Képzeld el, hogy évek óta babára vágysz, és akkor azt mondják: „más lelke van annak, aki lombikban fogant”
„Csak a természetes úton fogant gyerek az igazi. Nem kéne belenyúlni mesterségesen az ilyen dolgokba; ember nem irányíthat egy ilyen folyamatot. A lélek csak akkor kapcsolódik a testhez, ha spontán, és természetes úton fogan meg. A mesterségesen létrehozott embrió nem a természetes kiválasztódás része. Biztosan probléma lesz vele…Ha az ember beleavatkozik a természetes dolgokba, abból katasztrófa lesz. Mindenkinek el kéne fogadnia, ha természetes úton nem lehet gyereke!”
Egy ilyen betelefonálói szövegbe futottam bele nemrég a Vendég a háznál adását hallgatva…
Mélyen érint a téma, bevallottan elfogult vagyok – így a fogam is csikorgott, mikor ezeket a mondatokat hallgattam.
Mert képzeld el, hogy évek óta babára vágysz. És mondjuk méhen kívüli terhességek, vagy régi gyulladások miatt már nincs petevezetőd. Vagy átestél egy petefészekrákon. Vagy a férjednek annyira alacsony a spermaszáma, hogy csak orvosi segítséggel lehet gyermeketek. Esetleg mindez hál’ Istennek már a hátad mögött van; és tiéd a legszebb két éves, lombikban fogant kislány a világon. Érzékeny, okos, ragyog a szeme, de van aki szerint „nem emberi a lelke…”
Levegőt visszafojtva hallgattam ezt az érzékeny témájú beszélgetést. A következő hozzászóló egy görög katolikus pap volt. Hitemtől függetlenül is érdekelt, hogyan áll ma az egyház a mesterséges megtermékenyítéshez. Bevallom, sokkal könnyebb Papp Miklós szavait hallgatni, mint a korábbi hat gyermekes édesanyáét.
Az ember nem két darab. Nem egy darab test, és egy darab lélek. Nem egy test, amibe az elején beszáll a lélek, a végén pedig kiszáll belőle a lélek. Amikor létrejövünk, a teljes személyünk jön létre! Testestől lelkestől jön létre.
Félreértés, hogy csak az a jó, ami természetes. Egy agresszív ember is mondhatná ugyanezt. Hogy az a természetes, hogy aki erős, annak többet jut. Ne kiáltsunk mindenhol ördögöt, ahol technika van. Legyünk szolidárisak ezekkel a párokkal.
A gyermekáldás egy nagy csoda. Egy ajándék. Az egyház ezeknek a pároknak nem mondja azt, hogy „várjatok otthon”… Hanem tessék elmenni orvoshoz, és egy erkölcsi határig tessék elfogadni orvosi segítséget. A létrejött ember, és az, ahogyan létrejött, az két külön dolog. Az egyház úgy tanítja, hogy amikor a szülők eldöntik, hogy gyermeket szeretnének, akkor ők a teremtő isten munkatársai. Részt vesznek a teremtésben.
Minden gyermeknek tudjuk azt mondani, hogy „azért jöttél létre, mert a Nagy Isten akarta, hogy te legyél.” És ez független attól, hogy miként fogan egy gyermek. Spontán, vagy lombikban… Akarták, vagy nem akarták… Vagy megerőszakolásból fogant, vagy lemondtak róla a szülei.
A teológia tudja azt képviselni a gyermekek felé, hogy „Isten akarta, hogy te legyél. Személyesen téged akart. És neked hivatásod, küldetése van ebben a világban.” És hogy az ember jobban az Isten kezében van, mint az emberek kezében.
Végül Gőbel Orsolya gyermekpszichológus beszélt arról, hogy miként kell a mesterséges körülmények közt fogant gyermekeknek mesélni az életük kezdetéről. Szülőként hidegrázós, sőt fájdalmas ugyan ezt tudomásul venni, de a gyermekek sejtszinten hordozzák magukban ezt a fajta életkezdést. És később pontosan meg is fogalmazzák az ezzel kapcsolatos emlékeiket, érzéseiket. A gyermekpszichológus szerint a lényeg annyi, hogy lehessen – szabadjon erről beszélniük. Mert ami nem titok, az feldolgozható. Nem a részletekre van a gyermeknek szüksége, csupán annak a titoknak a feloldására, hogy ő nem a mama pocakjában termékenyült meg.
„Különleges módon érkeztél a mama pocakjába. Amikor még pici magocska voltál, egy doktor bácsi segített az égi angyaloknak, hogy babává válj. És itt a pocakomban nőttél nagyra, majd megszülettél. Nagyon vártunk téged.”
Cikkünk 2017-ben jelent meg, most, 2020. októberében újra reflektorfénybe került ez a közvéleményt borzoló téma.
Nyitókép: Freestocks.org | Flickr
1969-ben születtem, a pályámat szülésznőként kezdtem Szegeden, azután világgá mentem, és Ausztráliában éltem 5 évig. A Janus Pannonius Tudomány Egyetemről és a Külker Főiskoláról gyűjtöttem diplomákat, és hosszú évekig HR szakemberként dolgoztam.
Iskolai végzettségeimet, valamint az élettől és a saját önismereti utamból nyert tudást, bölcsességet, és a hitemet ötvöztem hivatássá, és másfél évtizede segítőként dolgozom.
Nagyon sokféle élethelyzettel találkozom; munkahelyi, és magánéleti problémákkal, erőt vivő feladatokkal, elvárásokkal, fel nem ismert elakadásokkal. A segítő beszélgetések mentén a hozzám fordulóknak sikerül tisztábban látni magukat, és megtalálni az erőforrásaikat ezek kezeléséhez, megoldásához.