Gyűlölve szeret, önmagával sosem elégedett. A borderline ember tragédiája

„Tudtad, hogy minél civilizáltabb egy ország, annál több az őrültek száma? (…) Pszichológusok szerint ha ez a rendszer még száz évig így marad, akkor nehéz lesz akár csak egyetlen normális embert is találni. Már most is négy emberből három ingatag idegállapotú. (…) Garantálom, hogy húsz-huszonöt év múlva azt mondják majd, hogy a betegségek kilencvenkilenc százaléka pszichés eredetű.” Osho

Nárcisztikusok, borderline-ok, pszichopaták, szorongók, mániások, szociopaták, függők, kényszeresek…a lelki zavarok köre korántsem teljes ezzel a rövid felsorolással, de elegendő lehet ahhoz, hogy belegondoljunk: az emberi psziché sokféle furcsa működés (viselkedés), számos kapcsolati, életviteli nehézség forrása lehet.

Amikor személyiségzavarokról van szó, a forráshoz relatíve kevesen próbálnak eljutni: ha fennáll is az érintettség gyanúja valamely személyiségzavar kapcsán, általában elmarad a hivatalos diagnózis, mert az érintettek – valós betegségtudat hiányában vagy mert szégyenlik – nem fordulnak szakemberhez. Van, hogy felismerésre jutnak, és saját hatáskörben próbálják önmagukat gyógyítani, kontrollálni, illetve az állapotukkal, másokra tekintettel is, együtt élni. Az öndiagnózist erős fenntartásokkal kell kezelni, hiszen ebben is tettenérhető a szélsőséges működés, van, hogy az önreflexió túlmutat az egészséges szinten: megkérdőjelezhető az énkép stabilitása abban is, amikor valaki folyton önmagát analizálja. A belátás képessége ugyanakkor fél siker a gyógyulás felé vezető úton, az ember valóban sokat tud tenni önmagáért.

A személyiségzavarok között vannak bizonyos „klinikai képek”, melyek nemcsak az érintettet, de a környezetét is komolyan terhelik, és tragikus kimenetelűek is lehetnek.

Nemcsak figyelmet, megértést, de nagyfokú empátiát is igényel, amikor a közösségi médiában másokat (általában bántó szándékkal vagy kritikai éllel) véleményezünk, úgy, hogy felületesek az ismereteink az illetőről és szakemberek sem vagyunk. Ha igazunk is van, s teszem azt, az illető ténylegesen nárcisztikus személyiségzavarban szenved, akkor sem elegáns és etikus ezt az online nagyvilágban szétharsogni róla; önjelölt diagnosztaként sokan elfelejtik, hogy a méltósághoz való jog mindenkit megillet. 

Osho nyilvánvalóan sarkítottan fogalmaz, amikor a civilizált világ „őrültjeiről” beszél, hiszen a pszichés eredetű más-állapotoknak rengeteg árnyalata van, az enyhétől a kifejezetten súlyos spektrumig, adott kórképen belül is. Abban viszont egyet lehet érteni Oshóval, hogy a különböző pszichés zavarok rengeteg embert érintenek, a szűk környezetünkben is. Ám ez a tény sem jogosít fel arra, hogy lesújtó ítéletet alkossunk az érintettekről. Ahogy a test megbetegedhet, úgy a lélek is. A lelki zavarok azért „kacifántosabbak”, mert sok esetben az illetőnek nincs betegségtudata. Más az attitűdje, mint a nagy átlagé, különös szokásai vannak, időnként meglepő a viselkedése, de ettől összességében – a nagy tartományon belül – még normálisnak hat, nem tűnik sem ön-, sem közveszélyesnek.

A nárcisztikus személyiségzavar mostanában felkapott téma, cikkek sora foglalkozik vele. Többnyire nem az árnyalt valójában látjuk ezt a személyiségzavart sem, pedig sok tartománya van, sokféle megnyilvánulási formával. A „segítő célzatú”, sokszor dramatikus címmel publikált cikkek többnyire a nárcisztikus kapcsolatban élőkre, vagyis a nárcisztikus áldozataira fókuszálnak: „Hogyan éld túl a nárcisztikus kapcsolatot?” Ebben az olvasatban „bántalmazó” címkét kap a másik fél, a nárcisztikus ember, függetlenül attól, hogy a maga módján szintén szenved a működése miatt. Tudjuk tehát a cikkekből, hogy a nárcisztikusokkal vigyázni kell, mert az „életünkre törnek”. Egy másik személyiségzavarról ugyanakkor ritkábban hallhatunk, pedig a lehetséges kimenetelt tekintve legalább ekkora figyelmet igényne, erős önkárosító jellege miatt is. Ez a személyiségzavar a

borderline.

