Színlelt szenvedély. A szextelefonos operátorok Phillip Toledano fotóművész szemével
„A telefonszex színház. Egy mesterséges szenvedélyszínjáték valós időben, egy szakképzett szóilluzionista rendezésében, egyetlen lehetséges befejezéssel”
– írja Phillip Toledano fotóművész a Telefonszex című sorozatának előszavában. Második könyvének egyszerre meghökkentő és érdekes tárgyaként azokat az embereket örökítette meg, akik a felnőtteknek szóló vonalak másik végén állnak a valóságban. A sorozat az önáltatásról szól: a hívó fél úgy tesz, mintha egy fiatal, gyönyörű lányt (vagy szenvedélyes férfit) hívna, és a telefonkészülék másik oldalán a személy szívesen eljátssza ezt. A képek az igazságot akarják feltárni, elhúzni a függönyt, megmutatni, amire számítottunk és amire nem számítottunk. Közel harminc nőt és férfit fotózott a saját otthonában.
Phillip Toledano egyik sorozatát Napok apámmal címmel egyszer már bemutattuk egy Alzheimer-kórról szóló cikkünkben – édesapja utolsó három évét fotózta végig az anyja halála után.
Talán meglepő, de apja ápolása során született meg benne a Telefonszex sorozatának az ötlete. Mivel az apja elveszítette a rövid távú memóriáját, újra és újra elfelejtette, hogy a felesége meghalt.
„Elvittem az anyám temetésére, és a gyászszertartása, de miután hazaértünk, 15 percenként megkérdezte, hol van az anyám. Óvatosan elmagyaráztam, hogy meghalt, és a temetésén voltunk. Sokkolta. Egy idő után ráébredtem, hogy nem tudom tovább mondogatni neki ezt. Mindkettőnket megölt, hogy folyamatosan újraéltük a halálát”.
Ezért elkezdte fenntartani az illúziót, miszerint az anyja még mindig életben van, csak Párizsba utazott. „Apám és én ebben az ábrándvilágban éltünk, amit én teremtettem, és mindketten részt vettünk a hazugságban. – nyilatkozta a Huffington Postnak a könyv megjelenése kapcsán. A párhuzam talán távolinak és tiszteletlennek, merésznek tűnik, de a lényeg mégis hasonló.
„Egy nap apám egy magazinban telefonszexes hirdetéseket talált. Akkor ébredtem rá, hogy ez pontosan ugyanaz, mint amit én vele művelek. Két ember közösen megállapodik, közreműködik egy hatalmas illúzióban.”
„Ez egy kölcsönös és öncsalásra épülő szerződés a hívó és a telefonos szex szolgáltatója között. A hívó elképzeli a legtitkosabb fantáziáját a másik fél alakjában, és az operátor szívesen eljátssza a szerepét. A szolgáltatónak meg kell értenie a hívó vágyait, de még ennél is fontosabb, hogy képesnek kell lennie dekódolni a ki nem mondott igényeket. Azokat, amelyek túlságosan nevetségesek, botrányosak vagy megalázóak ahhoz, hogy elhangozzanak. Néhány elmotyogott szóból kell az operátornak összeszőni és részletesen kiszínezni egy fantázia-légyottot. Élénk képzeletet, színészi képességeket, de mindenekelőtt az emberi vágyak mély megértését igényli ez a tevékenység. Mi után sóvárgunk? Milyen szavaknak van a legerősebb hatása? A telefonszex színház. Egy mesterséges szenvedélyszínjáték valós időben, egy szakképzett szóilluzionista rendezésében, egyetlen lehetséges befejezéssel.”
Toledano a telefonos szexmunkásokkal beszélgetve arra jutott, hogy úgy élik meg ez a helyzetet, miszerint fent tudnak tartani egy életmódot félelem nélkül attól, hogy megsérülnének vagy kihasználnák őket. Továbbá úgy érezték, tanultak valamit önmagukról és másokról is. Persze, azért ennél bonyolultabb életekbe nyújtanak betekintést az interjúk.
„Azt gondoltam, profi vagyok, nem szexi. Ez a munka egy ügyfélszolgálat, ők csak az ügyfeleid, akik valami többel teszik le a telefont, mint egy elégedett mosollyal az arcukon.”
„Heteroszexuális férfi vagyok, aki nőkkel beszél. Engem akarnak. Azt akarják, hogy beszéljek hozzájuk, és elvigyem őket egy másik világba. Jó vagyok benne.”
