Elválni szépen. Nem lehetetlen. Mit nyer a szülő, mit veszíthet a gyerek?

Nagy igazság van abban, hogy válni csupán a házastárstól szabad, de a családtól soha. Remélem, kedves szülőtársam, ha éppen ebben a nehéz élethelyzetben vagy, a soraim elgondolkodtatnak, és támaszt nyújtanak.

Bármennyire is kényelmetlen ezzel szembenézni, ki kell mondani: a válás biztos vesztesei a gyerekek. Hogy ti nyertek-e, azt ti tudjátok. 

Törekedni kell arra, hogy a gyerek válás után a lehető legtöbbet kapja belőletek, és lehetőleg a legjobb énetekből, mert könnyen lehet, hogy válás előtt a saját csatározásaitokkal voltatok elfoglalva… Ha feszült az otthoni légkör, a gyerekek sokszor meghúzzák magukat, szeretnének észrevehetetlenné válni; főleg ha már nagyobbak, önjáróak. Amíg a szüleik háborúznak, mindent kitalálnak, csak hogy ne kelljen jelen lenniük. Persze vannak kis és nagyobb hősök, akik jellemzően az agresszív apától/férjtől igyekeznek az anyukájukat védeni, és akár a tettlegességig is elmennek, mert a gyerek úgy éli meg, hogy valakinek meg kell védenie az édesanyját. Az anyának ez persze jólesik, de ezzel tudattalanul felnőtt szerepbe kényszeríti a gyerekét. Komoly lelki, érzelmi megterhelést jelent ez a gyereknek, hiszen a felnőttek háborúja nem az ő háborúja – semmi köze hozzá -, és nem is szabadna ennek őt kitenni.

Persze a legritkább esetben csöndes, békés, szeretetteljes egy válás, pedig milyen jó lenne! Van, hogy elfogynak a szavak, a szülőknek már nincs mit mondaniuk egymásnak. A házasságból érdekszövetség lesz, csak a közös gyerek miatt maradnak együtt. Mert kicsi még és családra van szüksége. Jó ez így?

Szeretetlenségben, hazugságban, feszült légkörben élni ugyanolyan káros. Nem csodálkozhat a szülő, ha a gyerek kamaszkorában megkérdezi: – Miért nem váltatok el? Jobb lett volna! – Miattad, édes fiam… Mire az édes fiú visszavág: – Nem kértem!

Igaza van. Mi történt valójában? A szülők rálőcsölték megoldatlan problémáikat a gyerekre, és azzal mentik magukat, hogy az ő érdekében tették. Ezt a jelenséget hívja a pszichológia projektálásnak, vagyis kivetítésnek.

Ha a szülők mégis szétmennek, talán bekövetkezik a vágyott nyugalom, de sajnos sok esetben az egyik szülő (általában az apa) érzelmileg és fizikailag is elérhetetlenebbé válik a gyerek számára. Persze vannak kivételek, mintaházasságok és mintaválások is.

Válás után az lenne az ideális, ha a szülők a gyermeknevelést a gyermek érdekében egymással szövetségre lépve hatékonyan tudnák folytatni. Hiszen nem a gyerektől válnak, hanem a társtól. A szülői szint élethosszig összeköt, az apasági és az anyasági kapocs örökre megmarad. A szülőnek, aki korábban férj/feleség/élettárs volt, teljes értékű apának/anyának kellene maradnia. Ha a két felnőtt a válás után meg bírna állapodni a jövőre vonatkozóan, és nemcsak meccsezésből állna a kapcsolatuk, felelősségüknek, kötelességüknek éreznék, hogy a gyerekük egyformán kapjon mindkettejükből. 

Nehéz szembesíteni a gyereket a válás tényével. Didaktikusan, egyszerű szavakkal el kell neki mondani a tényeket. 

„Az édesapád mindig az édesapád marad, az édesanyád mindig az édesanyád marad. Nem kell kettőnk közül választanod!” 

Meg kell értetni a gyerekkel, hogy a szüleit nem fogja elveszíteni. Nem szabad lojalitás konfliktusba kényszeríteni, ne várjuk, hogy állást foglaljon és kiálljon az egyik szülő mellett a másik kárára. „Mi ezek után is nagyon szeretünk téged, törődünk veled, csak két külön lakásban élünk.” Minél nagyobb egy gyerek, annál inkább bevonhatjuk, kérdezzük meg, ő hogyan szeretné, mennyi időt akar tölteni a szüleivel.

Ne gondoljuk, hogy feltétlenül csak anya maradhat együtt a nagyobbacska gyerekkel! A gyereknek joga van az apjához, és az apának is a gyerekéhez, főleg akkor, ha nagyon erős a gyerek-apa kapcsolat. Sok anya azzal zsarolja a férjét, hogy válás után nem láthatja a gyereket. Ezzel, lássuk be, nem a gyerek érdekeit képviselik. A gyereknek joga van a szüleihez, a szüleinek pedig nemcsak jogai, hanem kötelességei is vannak.

Ha nem képesek a láthatásban megegyezni, azzal nemcsak a gyerekeiket tartják bizonytalanságban, hanem magukat és a leendő partnerüket is. A válás utáni élet részletes átbeszélése a szülők kötelessége.

Ha a nevelési feladatokban nem tudnak együttműködni, a gyerek a párharc elszenvedő részesévé válik – üzenetközvetítő, villámhárító, tanácsadó szerepbe kényszerül, ami számára roppant megterhelő, szorongató.

Külön figyelmet igényel, ha válás idején a gyerek óvodáskorú. A legtöbb válás ebben az időszakban történik. Ebben a korban az énközpontúság életkori sajátosság, így könnyen kialakulhat az az érzés a gyerekben, hogy ő „nem kell”. Fontos tudatosítani benne, hogy nem ő a hibás, nem ő az oka a válásnak. Fokozott szeretettel kell vele bánni, hogy érezze, nincs vele semmi baj.

Ha a gyerek válás idején már nagyobb – önjáró -, fennáll az a veszély, hogy elhidegül a családtól. Mindenütt sokkal jobban fogja magát érezni, mint otthon…úgy érezheti, hogy nem kell senkinek, és csak úgy sodródik majd a nagyvilágban.

A gyereknevelés felelősség.

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

13 − 4 =

hirdetés