A digitális távoktatás legifjabb hősei, avagy mennyit tanul otthon egy kisiskolás? Ötven nap mérlege, számokban
A 2019/2020-as tanév örökre megmarad az emlékezetünkben, akár pedagógusként, akár szülőként, akár diákként van részünk benne. A digitális távoktatásnak kétségtelenül vannak előnyei is, látni a tapasztalatokat, azt is, hogy a pedagógusok ezt a lehetőséget sokféleképpen alkalmazzák a gyakorlatban (profin vagy elég jól vagy kevésbé hatékonyan), s ha a mindennapjainkat, az életünket felforgató járványnak van is néhány pozitív hozadéka, az online oktatásra való átállás, a digitális technika nyújtotta lehetőségek kiaknázása kétségtelenül ide sorolhatók. A mostani tapasztalatok nagy valószínűséggel beépülnek a „hagyományos” oktatásba.
A 2020. március 16-tól elrendelt távoktatás a pedagógusok, szülők, diákok együttes próbatétele. Mindannyian tanulnak, tapasztalnak és vizsgáznak is ebben a helyzetben. Felnőttként a gyerekekre kell(ene) a leginkább tekintettel lenni. Most szeretném megmutatni, érzékeltetésképpen, hogy milyen terheket ró egy 4. osztályos kisdiákra a digitális távoktatás. A számok magukért beszélnek.
Gyermekem a távoktatás keretében március 19-én kapta meg az első feladatokat. Az azóta eltelt időben a naptárban 50 nap „kékült be” leadandó feladatokkal (hétvégéken, sőt, a tavaszi szünetben is). Az elmúlt kilenc és fél hétben összesen 456 fotót (köztük néhány hanganyagot) küldött vissza a pedagógusainak. Csakhogy a fotók száma (456) nem az elvégzett feladatok mennyiségét jelöli, mivel gyakran egy-egy fotón két tankönyvnyi oldal feladatai vagy füzetben megírt feladatok láthatók.
Ha mégis maradok a 456-nál, és ezt elosztom 9,5-tel, az eltelt hetek számával, 48-at kapok. Vagyis heti szinten átlagosan 48 felvételt küldött el a tanítóknak. Ha a 48-at csak kettővel szorzom fel (messze alábecsülve, hogy valójában hány feladat látható egy felvételen), 96-ot kapok. Ez már szinte sokkolóan magas szám. Ha maradok inkább az átlag heti 48 felvételnél, és ezt osztom el öttel (a heti tanítási napokkal), akkor is 9,6 jön ki egy napra. Egy kisdiák tehát egy napon átlagosan ennyi megoldandó, leadandó feladatot kap. (Sokféle gyakorlat és tapasztalat van, ez a sajátunk.)
Nézzük a legutóbbi hetet a Google Classroom naptár alapján! Így sem tűnnek kíméletesebbnek az elvárások. Huszonöt leadandó egy hétre (egy tantárgyhoz többnyire több megoldandó feladat tartozik.)
Képernyőkép a Google Classroom-ból a leadott feladatokról.
Ha kicsit nagyobb méretben nézünk egy-egy beadandót, látható, hogy ez mennyi feladatot jelent.
Mindezek tükrében kijelenthető:
csodálatos teljesítményt nyújtanak a kisiskolások is!
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.