Kigyógyulni önmagunkból, felnőni egymáshoz
Életünk első felében, jellemzően kamaszkorunktól kezdődően, azzal vagyunk elfoglalva, hogy elfogadjuk önmagunkat. Gyermekként csak akkor van erre fokozott igényünk, ha megvonják tőlünk a figyelmet, ha úgy érezzük, nem kapunk elég szeretetet, elismerést. Szivacsként szívunk magunkba minden kedves, szép szót, és sok mindent megtennénk annak érdekében, hogy minél többet kapjunk ezekből – elsősorban a szülői házban.
Dráma, ha egy gyermek nem kapja meg otthon a finomhangolást, az érzelmi alapokat. Szüleink, testvéreink, nagyszüleink szeretete jelenti a belépőt önmagunkhoz, önmagunk későbbi megítéléséhez, kora gyermekkorban rakjuk le – rakják le nekünk – megküzdési stratégiáink alapjait. A szüleinktől lessük el azt is, hogyan tudunk kapcsolódni másokhoz. A kör tágítható „távolabbi” családtagokkal, mint ahogy nevelőink, pedagógusaink, kortársaink is hozzátesznek ezt-azt az odahaza lerakott alapokhoz – tudnak minket építeni, de rombolni is képesek. Sebzett lelkeket rombolni sokkal könnyebb – sajnos -, mint építeni, utóbbihoz fokozott figyelem és érzékenység kell.
A családi fészekben megélt hiányérzetet, s az ebből fakadó (érzelmi) bizonytalanságot sokáig cipeljük. Van, hogy életünk végéig. Visszük magunkkal mindenhová, mint egy nehéz batyut: vonszoljuk magunkkal a barátságainkba, letesszük a párkapcsolatunkba, visszük a munkahelyünkre, s persze helye lesz majd a saját családunkban is általunk ennek a láthatatlan, de nagyon is valóságos és súlyos tehernek, amit az örökös szeretetlenség érzete (fantoma) jelent.
Az ember önmagát – nagyjából élete első harmadában – másokon keresztül tanulja meg értékelni. Mások visszajelzésein és érzelmi viszonyulásain át. Akit gyerekkorában a szülői szeretetlenség megsebzett, nehezen gyógyul „rá” mások bizalmára, szeretetére. Mindig ott van egy kérdőjel és egy felkiáltójel benne.
A kérdőjel azért, mert nem hiszi el, hogy szerethető – csak úgy, önmagáért. A felkiáltójel azért, mert retteg. A boldogsága is félelem. Félelem attól, hogy a „szeretetmesének” vége lesz. S van, hogy ennek elébe megy: kivívja a szeretetlenséget! Csak azért, hogy elmondhassa: „Igazam volt! Engem képtelenség szeretni.” (Ember legyen a talpán, aki ezt a rejtett működést felismeri és képes „gyógyítani”. Szeretetkapcsolatokban van erre esély – a terápiás módszerekről most nem beszélnék.) Vagy a másik véglet: hogy a veszteség ne következzen be, a szeretetéhes „gyermek” immár felnőtt testben szorong és megfelel. Szolgalelket „nevelget”, aki szentül hiszi, hogy mások szeretetét ki kell vívni, ki kell érdemelni, a szeretetért cserébe szolgálni kell, szikrányi mennyiségű szeretetféleségért is, mindenféle (megalázó és méltatlan) módokon. Ez a működés is veszélyes. Az alárendelődésnek, a megfelelési kényszernek egyszerűen nem lehetne helye jól működő szeretetkapcsolatokban. Más jellegű kapcsolatokban sem kívánatos…ám ennek felismeréséhez fel kellene nőni, és nemcsak egyéni szinten.
Az életben nem az a dolgunk, hogy bárminek vagy bárkinek alárendelődjünk, hanem az, hogy kibontsuk önmagunkat, és másokat is támogassunk ebben. Nem az a dolgunk, hogy másokat lehúzzunk, hanem az, hogy felemeljünk, vagy legalább békén hagyjunk. Sebzettségeinkből fakadóan azonban inkább ártunk és betegítünk, válogatott módokon.
Ki kellene gyógyulnunk magunkból, fel kellene nőnünk egymáshoz. Ennyi a lecke.
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy Művészeti Iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát. Az UNICEF Ébresztő óra önkéntes előadója vagyok. Megoldásfókuszú mediátor képesítéssel rendelkezem.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.
