Hogyan szabaduljunk meg a küszködéstől?
Egy korábbi alkalommal rávilágítottunk a küzdelem és a küszködés közötti különbségre. A küzdelemnek célja van, előbbre visz, energia-befektetést igényel ugyan, de megvan a nyeresége is. A küszködés csapongó, céltalan, és csak rabolja energiánkat, életerőnket. A cél tehát kettős: megszabadulni a küszködéstől, és az így visszanyert energiát nemes küzdelembe fektetni.
Először is, miért olyan fontos, hogy küzdelembe fektessük a visszaszerzett energiát? Miért nem lehet simán elbulizni, elnyaralni? Lehet éppenséggel, de abból nem nyerünk semmit. Egészséges pihenésre, feltöltődésre szükségünk van, ám ahhoz, hogy pezsegjen bennünk az élet, kell a küzdelem. Nemes küzdelem, nemes célért.
Mi lehet nemes cél? Bármi, amivel hozzáadunk valami jót a világhoz. Magas szintre fejleszteni valamely képességünket (atomfizikától gyöngyfűzésig), egészséges felnőtté nevelni gyermekeinket, jól támogatni szeretteinket, megmászni egy-két hegyet, átúszni a Dunát februárban… Ha van cél, akkor van valami, ami felé tervezetten haladunk, így tudjuk egyáltalán mérni azt is, hogy mit értünk el.
A küzdelemre jellemző, hogy közben érnek kisebb-nagyobb sérülések, áldozatokat kell hoznunk.
De ha valóban fontos számunkra a cél, ezeket a „karcolásokat” szinte örömmel vállaljuk. Vagy legalábbis elfogadjuk, hogy vele jár a folyamattal. Aki nekiáll edzeni, vállalja az izomlázat. Aki sziklára mászik, vállalja, hogy itt-ott lehorzsolja magát. Aki sütemény-virtuóz szeretne lenni, vállalja, hogy el fog rontani néhány adag sütit. Csipkerózsika hercege is vállalta, hogy a csipkebokrok meg fogják tépni egy kicsit. Vállaljuk, hogy kicsit kevesebbet alszunk, vállaljuk a kényelmetlenségeket. Sokszor, ha elég erősen motivál a célunk, észre sem vesszük „harci sérüléseinket”.
A küszködés során csak reagálunk a „támadásokra”.
Nem egy határozott irányban haladunk, hanem össze-vissza vagdalkozunk, emelgetjük a pajzsunkat hol erre, hol arra. Küszködésünk sok esetben épp a küzdelem során tudatosan bevállalt „harci sebek” elkerülésére irányul. Jaj, csak meg ne kelljen vonni magunktól valamit, ami kényelmes, ami a komfortzónánkban tart bennünket!
Hogyan szűrjük ki életünkből a küszködést?
1. Legyen célunk! Csak úgy lehet valamit eltávolítani az életünkből, ha van, amivel ki tudjuk tölteni a felszabaduló helyet. Az univerzumban nincs „üres hely”. A vákuum mindig magába szippant valamit. S ha ez így van, akkor legalább valami jót szippantson!
2. Listázzuk, mivel küszködünk, és válogassuk ki, mik azok a dolgok, amelyek a célunk eléréséhez szükséges „harci karcok”. Ha ezeket tudatosan vállaljuk – hiszen „valamiért” tesszük – már nem fognak annyira fájni. Vállaljuk fel ezek „fájdalmát”, fogadjuk el, hogy szükségesek.
3. Azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amelyek kimaradtak a listából, tudatosítsuk, hogy feleslegesek. Felesleges küszködni azon, hogy pl. elnyerjük valaki elismerését, akinek az ő saját értékrendje miatt soha nem fog tetszeni az, amit csinálunk. Felesleges a maximumra törekedni, amikor az optimum, az „elég jó” is valóban elég jó.
4. A felesleges dolgokat távolítsuk el az életünkből! Egyszerűen döntsünk úgy, hogy nem csináljuk többé, és ne is csináljuk ezeket! Gyártsunk „alternatív forgatókönyveket” arra, hogy miképpen változik meg az életünk, ha felhagyunk a felesleges dolgokkal való foglalkozással. Fel tudjuk vállalni a következményeket?
Küszködésünk sok esetben valaki más számára előnnyel jár.
Számíthatunk arra, hogy ezek az emberek nehezményezni fogják a változásokat. E ponton lényeges az egészséges önszeretet és öntisztelet. A mi életünk fog jobbá válni, ha nem küszködünk. Másoké „csak” áttételesen javul ettől. A végső ellenőrző kérdés: „elég fontos vagyok magamnak, hogy a saját életemen javítsak?”. Ha igen, akkor nincs akadálya, hogy befejezd az olvasást, és „tettre váltsd az akarást”.
Kapcsolódó írás
Külsős munkatárs
Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.