Veled is megtörténhet, vagy már nyakig benne vagy. Kiégés helyett. Csatlós Csilla coach mesél. Könyvajánló

Kiégés, vagy ahogy szakmai berkekben nevezik: burnout szindróma. A felnőtt, dolgozó emberek sajátja, s bár a legveszélyeztetettebb szakmák – tágan körülírva – azok, amelyekben a dolgozók emberekkel foglalkoznak, másokat is érint. Azokat is, akik gépekkel és/vagy gépiesen dolgoznak, vagy huzamosabb időn át ugyanazt a feladatkört látják el, ráadásul ugyanazon a helyen.

Az emberekkel foglalkozókat azért is szokás kiemelni, mert a kiégés visszahat – egy kiégett munkavállaló, mindegy, hogy alkalmazottként vagy vállalkozóként látja el a feladatát, másokat is magával ránt.

A rá bízott emberek – gyerekek, felnőttek – nem azt kapják, amit kapniuk kellene, legfőképp hozzáállásban. Ha az illető szakmailag topon van, feltételezhetően nem okoz (túl nagy) galibát munkavégzés közben, de érzelmileg egészen biztos, hogy károsítja a környezetét, vagyis azokat, akikkel a munkája során érintkezik. Például undok az ügyfelekkel, bunkó a vásárlókkal, türelmetlen a gyerekekkel, érzéketlen a páciensekkel stb.

Főnökként, munkatársként sem kellemes – tartós kelletlenségével, kimerültségével stb. energiavámpírként gyengíti a lelkesebb kollégákat. A kiégés – bár jellemzően egyéni probléma – ezért nem magánügy. S ezért azoknál, akik emberekkel érintkezve fokozottan felelősségteljes munkát végeznek, valamiképpen kezelni kell vagy legalább felismerni.

Hogyan lehet orvosolni a kiégést a munka világában? Felülről – már amennyiben erre van mód és vezetői hajlandóság (multiknál, nagyobb szervezeteknél esélyesebb, kisebb cégek esetében szinte reménytelen). Javulás érhető el egy belső átszervezéssel, egy jó képzéssel vagy szakmai kiküldetéssel, egyéb olyan praktikus megoldással, ami az illető szakmai életében újat jelent, perspektívát kínál. (A fizetésemelés jól hat a motiváltságra, de nem gyógyszer a kiégésre.) Miután a fizetés nélküli szabadság intézménye nálunk nem számít elterjedtnek –  a bérből élők többsége nem is engedheti meg magának -, marad a drasztikus megoldás: a munkahelyváltás vagy a pályamódosítás.

Ha kiégésről beszélünk, senki sincs kivételezett helyzetben – egy imádott hivatásban is ki lehet égni, ha nem optimálisak a körülmények, ha az illető huzamos időn át fokozott pszichés megterhelésnek, stresszhatásnak van kitéve. Karrier tanácsadók gyakran érvelnek azzal, hogy 3-4 évente munkahelyet kell váltani, így megelőzhető a burnout. Van, aki szerint 2 évet elegendő eltölteni egy munkahelyen. Jól hangzik, de más az elmélet és a valóság – lehet, hogy az USA-ban sokan így élnek, itthon mások a lehetőségek.

A burnout szindrómát – kiégést – jellemzően a munka világához kötjük. Helytelenül. Ugyanis kiégés bekövetkezhet házasságban, kiválthatják a gyermekneveléssel járó feladatok, minden monoton napi rutin… Egyszerűen elfogy a levegő – fuldoklunk. Pedig, a megoldás egyszerűnek tűnik: valahogy – valamire – ablakot kellene nyitni, hogy átjárjon bennünket a friss oxigén.

Csatlós Csilla executive coach Facebook posztjait jó ideje nyomon követem; jó témákról ír, jó stílusban, ezért is örültem, hogy néhány hete megjelent az első könyve. Nem különösebben szorul reklámra, az első kiadást gyakorlatilag elkapkodták pár nap alatt, a második kiadásból jutott el hozzám egy példány. A kötet címe:

Kiégés helyett – Egy coach mesél

– A nem kommunikáló emberek világát éljük. Csetelünk, appokon üzenünk, miközben nem érezzük a másik közelségét, nem látjuk a tekintetét. Nem akarunk megélni és élményeket szerezni, csak virtuálisan tapasztalni és motivációs videóktól boldognak lenni. De az ember eközben ott maradt valahol az út szélén. Az, aki korábban falevelet rugdalt, egy teraszon szorongatta a forró kávéscsészét, aki korábban egy élő baráti beszélgetést se hagyott volna ki, aki egykor még érzett, sírt, nevetett. 

Csatlós Csilla

Ez a könyv leginkább azokról szól, akik észrevették, hogy kiégtek, vagy elakadtak és tettek egy óriási dolgot magukért: segítséget kértek. Coach-ként engem ért a megtiszteltetés, hogy amikor támaszra volt szükségük, én kísérhettem őket a változásuk útján. Hiszem, hogy történeteik felismerést és inspirációt adhatnak azoknak, akik ugyanebben a cipőben járnak. A felismerőknek lesz lehetőségük, hogy életüket újra az itt és mostban éljék, és ne az út szélén állva nézzék a nélkülük elmúló napokat – olvasható a kötet hátoldalán a fülszöveg. 

Részletek a könyvből

Legtöbb ügyfelem a kiégés különböző fázisaiban érkezik hozzám. Vannak, akik még a folyamat elején tartanak és vannak, akik már nyakig benne vannak. Általános ez a mondat (…): „nem tudom, mi a baj, de valami nem jó”. Nem sok kérdés kell, hogy kiderítsem, kiégésről van-e szó, és nem túl felemelő számomra, hogy az elmúlt egy évben mindent tesztelt ügyfél valamilyen szinten ki volt égve. (42. oldal)

Amikor elkezdtem coach-ként dolgozni, meglepett, hogy az ügyfeleim többsége milyen szintre fejlesztette a halogatást. Némelyikük professzori szinten tolta a kifogásgyártást és a „majd”-okat. A tapasztalat azt mutatja, hogy vannak „csináló” emberek és vannak a „mondók”. A „csináló” emberek beleállnak, a „mondó” emberek csak beszélnek a változásról, de nem tesznek semmit, rágódnak, örökké tervezgetnek. (146. oldal)

„Az ember előtt néha egy hosszú utca van. Azt gondolná, szörnyen hosszú; ennek sose ér a végére, gondolná. Aztán elkezdi az ember, iparkodik. És egyre jobban iparkodik. Ahányszor fölnéz, látja, nem lesz kevesebb, ami előtte van. Még jobban nekiveselkedik, félni kezd, végül a szuflája is elfogy, nem bírja tovább. Az utca meg még mindig ott van előtte. Így nem szabad csinálni. Sose szabad egyszerre az egész utcára gondolni, érted? Csak a következő lépésre kell gondolni, a következő lélegzetvételre, a következő söprűvonásra. Aztán megint mindig csak a következőre. Akkor örömöt okoz. Ez fontos, mert akkor végzi az ember jól a dolgát. És így is kell, hogy legyen. Egyszer csak észrevesszük, hogy lépésről lépésre végigértünk az utcán. Észre se vettük, a szuflánk se maradt ki. Ez fontos.” (91. oldal – Michael Ende: Momo, részlet)

A Kiégés helyett – Egy coach mesél c. könyv itt rendelhető: csatloscsilla.hu

Mesterházy Mónika

Alapító-főszerkesztő

Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.

Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.

2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát.

MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.