A borderline (határeseti) személyiségzavar jól körülhatárolt klinikai kép, a neurózisok és a pszichózisok között helyezhető el. A belső működést tekintve sok szempontból hasonlít a többi súlyos személyiségzavarra, ám a borderline-t ezekhez képest a szélsőségesebb, dramatikusabb jelleg különbözeti meg a többitől. Az identitás, a valóságészlelés sérült: a borderline személy az instabil énképe miatt nagyfokú bizonytalanságot él meg, éretlen, „primitív” elhárító mechanizmusokkal él, szélsőséges az érzelmeiben (dramatikus), mindent fekete-fehérben lát. Nagyfokú érzelmi instabilitás jellemzi, és ennek destruktív jellege mindenkire hatással van valamilyen fokon, akivel kapcsolatba kerül. A borderline irritáló „szuperképessége”, hogy szuggesztív hatást képes kifejteni másokra, érzelmi spiráljába sodró lendülettel, intenzív erővel képes berántani másokat, és a kapcsolatait általában ez a tébolyító „játszma” őrli fel. Egy borderline drámáról drámára éli az életét, és a végtelen dráma részesévé válik a partnere is…

Mindez sok mindenben hasonlít ahhoz, amit a nárcisztikusságról olvasunk. Mi különbözteti meg leginkább a kétféle személyiségzavart? Míg a nárcisztikusok általában érzelmileg stabilak, nem jellemzi őket gyakori, szélsőséges hangulatingadozás (inkább megingathatatlannak tűnnek, ezáltal tudják ügyesen mozgatni a környezetüket), addig a borderline személyiségzavarral küzdők élete igazi hullámvasút, melyet komoly depresszós időszakok nehezíthetnek. Megjelenhetnek továbbá súlyos evészavarok (aneroxia, bulimia), szerhasználat, és nem ritka az önsértő magatartás sem, szélsőséges esetben az öngyilkossági kísérletek vagy az azzal történő fenyegetőzés.

A borderline személyiségzavarnak 9 diagnosztikai kritériuma van, melyből legalább ötnek kell teljesülnie.

  1. Kétségbeesett erőfeszítés a valós vagy vélt elhagyatás elkerülésére. (Társfüggőség.)
  2. Instabil és intenzív interperszonális kapcsolatok mintázata, amelyre jellemző az idealizálás és a devalválás szélsőséges változata.
  3. Identitászavar: tartósan torzult vagy instabil énkép.
  4. Impulzivitás legalább két olyan területen, amelyek potenciálisan önkárosítóak (költekezés, szexualitás, szerabúzus, bolti lopás, vakmerő autóvezetés, falási rohamok stb.).
  5. Visszatérő öngyilkossági fenyegetőzések, gesztusok vagy önsebző, öncsonkító  magatartás.
  6. Érzelmi instabilitás: jellegzetes hangulati reaktivitás, amely általában néhány óráig tart.
  7. Krónikus üresség érzése.
  8. Inadekvát, intenzív harag, vagy annak kontrollálási nehézsége.
  9. Átmeneti stresszhez kapcsolódó súlyos disszociatív tünetek vagy paranoid elképzelések.

Hogyan kezelhető? A borderline személyiségzavar súlyosságától függően pszichoterápia (pszichoanalitikus-, viselkedés-, csoport-, családterápia), valamint gyógyszeres kezelés egyaránt szóba jöhet. 

Mi váltja ki? A szakirodalom a biológiai okok mellett említi a lehetséges korai családi hatásokat, traumatikus élményeket, ezen belül kiemelten foglalkozik az ún. „invalidáló”, azaz leértékelő nevelői attitűdre, amikor is a gyermek azt tanulja meg a felnőttek reakcióiból, hogy az ő igényei nem vagy kevéssé számítanak.

A borderline személyiségzavar jellegzetességei az alábbi három életterületen éleződnek ki a leghangsúlyosabban: intim kapcsolat, foglalkozásválasztás, versenyhelyzet.

A borderline tragédiája, hogy folyamatosan olyan fokú megerősítésekre van szüksége, melyek nélkülöznek bárminemű racionalitást. Példaként: ha imádott párja elutazik, de nem ad magáról életjelet fél napig, mert lemerült a telefonja, a borderline belelovalja magát a legmélyebb önsajnálatba, ezzel párhuzamosan negatív érzéseit a gyanútlan társra vetíti: „nem keres, nem hiányzom neki, szemét alak.” S amikor az imádott (azaz immár gyűlölt) társ felhívja, erről a mélypontról kezdődik el közöttük a párbeszéd… Őrült szerelem az ilyen, melyben nincs nyugvópont.

Az Osho idézet a Férfiak könyvében jelent meg, 244. o., Amrita Kiadó 2004

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenkettő − 3 =

hirdetés