Szárazszem szindróma | A tablet, a számítógép és a légkondi irritáló hatása
Egyre többen szenvednek szemszárazságtól, a legveszélyeztetettebbek a számítógépes munkát végzők. Náluk a monitor és a légkondicionálás együttes hatása száríthatja a szemet. Olyan gyerekeknél is előfordulhat, akik túl sokat – rendszeresen, napi több órát – ülnek a számítógép vagy a tablet előtt.
A szárazszem szindróma a lakosság 10-30 százalékát érinti, vagyis nagyon gyakori jelenség. Főleg időseket érint s leginkább nőket – általában a könnytermelés zavara vagy a könny nem megfelelő összetétele miatt. Dr. Németh János, a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinikájának igazgatója szerint azonban egyre gyakoribb olyan esetekben is, amikor szervi baj nem áll fenn.
Normál esetben az ember 3-4 másodpercenként pislog. Amennyiben a könny összetétele jó, és a vékony filmréteg megfelelően szétterül a szemen, akkor több mint 10 másodpercig is stabil marad, azaz, normál esetben ennél gyakrabban pislogunk, és így nem párolog el és nem szárad ki a szemünk. Élethelyzettől is függ, hogy milyen gyakran pislogunk, hiszen például beszélgetéskor ez sűrűbb, de ha valaki nagyon figyel, akkor viszont ritkul. A számítógépes munkánál éppen ez okozza a gondot, hogy ha valaki órákon át ritkábban pislog, akkor is kialakul a szemszárazság, ha egészséges a szeme.
Mindezt elősegítheti, ha rossz helyen van a monitor.
Ha túl magasan van, nagyobbra nyílik a szem, tehát nagyobb területen párolog a könny – így a szükségesnek a négyszerese is lehet a párolgás. A párolgást fokozza a huzat, a légkondicionálás, a ventilátor, télen a fűtés – mindez száraz szemet okozhat. A munkavédelmi szabályok szerint mindazoknak, akik napi 4 óránál többet dolgoznak számítógép előtt, óránként 10 perc szünetet kell tartaniuk és évente kötelező szemvizsgálaton részt venniük.
Mindez otthoni, szabadidős tevékenység esetében is ajánlott. Érdemes például a kisgyerekekre figyelni, a professzor azt tanácsolja a szülőknek: ne engedjék, hogy órákat a számítógép vagy a tablet előtt üljenek. Egészséges szem esetén is, a fent említett hátrányos körülmények hatására hetek-hónapok alatt kialakulhat a száraz szem. Ez törő, szúró érzéssel jár, a szem vörös lesz, a kiszáradás gyulladást okozhat, ami állandósulhat. Ritka esetben súlyos is lehet: a szaruhártyán beszűrődések, hámhiányok alakulhatnak ki, a szaruhártya ki is lyukadhat. Mindez azonban általában súlyos, általános betegségekhez társuló problémaként jelentkezik.
A szemszárazságra megoldás lehet a műkönny. Ajánlott szakember véleményét kikérni, hiszen ő tudja, milyen (mennyiségi vagy minőségi) probléma áll a szemszárazság hátterében. Nem mindegy, melyik szemcseppet használjuk rendszeresen! Sőt, Németh professzor szerint kerülendő annak a szernek a rendszeres használata, amiben érösszehúzó összetevő van. Ha ugyanis ezt rendszeresen használja valaki, a szem hozzászokik, de amint nem használja, minden ere kitágul, így állandósul a szempirosság. Van, hogy a szemszárazság akkor is fennáll, ha közben az illetőnek csorog a könnye. Oka: ha a könny felszínén lévő zsírmolekula réteg rosszul véd, a könny kicsurog a szemből, miközben fokozott a párolgás. Ez a tünet általában reggel jelentkezik – érdemes ez esetben is szakemberhez fordulni, tanácsolja Németh professzor.
Praktikus tanácsok
A monitor ne szemmagasságban legyen, inkább lefelé nézzen a szem!
Érdemes kerülni a tartós huzatot, a légkondicionálást, a ventilátort!
Lehetőleg orvosi tanácsra használjunk szemcseppet, ne magunk válasszunk!
Nyitókép: Vision and Eye Care | Forrás: Semmelweis Egyetem
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.