Ugyanonnét folytatódik minden

KÉP ALÁ ÍRÁS

Kattogva kutatunk a múltba, képek kopognak a homlokunk alá, miközben egy tájat húz el mellettünk a halál. Minden egyre szemcsésebb lesz, zsibbad a lelkünk és zuhan ránk ezernyi sötét, csiklandós tűszúrás. Oldalra dőlünk, szorosan a mamához, arcunkon redőket mélyít a ruha, amit reggel sebtiben magára rántott.

Megáll a szerelvény, helyet cserélnek a leszállók a felszállókkal, de nem veszünk észre semmit, a sloziban a tányér fölött ülő megnémult öregasszonyt, a resti pultján támaszkodó fogatlan rokkantat, a pénztáros nőt, aki sírással küzd, amikor abba a városba váltanak jegyet, ahová a férje elszökött.

Alszunk a reményben, hogy máshol alszunk és más alszik mellettünk, hogy a szarvasok futása nem riadalom, hanem szabad vágta, hogy a kocsiban mindenkit alaposan szemügyre vevő bőrkabátos férfiak nem a határsáv felé tartókat akarják leszállítani, hanem eltévedt cowboyok, marconák, megalkuvást nem tűrők.

Aztán nagyot rándul a vonat, a mama is rándul vele, és rádöbbenünk, hogy bizony ez nem kirándulás, hanem visszaébredtünk ugyanoda, az ébrenlét koszába. Fölriadunk és ugyanonnét folytatódik minden…

Fotó: Fortepan, Barbjerik Ferenc, 1963

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

öt + tizenöt =

hirdetés