Kapcsolati tőke, te csodás! Miként lehet és érdemes úgy állást keresni, hogy a szociális hálónkat is használjuk?

Korábban a szociális hálónk titkaival foglalkoztunk önismereti szempontból, egy másik cikkben pedig az álláskeresés három fő útját boncolgattunk: „K”, mint kapcsolati tőke; „S”, mint spontán álláskeresés; illetve a „H” mint hagyományos, vagy hirdetési út lehetősége. Ez alkalommal ezt a két témát kötjük össze, hidat képezve, vajon miként lehet és érdemes úgy állást keresni ma Magyarországon, hogy a szociális hálónkat is használjuk. Ki kell hangsúlyozni, hogy a kapcsolati tőke helyes bemozgatásáról van szó és nem kihasználásáról. Ez egy lényegi különbség, amit sajnos sokan félreértenek a munkaerőpiacon.

Az esetek túlnyomó többségében mit is jelent legtöbbünknek a kapcsolatokon keresztüli elhelyezkedési szándék? Pusztán egyetlen mondatot: „Ha hallotok valamit, szóljatok!” És ezzel ki is merül a módszer. Ez azonban semmire sem elegendő. (Természetesen e mondat is többet ér, mintha el sem hangzott volna, azonban a célzott álláskeresés során ennél jóval többre van manapság szükség.) Szisztematikusságra és célzottságra, mégpedig nem a leendő állással kapcsolatban, hanem a leendő munkakörrel kapcsolatos információkra vonatkozóan!

Vegyünk egy egyszerű példát. Mondjuk oktatásszervezőként, képzésszervezőként szeretnénk elhelyezkedni, lehetőleg valamilyen jobban prosperáló, magyarul jobb fizetéssel kecsegtető cégnél, intézménynél, szervezetnél. Mi lehet a biztosan hibás és mi a követendőbb út? Tegyük fel, – a példa kedvéért – egy nagyobb multinál dolgozik egy gyermekkori cimboránk, így felhívjuk. (Megjegyzés: sokan a hívásig sem jutnak el.)

1.) „Te figyelj már, nem kell esetleg nálatok egy jó képzésszervező, vagy valamilyen hasonló kolléga? Tudod, én ilyenekben utazom, és most épp, szóval, érted, váltanom kell a jelenlegi helyről. De, kérlek, ha bármit hallasz, szóval, kérlek, szólj, jó!?” Milyen válasz érkezik a leggyakrabban? „Hát Te, nézd, szerintem nem keresünk most ilyet. Tudod, számos leépítés volt most nálunk is, nehéz ügy. De ígérem, szólok, ha lesz valami.” És többet (az esetek nagy százalékában) nem is hallunk tőle tényleges üresedésről.

2.) A második esetben nem állást (!) szeretnénk az ismerősömtől, szó sincs róla, hanem információt. Magyarán célzottan hívjuk fel egyetlen információ kapcsán. „Figyelj, ki is nálatok a belső képzésekért felelős vezető, vélhetően HR-es, de lehet, van erre külön emberetek is?” Milyen válasz érkezik a leggyakrabban? „Hát, nézd, fogalmam nincs, talán ő, xy.” Persze az is előfordulhat, az ismerősünk tudja a vezető nevét. És akkor jön a célzott mondat, mondjuk egy ilyen, vagy ehhez hasonlatos: „Szeretnélek megkérni arra, derítsd ki nekem a nevét és a telefonszámát, mert feltétlenül szeretnék vele beszélni, van egy ajánlatom (!) a számára.”

Aztán eltelik két nap, és lesz a zsebemben egy név, egy hozzá tartozó telefonszám, akit közvetlenül hívhatok, s eggyel közelebb kerültem a tűzhöz. Természetesen innen még sok lépcső vezet az új állásig, de a kapcsolati hálóm célzott megkeresése megtörtént és az álláskeresési aktivitásom lendületben maradhatott.

