Kinek kell megtennie, amit meg kell tenni?
Legutóbb a szükségleteinket vettük számba, illetve szó esett a hulladék-időkről, melyek kézen-közön eltűnnek valahogy, anélkül, hogy bármit is nyertünk volna rajtuk. Sem hasznos tevékenység, sem pihenés nincs bennük. A szükségleteinken, azaz a „muszáj”-dolgainkon nem érdemes spórolni, mert hosszabb távon megbosszulja magát, ha nem adjuk meg testünknek-lelkünknek azt, ami az egészséges működéshez kell. Ám ezeken túl ott vannak mindazok a tevékenységek, amelyeket – úgy gondoljuk – mindenképp meg kell tennünk.
És ez a sok „kell-dolog” szépen kitölti a napunkat, a hetünket, az életünket. Úgy tűnik, kifogyhatatlan a feladatok forrása. Mindig jön valami újabb tennivaló, amit egyszerűen meg KELL csinálni.
Ha lelkiismeretesen valóban minden „kell”-dolgot el akarunk végezni, rájövünk, hogy ehhez végtelen erejű szuperhősnek kellene lennünk, továbbá legalább 50 órának kellene lennie egy napban. Mit tegyünk azonban, ha nem vagyunk szuperhősök?
A „kell” dolgokkal kétféleképpen bánhatunk el. Vagy átminősítjük őket, és úgy döntünk, mégsem kell feltétlenül megtenni őket, vagy pedig kiszervezzük őket, tehát valaki mással végeztetjük el őket.
Mindkét megoldást alkalmazhatjuk radikálisan (egyik napról a másikra) is, de finoman, fokozatosan is, ki-ki habitusa és vérmérséklete szerint. Semmi értelme, hogy olyan viselkedésre kényszerítsd magad, ami idegen tőled. Abban nem leszel hiteles, így nem is érhetsz el tartós sikert.
Érdemes listázni a napi-heti „kell”-dolgaidat, és onnan megközelíteni az átminősítést, hogy ha valami miatt (baleset, betegség) nem tudnál csúcson pörögve működni, mik azok a dolgok, amelyek elvégzése nélkül még azért simán mehetne tovább az élet. Meg fogsz lepődni, mennyi mindent találsz ebben a kategóriában.
Az átminősítés nem jelenti azt, hogy ezeket a dolgokat egyáltalán nem végzed el, csak annyit jelent, hogy ha belefér a napodba, megcsinálod, ha nem, akkor majd máskor. Ilyen lehet például az ablakmosás, süteménysütés, a munkádban egy ráérős anyag elkészítése stb.
A kiszervezéshez szintén érdemes a „mi lenne, ha a fejemre esne az úthenger?” gondolattól elindulni. Kire bízhatnád, hogyan oldhatnád meg azokat a dolgokat, melyek most a te válladat nyomják? Kiszervezni kétféle dolgot érdemes: azt, ami aránytalanul sok energiádat veszi el, és azt, amit szívből, mélyen utálsz. Amit ugyanis utálsz, annyi érzelmi energiát rabol el tőled, hogy nem is a tevékenységbe fáradsz bele, hanem abba a ténybe, hogy meg kell csinálnod. Persze programozhatod magad arra, hogy valahogyan „megszeresd” a dolgot, de az is kemény munka (és kétes az eredményessége).
A kiszervezéshez szükséges összetevők
Döntés (arról, hogy mit szervezel ki), az elengedés képessége (ha nem én csinálom, nem „olyan” lesz, és ezt el tudom fogadni), emberi kapcsolatok (bizony, mások nélkül elég nehéz bármit is kiszervezni) és a kérés/felajánlás képessége. Ez utóbbinál a kérésre és elfogadásra való képesség kell akkor, ha szívességet kérsz (de ezt azért rendszeresen nem teheted meg!), illetve a felajánlás képessége kell akkor, amikor üzletet kínálsz.
Érdemes gyakorolni: felajánlani zsebpénzt a szomszéd gyereknek fűnyírásért vagy vasalásért. Bevállalni egy angolórát és takarítónőt hívni – te többet kapsz egy óra nyelvoktatásért, mint amennyit kifizetsz egy óra takarításért. Megegyezni a szomszéddal, hogy elhozza neked autóval az ásványvizet, cukrot, vécépapírt, te meg beszállsz a benzinpénzbe. Ilyen értelemben kiszervezés az is, ha profi szolgáltatónak fizetsz valamiért (takarítás, kertészet, házhoz szállítás) és nem magad csinálsz meg mindent.
Nézd végig az életedet, vázold fel a lehetséges változtatásokat, készíts részletes tervet, írd le, majd annak alapján vágj bele. Pár szóban minden este értékeld a napodat egy kis jegyzetfüzetbe. Egy hónap után számold össze, hányszor sikerült az új terved szerint élni, és ezzel mennyi időt takarítottál meg. Végül nézd meg, mihez kezdtél ezzel az idővel. Remélem, örömmel teli cselekvéssel töltötted.
Külsős munkatárs
Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.