„Tessék szülni, attól elmúlik.” Nem elég a kín, a környezet sokszor nemhogy nem támogató, hanem egyenesen bántalmazó. Március és az endometriózis

Sok szerepe van a márciusnak, van benne nemzeti ünnep, tavaszi napéjegyenlőség, idén még a Húsvét is csak épphogy átcsúszik áprilisra. S emellett társadalmi feladatot is ellát e szép hónap: a figyelemfelhívás tárgya most nem más, mint az endometriózis.

Hogy ne csak a levegőbe beszéljek, kezdem a coming-out-tal: igen, én is, engem is. Nekem is pokollá tette az életemet. Tizenöt voltam, mikor beköltözött a létezésembe. Huszonegy évig ő volt a főnök. Ne számolgass, ez eddigi földi életem fele. S az utóbbi időben is „csak” tünetmentes vagyok, de azt mondják, olyan ez, mint a drogosoknál: nincs olyan, hogy „már nem drogozik”, csak olyan, hogy „most nem drogozik”. Tehát azt a gondolatot, hogy az „endó” csak volt, már nincs, ne nagyon dédelgessem.

Persze azért dédelgetem. Cseppet sem felemelő úgy élni, hogy „ma épp jól vagyok, de ki tudja, mire kelek fel holnap?”. Különben is, ha kivégzem a reményhalat, mi marad? S ezt teszi sokmillió sorstársam szerte a világon. Ha megnézed a statisztikákat, láthatod, akármerre nézel, valaki van a közeledben (ha nem te magad vagy az), akinek fáj. Iszonyatosan. Ez nem afféle „kis kellemetlen bizsergés”, ez olyan kín, ami kisüti az agyat, lebénítja a testet, elmorzsolja a lelki erőt. Árnyék-életre kényszerít. S még ráadásul belénk is rúgnak miatta… legalábbis sok esetben.

Ezért fontos felhívni a figyelmet az endometriózisra.

Mert nem elég a kín, a fájdalom, a környezet sokszor nemhogy nem támogató, hanem egyenesen bántalmazó. A családtagok, a nőtársak, az orvosok. Igen, épp azok, akiktől segítséget, de legalábbis egy kis megértést szeretnénk.

A gonosz, rosszindulatú „aranyköpésekből” regényt írhatnék, alább csak egy kis ízelítő:

„Csak bebeszéli magának, hogy fáj, mert benne van a Bibliában” – nőgyógyász, férfi. (Hol???)

„Maga nő, magának bírnia kell a fájdalmat” – nőgyógyász, férfi. (Maga meg hős pasas, bírnia kell, ha tökön rúgom!)

„Azért van, mert nem szeretsz nő lenni” – botcsinálta két-hétvége-alatt-papírt-kapott-álpszichológus, nő. (Bizonyára, viszont ettől majd úgy megszeretem a nőiséget, hogy csak na!)

„Tessék szülni, attól elmúlik” – nőgyógyász, férfi. (20 éves voltam, akkor szingli, egyetemista, szóval nagyon életszerű tanács volt)

A legdöbbenetesebb a negatív hozzáállásban az, hogy egy (több, sok, rengeteg) orvos miért kérdőjelezi meg a beteg panaszát? A nem-orvosok körében pedig érdekes felfedezést tettem: nem a férfiak a „legrosszabbak”.

Sokuk elég érett ahhoz, hogy megértse: ehhez ő nem ért, nem kellene észt osztania. Sokkal nehezebb kíméletet, könyörületet kapni azoktól a nőktől, akiknek fájdalom- és problémamentes a ciklusuk. A legkegyetlenebbek pedig azok, akiknek „pici” fájdalom jutott: azt hiszik, az „a” fájdalom, amit ők megélnek, az meg simán mély légzéssel kezelhető, tehát mit hisztizünk? (Természetesen ez általában vett tapasztalat, nem mindenki… de sokan, túl sokan!)

Még ma is évekbe telik, mire diagnosztizálják az endometriózist. Még ma is a szike a fő „megoldás”. Még ma sem tudják, pontosan hogyan alakul ki, hogy miből és miért, azt meg végképp nem. A diagnosztikai fejlődés és az odafigyelés növekedése miatt nehéz is megmondani, az érintettek létszámának drámai növekedése vajon mennyiben köszönhető a jobb kivizsgálási módszereknek.

Túl sok hatás ér bennünket, ami nagyanyáinkat nem érte. Tudom, nekik volt más. Nekünk pedig ebben a világban kell élnünk. Ahol nem tudjuk, mi van a vízben, mi van a palackban, mi van a húsban, a zöldségben, a habfürdőben és a szappanban… Új anyagok, amikre hiába esküsznek az őket fejlesztők és terjesztők: fogalmunk sincs, hogyan hatnak hosszabb távon, mert még nem léteznek elég régóta. S e sokféle ismeretlen hatás szuperpozíciójáról (azaz egyidejűleg, egymással is kölcsönhatásba keveredve történő „támadásáról”) pedig végképp fogalmunk sincs.

Arra kérlek hát, ha tudsz valakit, akinek fájdalmai vannak, és gyanús lehet az endometriózis, segítsd, támogasd, vagy ha nem teszed, legalább ne rúgj belé (verbálisan). Ne hidd, hogy csak hisztizik. Adj hálát, hogy neked nem kell ilyen kínokat kiállnod. Ha orvos vagy, gyógyítsd, ahogy tudod, ha kutató, kutass új módszerek után, ha fitoterapeuta vagy, adj valami szert. Ha szomszéd, kolléga, barát vagy, egy jó szó, egy kedves gesztus is kincset ér. Ha pedig valami praktikus segítséget is tudsz nyújtani, akár egy nehéz szatyor hazacipelését, az hatalmasabb jótett, mint hinnéd.

Ha pedig sorstársam vagy, tarts ki, küzdj, ne add fel! Sokat változott a világ azóta, hogy tizenöt évesen először összecsuklottam a kíntól. Akkor még az is évekbe telt, hogy olyan orvoshoz jussak, aki nem csupán egy hisztis kamaszlányt látott bennem. Nekem még huszonegy évembe került. Kívánom, hogy minden utánam jövőnek csak könnyebb és könnyebb legyen. Lám, már az is könnyebbség, hogy beszélhetünk róla…

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

három × kettő =

hirdetés