hogy majd mindenkiért jönni fog, és az úgy van jól.”
Rideg Krisztina könyve a privát emlékeket, traumákat is felszakíthatja. Nem azt üzeni, hogy készüljünk a halálunkra, ne szabotáljuk a gondolatot, hogy egyszer bekövetkezik. A lényeg sokkal inkább azon van, hogy mit teszünk szeretteinkért a halálunkig, a halálukig.
Kapcsolódó interjúnk
A halál mezsgyéjén és azon túl – Egy autóbaleset életre szóló tanulságai – Interjú Dobronay László filmrendezővel
Alapító-főszerkesztő
Több mint két évtizedet töltöttem az írott média világában, szinte minden klasszikus sajtóműfajban kipróbálhattam magam újságíróként, szerkesztőként. 2006-2012 között építészeti szakújságíróként, PR-szakemberként voltam aktív, szakmai kiadványok és rendezvények létrejöttében közreműködtem. Az eletszepitok.hu weboldalt 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszakanyarodtam eredeti hivatásomhoz; gyermekjóléti alapellátás keretében általános és középiskolásokkal foglalkozom, prevenciós, edukációs, pályaorientációt támogató foglalkozásokat tartok, érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a szociális kompetenciafejlesztés és a készségfejlesztés áll. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetben szereztem mesterdiplomát, okleveles szociális munkás, felsőfokú intézményi kommunikátor, újságíró és kiadványszerkesztő képesítésekkel rendelkezem.
