„Kutyanehéz kor – a jóravalóság kora.” Avagy mire jó a rossz?
Egyre többen és egyre gyakrabban teszik fel a kérdést: miért van ennyi rossz a világban?
Ezt a kérdést lehet sokféleképp árnyalni: miért engedi Isten, miért gonosz a gonosz ember, mi az értelme a rossznak, honnan ered, és miképp lehetne eltüntetni a világból?
A rossz hírek, különösen, ha gyámoltalanok és gyengék bántalmazása és pusztulása a téma, kihozzák az emberből a saját lénye mélyén nyugvó sötét erőket is: minden efféle hír alatt a kommentfolyamban tömegesen ott vannak az olyan hozzászólások, mint „őt kellene…” (témától függően különböző módokon megkínozni).
Persze, van az a nézőpont, amely szerint nincs is jó vagy rossz… de aztán ott vannak a hírek, amelyek láttán-hallatán nem és nem tudunk semlegesek maradni, megértőek és elfogadóak meg még annyira sem! Miért? Miért tesz valaki ekkora rosszat, hogyan képes rá?
Számtalan cikk szól valami olyanról, amelyet nézve-olvasva biztosan te is felteszed ezeket a kérdéseket. Hogy miként torzulhat el egy ember odáig, hogy „azt” a szörnyűséget megtegye, erre könyvtárnyi szakirodalom van. Mindenki három-négy kilós rózsaszín ártatlanságként kezdi, aztán… igen, itt, ezen a bolygón, köztünk és általunk készülnek a legnagyobb gazemberek! Tudom, tudom, nem pont te tenyészted és neveled őket, de valahogy mégiscsak itt alakulnak, nevelkednek, fejlődnek és terjeszkednek.
Hogy velük mit lehet csinálni? Ez megint egy másik szakma, szintén könyvtárnyi információval. Amivel lehet és érdemes foglalkozni, az az, hogy miképpen faraghatunk ebből a sok rosszból valami jót. Igen, te is, én is, „kisemberek”, ezt meg tudjuk csinálni!
Egy tudományos előadás zárógondolatát idézem: „kutyanehéz kor – a jóravalóság kora” (Csermely Péter).
Ha valami rossz, ott van lehetőségünk tenni valami jót. Ha valaki hiányt szenved, van lehetőségünk adni neki. Ha ez egy bögre tea, egy meleg takaró, akkor azt. Ha össze tudunk fogni, hogy kimentsünk egy ártatlanul szenvedő állatot valami őrült szadista karmai közül, akkor azt.
Az alábbi történet, korábbról, jól illusztrálja, hogyan ad teret önnön jóságunk kibontakoztatásához egy kis rossz. Egy vidéki város önkormányzata elutasította, hogy a helyi amatőr művészeknek kiutaljon egy kis helyiséget, ahol összejöhetnének rajzolni, festeni. Üres helyiség lenne ugyan, de valamiért mégsem adtak nekik helyet. Ezt meghallotta egy művészetpártoló ismerős, aki a saját hatalmas kertjét bocsátotta a kis csapat rendelkezésére, sőt, időt, energiát (és pénzt) ráfordítva intézett nekik ebédet és mobil illemhelyet arra az időre, amíg a „művésztábor” náluk működött. Ha nem lett volna a központi elutasítás, nem születik meg a szükség, s így nem nyert volna teret a segítség.
Tudom, fáj a tehetetlenség. Nem fogadhatsz be minden kidobott kutyust, nem foghatsz le minden ütésre emelt kezet, és a „nagyhatalom” ügyeibe sincs beleszólásod (holott a következményeit a saját bőrödön viseled).
A sok rossz mégis jó valamire. Arra, hogy vedd észre a saját életedben azt, ami jó, és tanulj meg örülni neki. Arra, hogy ami kicsit hozzátehetsz a világhoz, azt tedd hozzá. Arra, hogy lásd meg a reménysugarat abban, hogy időről időre sokaknak tele lesz a mamuszuk a gonoszsággal, és fellépnek ellene. Azok is, akik többet tehetnek. Nekik támasz, ha mögéjük állsz. Neked pedig inspiráció, hogy mögéjük állhatsz.
Nem mindenki forradalmár, nem mindenki harcos és nem mindenkinek kell az első sorban haladnia. De valahol mégiscsak ott a te helyed is, ahol tudsz haladni, ahol tudsz tenni, ahol egy kis jóval kiszorítasz egy kis rosszat.
Mire jó a rossz – neked? Megmutatja, hogy hol lenne helye a jónak. És talán épp nálad van az a darabka jó, ami épp oda illik.
Külsős munkatárs
Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.
