„Miért ő, és miért nem én?” Irigység, kibeszélés, rosszindulat. Értsük meg, hogy ne gyengítsen! Könyvajánló
– Közel másfél évtizedes pszichológusi praxisom során még soha egyetlen kliens sem érkezett hozzám azzal a panasszal, hogy az irigységtől szenved, miközben nagyon gyakran az derült ki, hogy ez is fontos szerepet játszik a problémában. Az irigység ugyanis rendkívül gyakori, roppant kínzó, ám úgyszólván felvállalhatatlan érzés, amit általában még saját magunk előtt is szégyellünk és igyekszünk letagadni – írja új kötete bevezetőjében Dr. Almási Kitti pszichológus. Tabutémához nyúlva azt kutatja, milyen tényezők állhatnak a kapcsolatainkat sűrűn átszövő irigység, rosszindulat és kibeszélés hátterében.
Dr. Almási Kitti szerint másoknak végképp nem valljuk be, ha irigyek vagyunk valakire, mert ezzel csak még jobban felemelnénk azt, akinek a fölénye már amúgy is fáj nekünk, és csak még inkább vesztesnek éreznénk magunkat vele szemben. Ha azonban sohasem gondolkodunk és beszélünk erről az érzésről, akkor csak annál több feszültséget, kudarcot és rombolást hoz az életünkbe.
Arról már annál gyakrabban panaszkodunk, hogy mennyire sok irigy, rosszindulatú ember vesz körül bennünket, de fogalmunk sincs, hogyan védhetnénk meg magunkat az általuk okozott kellemetlenségektől és fájdalmaktól.
– Könyvem célja kettős – írja a szerző -, egyrészt szeretném, ha felismernénk és elfogadnánk, hogy időnként bennünk is van irigység, és ha jól gazdálkodnánk ezzel az érzéssel. Vagyis ahelyett, hogy önmagunkat emésztenénk, gyengítenénk és másoknak próbálnánk ártani, saját irigységünket arra használnánk, hogy a vágyott célok felé segítsen minket. (Mert igen, erre is használható!) Másrészt pedig azt is fontos megtanulnunk, hogy miként óvhatjuk meg magunkat mások irigységének, rosszindulatának, gonosz pletykájának ártó hatásaitól, hogy ezek ne téríthessenek le minket a választott utunkról.
Részletek a kötetből
(…) Az irigység evolúciósan kódolt érzelem: úgy vagyunk megalkotva, hogy amiben csak tudunk, előnyre törekedjünk, mert mindennemű előny növeli a túlélés és a szaporodás esélyeit. Mivel őseink számára a véges erőforrásokért folytatott küzdelemben létfontosságú volt, hogy tudják, kikkel versenyeznek, és milyen esélyeik vannak, árgus szemekkel figyelték, hogy a társaik miben mennyire jók, és hol helyezkednek el a közösség státuszhierachiájában. Ha pedig úgy ítélték meg, hogy rossz a pozíciójuk másokhoz képest, az teljesen érthető módon nagyon kellemetlen érzéseket keltett bennük, és ha tudtak, igyekeztek tenni is ez ellen, hiszen a játék nem babra ment. Az irigység tehát egy ösztön, amely hajdan a túlélésünket szolgálta, ezért evolúciósan hasznos volt számunkra. (És ha okosan használjuk, még ma is az lehet, csupán annyi változott, hogy a szocializáció során megtanultunk felülkerekedni rajta.)
(…) Akárcsak a drogfüggő, a megszállottan irigy ember is annyira rabja szenvedélyének, hogy kész miatta saját magának is ártani. Sőt, bármilyen megdöbbentőnek és irracionálisnak tűnik is, nem ritka, hogy a saját javánál fontosabbnak tartja mások kárát. Van egy híres tantörténet, amelyet, úgy látszik, több nemzet is a magáénak érez, mert én eddig három forrásban találkoztam vele, és az egyik német, a másik szlovén, a harmadik pedig örmény eredetűként azonosította. Ebből is látszik, hogy univerzális.
A jó tündér ajánlatot tesz a földművesnek: választhat, vagy ad neki egy tehenet, és a szomszédjának kettőt, vagy elvesz tőle egyet, és a szomszédjától kettőt. A földműves gondolkodás nélkül a második opció mellett dönt. A történetet mi, magyarok is jól ismerjük, olyannyira, hogy a csattanója mifelénk szállóigévé is vált: Dögöljön meg a szomszéd tehene is!
(…) Ha két ember helyzete alapvetően különbözik, akkor a kudarcot vagy a szerényebb eredményeket meg lehet magyarázni az egyenlőtlen feltételekkel is, azzal, hogy a másiknak eleve aránytalanul nagyobb sansza volt. Az ilyesmit ezért bizonyos értelemben könnyebb érzelmileg elfogadnunk. Ám ha hasonló körülmények közül indulunk, és a másik így köröz le minket egy, számunkra is fontos területen, akkor nincs megnyugtató magyarázat, és sokkal jobban birizgál minket a gondolat, hogy nekünk is lett volna esélyünk, mi is lehetnénk most ott, ahol ő van. De nem mi vagyunk… És máris belobbanhat az irigység, melynek kulcsmondata: „Miért ő, és miért nem én?’”