„Fiatal voltam, amikor a telefonszex világában kezdtem. Nem volt választásom. A nagymamám beteg lett, és segítenem kellett neki, közben dolgozni, méghozzá jó pénzért, és meg akartam adni neki, amit akart – bevásárolni, fodrászhoz menni, múzeumba. (…) Szűzként nehéz volt beszélni a szexről a kanos férfiakkal. Könyveket kellett olvasnom, és pornófilmeket nézni a barátaimmal – ők rámutattak valamire a képernyőn, és azt mondták: Használd ezt a hívásokban! Remélem, senki sem fog rám másként nézni. Egy lány vagyok nagy szívvel, aki imádja az életet és szereti az embereket.”
„Hatvan éves vagyok, van egy kulturális antropológia diplomám a Columbia Egyetemről, 25 éve vagyok házas. (…) Természetesen azért hívnak a férfiak, hogy maszturbáljanak. Úgy hívom, hogy adminisztratív stresszkezelés. Ez nem szex, ez egy koktél tesztoszteronból, keverve pornófüggőséggel, magánnyal és a szükséggel egy nő hangjára. Kétszer annyit keresek vele, mint az üzlet világában korábban. Sherezádé vagyok, ha nem mesélek olyan
történeteket, amelyek megigézik a pasát, meg fog ölni reggel.”
„A férfiak hangjára hangolódva, ahelyett, hogy megfogott volna a kinézetük, olyan, mintha hirtelen megvakulnék, és kénytelen lennék erősíteni más érzékszerveimet. Megtanultam a férfiakat egy mélyebb módon hallgatni. A munkám arra késztetett, hogy a kis elmejátszmák mögé nyúljak, egyenesen a nadrágjukba és megragadjam őket a
golyójuknál fogva. Azt gondolom, minden nőnek telefonszexet kellene folytatnia, mielőtt elveszíti a szüzességét, mert sokkal jobb döntéseket hoznának.”
„A legszórakoztatóbb rész kétségtelenül az volt, amikor a barátnőm a szobában volt velem, általában olvasott, miközben dolgoztam. Csak a beszélgetés felét hallotta, így vagy azt gondolta, teljesen hisztérikus az egész, néha pedig azt, hogy valamilyen szinten szexi. A hívás során általában megpróbáltam kerülni a tekintetét, mert láttam, hogy elnyom egy önelégült vigyort vagy hányást imitál vagy néz tág szemekkel teljes sokkot mímelve, és ezen kontrollálatlanul nevettem volna. Néha bele tudtam dolgozni a hívásba, néha egyáltalán nem.”
Philip Toledano sokszor nehéz és merész témákat választ a saját életéből is, képei meghökkentőek vagy extravagánsak, mégis mindig elegánsan képes feldolgozni szokatlan helyzeteket – mint amilyen a kilencévesen meghalt nővérétől maradt emlékek és a gyerekkori gyásza, az Amikor hatéves voltam című sorozatában. Képei nem sokkolóak, a témához képest mindig visszafogottak, nagy erővel hatnak, képesek megnyitni egy csatornát emlékekhez, helyzetekhez, amivel megindító asszociációk sorát idézi.
Fotók: Phillip Toledano – Twin Palms Publishers
Zöld Toll-díjas újságíró, szerkesztő
Közel 20 éve dolgozom újságíróként és szerkesztőként, sokáig kulturális vonalon is tevékenykedtem, aztán megtaláltak az ökológiával, megújuló energiával, fenntartható technológiával kapcsolatos témák: ebben igazán megtaláltam önmagam, emberként, újságíróként is – a szakmai elismerések is így értek el. Elsősorban a környezettudatosság érdekel, ezt a kérdéskört olyan szempontból érdemes megközelíteni, amely a hétköznapi embert a leginkább érdekelheti: inkább a gyakorlat, mint az elmélet oldaláról, inkább a megvalósult, működő projekteket ismertetve, mint a távoli jövőbe vesző álmokat. Szeretem bemutatni az embereket, akik megalkotják vagy alkalmazzák az alternatív módszereket, ezenkívül szívesen foglalkozom a közösségeket teremtő, illetve erősítő mozgalmakkal, mint amilyenek a nagyvárosi közösségi kertek vagy a közösségi mezőgazdálkodás… Megtépázott az élet; mindig azt igyekszem átadni, hogy – bármilyen közhelyes is – a szeretet a legfontosabb. Ha azokkal lehetsz, akik szeretnek és akiket szeretsz. És ha erre figyelsz, örülni fogsz a kávénak reggel, az éppen következő évszak jeleinek az utcán, egy mosolynak egy idegentől, az alvó kisgyerekednek vagy annak, hogy jól áll a hajad reggel és nem kell beszárítani… Az élet szép. Tényleg.
