Nehezen kezelhető a gyerek? Lehet, hogy nem alszik eleget. Ne szokjunk le a mesélésről!
Düh, kezelhetetlen viselkedés, figyelemzavar – ezek nemcsak ún. magatartási problémák, a gyerekek ugyanis többnyire így fejezik ki, ha fáradtak – mondja Dr. Bódizs Róbert, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének kutatási igazgatóhelyettese. Gyermekkorban több kapcsolat van az agy idegsejtjei között, mint a felnőtteknél, emiatt ilyenkor több és mélyebb alvásra van szükség, hogy fel tudjunk készülni az új élmények befogadására – hangsúlyozza a pszichológus.
A gyerekek és a felnőttek szükségletei nemcsak az alvás mennyiségében térnek el, hanem egyebek közt abban is, hogy míg fiatalabb korban az hat jól a teljesítményünkre, ha később kelünk, addig az életkor előre haladtával inkább arra reagálunk jól, ha korábban indul a napunk. Felnőtt korban jobban toleráljuk, ha el kell térnünk szervezetünk belső órája által diktált igényeitől, ezt nevezik szociális jetlagnek – mondja Dr. Bódizs Róbert példaként említve, hogy vannak, akik az egész heti korán kelést hétvégén egy hosszabb alvással pótolják be. Ez azonban gyermekkorban még nem működik, akkor ugyanis még nem tudjuk késleltetni az alvási szükségleteinket, a gyerekek gyakran akkor is hajnalban kelnek, ha egyébként nyugodtan alhatnának tovább. Ez pedig nem tesz jót sem a hangulatunknak, sem a teljesítőképességünknek.
Dr. Bódizs Róbert szerint számtalan kutatás támasztja alá, hogy a gyerekek jobban teljesítenek és frissebbek, ha tovább alhatnak reggel. Az Egyesült Államokban 200 tinédzsert vizsgáltak, és kiderült, hogy ha reggel 8 óra helyett 25 perccel később kezdték az iskolát, jobb lett a hangulatuk, nőtt az alvásidejük és kevesebb koffeint fogyasztottak. Önmagában azonban a későbbi kezdés sem garantálja a jobb eredményeket és a kedvezőbb hangulatot. A pszichológus szerint az a legfontosabb, hogy figyeljük meg a gyerekek alvási igényeit, és igyekezzünk alkalmazkodni azokhoz.
A lefekvést érdemes rituálészerűen megszervezni – vacsora, fürdés, fogmosás, mese-, akkor a gyerek lehetőséget kap a lecsendesedésre – mondja Dr. Bódizs Róbert, hozzátéve, hogy így keretbe foglaljuk a gyermek napját, aki ettől nagyobb biztonságban érzi majd magát. Fontos, hogy a kicsi ne maradjon egyedül a félelmeivel. Ezt elősegíthetjük úgy is, hogy lehetővé tesszük számára, hogy a közelünkben aludjon – mondja a pszichológus, aki szerint időnként azt is megengedhetjük, hogy a gyerek a szülők ágyában pihenjen. Testvérek esetében a közös szoba is jó megoldás.
Mire figyeljünk óvodásoknál? Kimaradó délutáni alvás, zajos esték
Nem ritka, hogy a 3-6 éves gyerekek képtelenek délután aludni; úgy tűnhet, nincs is igényük erre, vígan pörögnek késő estig. Az óvodában ebéd után a nemalvókat is a kiságyba tessékelik, alkalmazkodniuk kell a csoporthoz. Ugyanígy érdemes eljárni akkor is, ha a gyermek otthon van – ne szoktassuk le a délutáni pihenőidőről. Az altatás akár egy óráig is elhúzódhat; előfordulhat, hogy a gyermek nem alszik el, de legalább pihen: meséljünk neki, hallgasson halk relexációs zenét, gyerekdalokat. Óvónők a megmondhatói: a gyerekek mára annyira hozzászoktak az ún. audiovizuális ingerekhez – tévéznek, táblagépen, okostelefonon néznek meséket -, hogyha mesekönyvből mesélünk nekik, egyre nehezebb lekötni a figyelmüket. Nem használják a fantáziájukat, nem izgalmas számukra, ha nem látják az adott mesét. Esténként is inkább a mesenézést választják mesemondás, mesélés helyett – ha a szülő hagyja. Márpedig a hangos, zajos mesefilmek nem váltják ki az alváshoz szükséges nyugalmi állapotot – a gyerekek később alszanak el. Szánjunk időt a mesemondásra! Ne hagyjuk a kicsiket alvás előtt tévézni, tabletezni! >>
Semmelweis Egyetem | Életszépítők Magazin
hirdetés ▼
hirdetés ▲
Kapcsolódó összeállításunk
2011-ben kezdődött a történetem a Facebookon. Online magazinként 2013 óta létezem. Független vagyok. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.