(…) Olykor az irigység állhat egészen különös, nehezen megmagyarázható megnyilvánulások mögött is – például, amikor egy szülő ellenzi, hogy felnőtt gyereke eljöjjön egy olyan munkahelyről, ahol alulfizetik a munkáját, és méltatlanul bánnak vele, vagy kilépjen egy olyan párkapcsolatból, amelyben bántalmazzák. Ilyen helyzet általában akkor áll elő, ha az adott szülő hasonló körülmények között (például őt kihasználó munkahelyen, képességeinél alacsonyabb szintű munkakörben vagy boldogtalan, bántalmazó párkapcsolatban) élt egy életen át, és kitalált magának valami magyarázatot arra vonatkozóan, hogy mindezt miért tette jól, miért nem is lehetett volna másképpen. Ha pedig idős korában azzal kell szembesülnie, hogy a gyereke meglépi, amit ő hajdan nem mert, és jól jár vele, akkor ezt a megnyugtató magyarázatot nyugodtan kidobhatja a kukába. Akkor úgy kell éreznie, hogy visszafordíthatatlanul elhibázta az életét, mert gyávaságból rosszabbal is beérte, mint amire esetleg képes lehetett volna.
(…) Igaz ugyan, hogy a másokról való pletykálással rövid időre még egy nem túl érdekes ember is intenzív figyelmet tud magára vonni, mert a fontos vagy legalábbis érdekes információ birtokosára mindig figyelnek egy társaságban. Ám miközben rá néznek és őt hallgatják, lelke mélyén pontosan érzi, hogy valójában most sem rá kíváncsiak, hanem arra, akiről éppen beszél – a másik embernek szóló figyelmet csatornázta néhány percre önmaga felé. Ha elkezdene saját magáról beszélni – és továbbra sem képvisel semmi olyat, amihez mások kapcsolódni vágynának –, minden bizonnyal ismét elfordulnának tőle. Ez tehát csak pillanatnyi fájdalomcsillapítás, afféle pótlék, önbecsapás, de semmiképpen sem megoldása a valódi problémának, ami pedig az, hogy ő saját jogán nem tudja megragadni mások figyelmét.
(…) Az utánzási, vásárlási, fogyasztási versenyt a megfelelő önismeret és önbecsülés hiánya ajzza. Az ilyen ember azért kívánja azt, amit más kíván, mert nem tudja, hogy neki magának, kifejezetten neki mire lenne szüksége a személyes beteljesüléshez és boldogsághoz. Az álszükségletetre viszont hiába is próbál választ adni, a tárgyak protézisvilága nem tudja betölteni azt a belső űrt, ami az értelmes, tartalmas, jelentésteli élet hiányában tátong benne. Ha tehát valaki szándékosan igyekszik az irigységünket provokálni, akkor jusson eszünkbe: nem tenné ezt, amennyiben nem lenne rá elemi szüksége ahhoz, hogy önmagát fontosnak és értékesnek tudja látni. Aki tényleg elhiszi magáról, hogy valahova eljutott és valamit képvisel, annak nem kell izzadságszagúan erőlködnie, hogy mások pillanatonként erősítsék meg ebben.
(…) Ha nagy nehezen eljutunk addig, hogy megfogalmazzuk, mire is vagyunk irigyek, akkor amit megnevezünk, a legritkább esetben az, ami a vágyunk mélyén van. Hiszen ilyenkor olyanokat szoktunk mondani, hogy például valaki pénzére, házára, rajongóira, sikerére, jó testére vágyunk, miközben valójában azt az élményt szeretnénk átélni, ami – elképzelésünk szerint – az illetőnek az adott előny kapcsán megadatik. Például, ha a teste tökéletes, akkor úgy képzeljük, hogy nagyon vonzó a férfiak vagy a nők számára. Ha sok a rajongója, akkor azt feltételezzük, hogy intenzív figyelmet, törődést, szeretetet kap, amire mi is vágyunk. Vagyis igazából nem a felszíni jelenségre sóvárgunk, hanem arra, amit képzeletünk szerint megélhetnénk általa. Sok esetben azonban a fantáziánk köszönőviszonyban sincs az illető aktuális helyzetével, mert lehet például, hogy valaki nagyon csinos nő, de a vonzó külseje ellenére végtelenül magányos. Amennyiben erre, mondjuk, egy önismereti csoportban derül fény, akkor a többi nő látványosan meg szokott nyugodni – hiszen, ha a szépség nem hozta meg az illetőnek az automatikusan hozzáképzelt boldogságot, akkor már egy kicsit kevésbé tűnik irigylésre méltónak.
Almási Kitti: Irigység, kibeszélés, rosszindulat – Értsük meg, hogy ne gyengítsen!
Kulcslyuk Kiadó 2018, 213 oldal, ISBN 9786155281976
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