Következzen a második kulcsszó: szisztematikusság. Képzeljük csak el, életünk során eddig hány emberrel találkoztunk, beszélgettünk? Nos, rengeteggel. A javára persze nem emlékszünk, akadnak azonban olyanok, akik bár hirtelen nincsenek a fejünkben, mégis könnyen felidézhetőek. Sok száz vagy ezer emberről beszélünk gyakorlatilag mindegyikünk esetében. Mi van akkor, ha egy szép vagy épp borús délután leülsz a géped elé, (persze egy egyszerű lap is megteszi), és elkezded felvezetni az összes említésre méltó személyt, aki ismerősnek mondható. (Ebben a közösségi oldalaid sokat segíthetnek.)

Táblázatszerűen: név, milyen területen dolgozik, miben utazik, hol érhető el, milyen a viszonyunk stb. Vagyis teljes szisztematikussággal végigelemzed a tág ismerősi körödet. A bátrabbak kezdhetik az óvodánál vagy az általános iskolánál, alapesetben azonban a középiskola bőven elégséges nyitás. Évről évre, iskoláról iskolára, munkahelyről munkahelyre, baráti társaságról baráti társaságra, rokontól rokonig, szomszédtól szomszédig mindenkit írj fel, senkit ne hagyj ki. A végén pedig merd feltenni magadnak a kérdést: az összes ismerősöd közül kik azok, akik rendelkeznek olyan információval, amik (jelentősen) hozzájárulhatnak az álláskeresésed sikeréhez?

Különös, hogy ezen összeírásnak akadhat önismereti hozadéka is, ha megtesszük az alábbi lépést. (Megjegyzés: a szociális háló ábráját is használhatjuk kiindulásképp.)

Jelöljünk be véletlenszerűen a listáról vagy az ábráról három személyt, egy olyat,

(1) akit nagyon közelinek érzünk: családtag, fontos barát

(2) egy nagyon távoli személyt, akit, akár már sok-sok éve nem láttunk. És ott van a harmadik,

(3) aki bár nem vagyunk napi kapcsolatban vele, de azért tud rólunk, képben van, mi van velünk és így tovább.

Képzeld el, hogy külön-külön odamegyek ehhez a három személyhez, és ezt mondom: „Üdvözlöm, tudja, a közös ismerősünk – mármint te – jelentkezett hozzánk erre és erre a pozícióra. Ajánlja már őt nekem. Mit tudjak róla? Miért őt vegyem föl? Mik az erősségei és a gyengéi? Megállná a helyét?”

A feladatod, hogy írd meg ezt a három jellemzést magadról, de az ő szemüvegükön keresztül, vagyis gyakorold a szempontváltást, ami egy nélkülözhetetlen képesség az álláskeresés során. Vajon mit is mondanának ők nekem, amikor ajánlanak téged? Ne feledd, bármilyen szempontot behozhatsz, feltételezem, hogy pozitív dolgokat mondanának, ha csak nem az ellenségeid. Próbálj meg belehelyezkedni minél jobban az ő világlátásukba. Látnak-e egyáltalán téged, és a szakmai énedről vajon mit gondolnak? Gyakorolj, gyakorolj, gyakorolj, mert ezzel már az interjúra is vértezed magad, amikor önmagadról kell beszélned, akármennyire tetszik ez neked, vagy sem.

Ha pedig kellően bátor vagy, akkor megkérdezed azt, amit most valójában te leírtál, hogy ő tényleg ezt mondaná-e rólad ajánlásként. Utóbbi esetben egy vélt információról, fantáziáról totálisan kiderül, fehéren-feketén mennyire látod, érzékeled, észleled jól a körülötted lévő világot? Ehhez azonban tényleg kell egy bátorság, például: „Figyelj, olvastam egy cikket egy őrült feladatötlettel. Arról van szó, hogy…” Nincs is néha jobb beszélgetésindítás, mint egy furcsa nyitás, hogy miért keresem épp őt ennyi idő elteltével.

Limpár Imre

Tanácsadó szakpszichológus

Hiszem, mindig van másik út, mindig tehetünk mást, mint amit eddig tettünk. Épp ezért sokkal inkább mi határozzuk meg sorsunkat, mintsem a sors irányítaná életünk alakulását. Vallom, ha ez a belátás megszületik, csakis akkor lesz képes felszabadítani a személy azokat a külső és belső erőforrásokat, melyekkel beteljesítheti mindazt, amire hivatott; felismerve önnön felelősségét, s ráébred: a változás és a kiteljesedés kulcsa ő maga.