Amikor vége. A szakítás feldolgozásának 5 jellemző érzelmi fázisa. Mi segít átlendülni a holtpontokon?
Egy szakítás – akár hirtelen történik, akár régóta érlelődik – mindenképpen nehéz. Mindenkinek más a módszere a feldolgozására, viszont az biztos, hogy napjainkban a közösségi média nem könnyíti meg a szomorkodók életét, hiszen a megosztásai révén nyomon tudjuk követni a másik életét (ha ezt akarjuk). Ez akkor is bonyolítja a helyzetet, ha a szerelmesek barátságban válnak el, akkor pedig főleg, ha a kapcsolat viharos szakítással ér véget.
A szakemberek a haláleset utáni gyászhoz hasonlítják a szakítás utáni időszakot. Ugyanúgy az elvesztés érzésével kell megküzdenünk. A szakítástörténetek nagyon különbözőek, azonban a feldolgozási fázisok főbb pontjai szinte minden esetben megegyeznek. Nézzük, melyek ezek:
Tagadás
A védekezés egyik megjelenési formája, úgy óvjuk magunkat, hogy tagadjuk a szakítás – a rossz történés tényét. Ez a fázis a „csak egy kis szünetet tartunk” vagy „úgy is rá fog jönni, hogy szeret” jellegű gondolatok időszaka.
Harag
Ennek a fázisnak több megjelenési formája lehet. Haragudhatunk az exre (hogy tehette ezt velem?!) vagy magunkra (miért voltam ilyen naiv?), ha harmadik fél miatt ment szét a kapcsolat, akkor pedig lehet ő a harag „tárgya”.
Alkudozás
Nem kellemes időszak. Mindenféle ígéretek előjöhetnek, például „ígérem, hogy megváltozom”, „kezdjük újra, ezúttal minden máshogy lesz”. Ennél szakasznál érdemes erősnek lenni, és mielőbb tovább lépni…
Szomorúság
Ebben a szakaszban tudatosul bennünk, hogy mi is történt, és kezdődik a klasszikus értelemben vett gyász.
Elfogadás
Ha eljutottunk ide, akkor sínen vagyunk. A közömbösség szakaszának is nevezik. Ekkor sikerül beállnunk a történtekbe, és szerencsés esetben szép emlékekkel visszagondolni az együtt töltött időre. Nem haraggal, nem vágyakozással, csak mint emlékre.
Szakítás után – érintettek mesélnek
– A legutóbbi kapcsolatomnak én vetettem véget, nagyjából két év után, mert már elmúlt a szerelem, és bár jól meg voltunk, nem akartam huszonévesen úgy élni valakivel, mint egy nyugdíjas. Miután ez az érzés nagyjából kölcsönös volt, békében el tudtunk válni és részemről lezárni is könnyű volt így. Laura, 29 éves
– Azért lett vége, mert már csak megszokásból voltunk együtt. Már mindkettőnkben felmerült korábban, hogy ez így nem jó, de akkor mondtuk ki végül, amikor rajtakaptam, hogy mással csetel. Miután ez volt az első komolyabb kapcsolatom, picit nehezebb volt feldolgozni a szakítást, de nagyon sokat sportoltam és sok időt töltöttem a barátaimmal. Inkább az egóm sérült, mint a szívem. Adél, 23
– Sok év után, a legszebb (húszas) éveket egymásra áldozva, eljött a pillanat, amikor fel kellett ismerni: igaz, hogy túléltük a kritikus 7 évet is, igaz, hogy annyira megszoktuk már egymást, hogy semmi se tudja megingatni a kapcsolatot… De fel kellett ismerni, hogy van egy nagyon nagy hiányosság: az élet értelme valahol mégis csak a gyerek. Ezt az egyet nem tudta megadni, ezért nagyon hosszú vívódás után el kellett búcsúznunk egymástól. Nagyon nehéz döntés volt, eleinte barátságosan próbáltam elválni a döntés kimondása után, de utána átcsapott kényszeres ellökésbe, hogy minél könnyebb legyen az újrakezdés. Aztán már hideg fejjel újra normálisan tudtunk egymáshoz viszonyulni, nem pedig haragos exként. Attila, 34
– Majdnem egy év együttélés után költöztem el, mert már nem ismertem meg azt az embert, aki visszanézett rám a tükörből. Kár, hogy nem hallgattam előbb a bizonyos belső hangra… Utána azért még hónapokig „tomboltam” belül, haragudtam rá is, magamra is. Magamra talán még jobban, hogy miért nem léptem előbb… Még most, nagyjából 8 hónappal a szakítás után is tudok indulatosan nyilatkozni róla, de most már sokkal jobb a helyzet. Egy életre megtanultam, hogy mit NEM akarok soha többé. Edina, 32
– Amikor szakítottam a párommal, életem egyik legnehezebb döntésemet hoztam meg. Fülig szerelmes voltam belé, minden működött. Egy kardinális kérdésben nem tudtunk egyezségre jutni. Ő minden nőt, aki tetszett neki, egy kicsit magáévá akart tenni, de persze én lettem volna a fő párja. Én viszont máshogy látom a dolgokat, és nekem ez a hozzáállás nem működött, ezért úgy döntöttem, hogy megadom neki azt a szabadságot, amire vágyik. Fájt, sokáig fájt. Mert rosszá tettem magam. Szó szerint majdnem belehaltam. Kutyául éreztem magam elég sokáig. Hónapokig. Hibáztattam őt, mindenkit, a férfiakat és legvégül magamat. Aztán rájöttem, hogy se ő, se én nem voltunk rosszak, hanem úgy éltünk, ahogy mi éreztük jónak, ahogy mi működünk. És ez nem találkozott. De ehhez szembe kellett néznem magammal, az érzéseimmel és tényleg rá kellett néznem a kapcsolatra pőrén. És a szerelem, amit éreztem iránta a mai napig nem múlt el, ő keltette fel, és ezért hálás vagyok. A kapcsolat elengedése nem volt könnyű vagy fájdalommentes, de megtörtént. Megváltozott a hozzáállásom a férfiakhoz és a kapcsolatokhoz. Barbi, 37
Hogyan tudod magad túltenni magad a szakítás mélypontjain?
Érdemes minél előbb felülkerekedni a negatív gondolatokon, hogy tisztán láthassunk!
Fontos, hogy tudatosítsuk magunkban a szakítás tényét!
Sok esetben érdemes megszakítani minden kapcsolatot a másik féllel, és a „jóindulatú” barátokkal is!
Kezdj el magaddal törődni! Tudatosítsd, hogy többet érsz annál, mint hogy valaki után bánkódj. Találj egy hobbit, amiben kiteljesedhetsz!
Írta: Tolvaj Vica
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.