Ahol untatnak, onnan menekülj! Vekerdy Tamás: Lélek-jelenlét. Kedvenc könyv a könyvespolcról. Itt a harmadik kiadás!
Ez a könyv tizenhét éve jelent meg először, és amikor 2013-ban harmadszor is kiadták, a szerző azt mondta, a mondanivalója aktuálisabb, mint valaha. 2017-et írunk, a Móra Könyvkiadó gondozásában megjelent a legújabb kiadás, és/mert a mondanivalója még mindig érvényes, nem avult el, noha a könyvben olvasható rövid jegyzetek a kilencvenes évek elején, közepén íródtak – a rádióhallgatóknak. Vekerdy Tamás 1992-től 95-ig hetente egyszer – három perces műsorsávban – osztotta meg a gondolatait a Muzsikáló Reggel c. műsorban. A műsorbetét a Lélek-jelenlét címet kapta. A műsor megszűnt, a jegyzeteket a szerző kötetbe rendezte. A 2017-es kiadásban olvasható szerzői előszó 2000-ből való, de ez egyáltalán nem tűnik fel.
„…félelmet szűrtek be a kormányzatok a médiumok életébe. Elsősorban a semmire tekintettel nem lévő, tényközlő – és az eltérő véleményeknek szabadon helyt adó – újságírásnak volt és van oka félelemre.” (…)
„…megint megkezdődött egy egész ország kiskorúként kezelése és – ha lehetséges – infantilizálása. Úgy beszélnek velem, mintha hülye volnék – és ebbe idővel bele is hülyülök.” (…)
„Minden kormány alatt – látni fogják – az éppen aktuális kormányzat ellen is szólnak ezek a kis szövegek. Miért? Mert a teremtett világ – emberi közreműködéssel – tökéletlenné vált, és szerintem az értelmiség feladata erre mindig, újra és újra – lehetőleg pontosan – rámutatni.”
***
A lélekjelenlét szó jelentése belső tartás, józan ítélőképesség, bátorság a döntéseinkben és cselekvéseinkben. Vekerdy Tamás Lélek-jelenlét című kötete olyan írások gyűjteménye, amelyben jelen van a lélek, és más is: a szellem, a szerző minden iránt nyitott, fogékony és mozgékony szelleme. Foglalkoztatja az emberi lélek mibenléte, képe és világmindensége. Akár kisgyerekekről beszél, akár az osztályzásról, akár az unalomról, két évtizeddel ezelőtti rádiós beszélgetéseinek lejegyzett változata mit sem veszített aktualitásából.
Vekerdy nyughatatlan lelke és szelleme áthatja írásait: szembeszegülésre és vitára sarkall, egyetértésre késztet, vagy éppen a rácsodálkozás örömét adja az olvasónak.
A kötetben található közel 70 írás három fő vezérfonala (fejezetcímmel): A létezés technikái, Korunk, Jogok – Gyerekek – Iskolák. Részlet a kötetből, 23. o.
Ahol untatnak, onnan menekülj!
Kell-e unatkozni?
Sokszor hallhattuk tanárainktól – sőt még Sztálin generalisszimusztól is -, hogy: az élet nem kerti ünnepély.
Bizony, az unalmas dolgokat is meg kell csinálni, meg kell tanulni ahhoz, hogy előbbre jussunk – intettek nemegyszer még az egyetemi professzoraink is.
Ezzel szemben Mérei Ferenc – aki egyébként igencsak megkövetelte a teljesítményt -, azt mondta: „Ahol unatkozol, onnan menekülj!”
Én is azt hiszem, hogy nem szabad művelődési vágyból vagy más nemes indulatból unatkozni egy koncertteremben, egy színházi előadáson, vagy akár egy tudományos előadáson.
Ahol unatkozol, onnan menekülj!
Menekülj, mert vagy nem igaz, álságos dolog az, amivel untatnak, csinálmány, mache, ami esetleg divatba jött, mert egy vagy több erőszakos ember elhitette, hogy az értők értik, amit ő csinál, és senki sem mer felordítani, hogy: „Unom!”, hogy: „A király meztelen!”
Vagy azért unom a dolgot, mert nem nekem való, nem hozzám szabott. Nekem nem ezzel kell találkoznom életem során. Vagy: Még nem nekem való, nem értem meg rá, és akkor káromra van, megronthatja későbbi találkozásunk örömét, hogy most unottan találkozom vele, ezzel a művel, ezzel a gondolattal vagy ezzel az emberrel.
Nem igaz az sem, hogy az iskolában unatkozni kellene. Ma már sokféle olyan iskolát ismerünk, ahová a gyerekek szeretnek járni, ahol kimutathatóan kisebb a hiányzások száma, ahová még betegen is szívesen elmennek.
Mint ahogy az sem igaz, hogy a fontos dolgokat unatkozva tudjuk meg. Éppen ellenkezőleg. A számunkra fontos tudnivaló megtudása, megismerése élmény, sokszor feledhetetlen élmény, és mindig az kellene hogy legyen.
Még pontosabban a Mérei-idézet így szól: „Ahol untatnak, onnan menekülj!”
Ahol untatnak, ott biztos, hogy lelki értelemben erőszakoskodnak veled, a szabadságodat akarják elvenni.
Szabadság nélkül pedig semmi sem történhet meg igazán a szellemi életben.
Ahol untatnak, onnan menekülj!
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.