A vakáció otthon is lehet tartalmas, ha élménnyel és jókedvvel töltjük meg. Hasznos tevékenységek, melyekkel lefoglalhatjuk gyermekünket

A munka- és iskolaidő napjai szinte rohannak, észre sem vesszük, de már jön is egyik nap a másik után. Aki a szünidőt is tartalmasan tölti, annak a nyári hónapok is elillannak, de a gyerekeknek nehezebb a várakozás, ha még hetek vannak vissza a nyaralásig, táborig, amire annyira készülnek.

A vakáció otthon is lehet tartalmas, ha élménnyel és jókedvvel töltjük meg, és a nap végén – ugyanúgy, mint év közben -, úgy érezzük, hasznosan telt. Lássunk néhány ötletet, amivel lefoglalhatjuk gyermekünket!

· Vannak olyan tevékenységek, hobbik, tervek, melyekre tanév közben nincsen idő a különórák és szakkörök miatt, most viszont itt a remek alkalom. Meg lehet nézni azt a történelmi filmet, amit a tanár ajánlott; végig lehet olvasni azt a mesét, amiből az iskolában csak egy részletet hallottak a gyerekek, pedig nagyon tetszett; készülhet még abból a ceruzatartóból több is, amit tavasszal mutatott a tanító néni technika órán.

· A gyűjtés figyelemre, kitartásra nevel, ha nem ok nélkül és mindent halmozunk magunk köré, hanem egy bizonyos célért, érdeklődésért tesszük. A gyermekek is szeretnek gyűjtögetni, érdemes olyan tárgyakat eltenni, amelyek később kiegészíthetők, átalakíthatók – tehát további hasznos időtöltésre serkentenek. A cukorpapírokból vagy préselt virágokból faliképet készíthetnek, a jégkrémes pálcikából szobrot építhetnek, de lehet kavicsot gyűjteni és festeni.

· A mobiltelefon is lehet hasznos, ha ötletet adunk gyermekeinknek a fényképezéshez. Készítsen több napon keresztül fényképet a naplementéről! Figyelje meg a felhőket a valóságban, és az elkészült fényképeken! Kövesse figyelemmel, és fotóval is a kertet, vagy egy madárfészket! Készíthet belőle albumot, vagy zenés videót!

· A levél- vagy naplóírás is jó móka! Írják le élményeinket egy füzetbe – maguknak, vagy akár nekünk, szülőknek, esetleg a barátjuknak! Rajzzal, fényképekkel is ki lehet egészíteni, és biztosan örömöt szereznek vele!

· Piknikezzenek – akár az erkélyen, saját udvaron! Ez is egy program, hagyjuk, hogy egyedül készülődjenek! Válasszanak maguknak játékot, enni- és innivalót, könyvet, és költözzenek ki az erkélyre, teraszra, vagy a kertbe a fa alá!

· A szabad levegőn minden más: kiülhetnek rajzolni, festeni, gyurmázni is.

· A rendrakás sem feltétlenül büntetés, vagy „házimunka”. Legalább egy napra leköthetjük őket azzal, ha megkérjük, szépen dobozolják be a régi könyveket, füzeteket, és varázsolják szabaddá a polcokat, fiókokat! (Egy ilyen rendrakás segíthet az első pontban ajánlott ötlethez: mire nem volt idő év közben? Talán a könyveket átlapozva eszükbe juthat egy-két program, tevékenység.)

· Sütés-főzés-befőzés együtt. Nyáron van szezonja a saláták, házi jégkrémek, szörpök, koktélok, befőttek, lekvárok, savanyúságok elkészítésének, ebbe nyugodtan bevonhatjuk gyermekeinket is! (Legalább testközelből tapasztalják meg a zöldségeket, gyümölcsöket, lehet kóstoltatni, és persze átadni a tapasztalatokat!)

A kreatívabbak tervezhetnek és gyárthatnak (kézzel készített, vagy rajzprogrammal gyártott) családi címkét, amit a befőttes üvegekre köthetünk, vagy ragaszthatunk, így biztosan egyedi és csodálatos lesz a család éléskamrája.

„Az „élet” nem más, mint amit szerencsés esetben hetven éven keresztül (még szerencsésebb esetben tovább) egy héten hétszer, pitymallattól szürkületig minden áldott nap megtapasztalunk.” (Csíkszentmihályi Mihály)

Tapasztaljanak gyermekeink is sokat!

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizenhét − 15 =

hirdetés