„A világnak mindenféle elmére szüksége van.” A szülő: közvetítő. Ahogyan mi értékeljük a gyermekünket, azt fogja saját magáról elhinni
A szülő és a gyerek köré fölépített egész családi környezet minta, amiből egész életünkben táplálkozunk. Minden. Az, hogy mit gondolunk a világról, az emberekről, hogyan töltjük a napjainkat, mi a fontos, mi az érdekes, kikkel barátkozunk, mit vásárolunk, hogyan ünnepelünk, ezek mind üzenetek a gyermek felé. A gondolataink, az érzelmeink, a viselkedésünk és természetesen a szavaink is, mind hatnak a gyermekeinkre. Észrevétlenül (vagy éppen nagyon is tudatosan!) alakíthatjuk életüket egy-egy nekik szánt mondattal: képes vagy rá! Ügyes vagy! Gyönyörű a rajzod! De jó hallgatni, ahogyan zongorázol! Nagyon kedves vagy, hogy kinyitottad nekem az ajtót.
Ahogyan mi értékeljük a gyermekünket, azt fogja saját magáról elhinni, és a világban való helyét, a saját útját is ez fogja meghatározni.
A „mintaszerűen” fejlődő gyermeknél ez talán természetes, de az a szülő, akinek a gyermeke nem úgy fejlődik, mint társai, és a leghétköznapibb szituációkban is címkézik, lekezelik, annak sokkal nehezebb erősítenie a gyermekét. Nehezebb, de szükséges, és meg kell tennünk, mert mi vagyunk a közvetítőik. Közvetítőik, és sokáig a képviselőjük is, egészen addig, amíg a szakemberekhez, a rokonokhoz, a szomszédokhoz, a játszótéren beszélgető szülőtársakhoz és gyermekeikhez el nem jut az üzenetünk: ők is értékesek, ők is ügyesek egy csomó mindenben, és sok esetben sokkal többet dolgoznak a sikerért (és elfogadásért), mint társaik. Ehhez azonban
a legfontosabb, hogy higgyünk bennünk. Hogy mi őszintén elhiggyük, hogy csodákra képesek.
Talán többen olvasták már Napoleon Hill amerikai író könyvét, amiben elmeséli, hogy fia fül nélkül született meg, de ő sosem sajnálattal tekintett rá, hanem elhatározta, hogy amint fia elég érett lesz, átadja neki a hitét, és a vágyát, hogy képes legyen hallani és beszélni. „Lelkem mélyén tudtam, hogy a gyermekem hallani és beszélni fog.(…) A kis süket fiú úgy végezte el az iskolákat és az egyetemet, hogy nem hallotta a tanárait, kivéve, amikor azok hangosan kiabáltak, vagy nagyon közelről beszéltek hozzá.” A történet természetesen jól végződött: megfelelő hallókészülékhez jutott, tudott kommunikálni, sőt, még az üzleti életben is sikeres lett (hallókészülékeket árult).
Szintén csodálatos története van Helen Keller amerikai írónőnek, aki siket és vak diákként elsőként szerzett főiskolai diplomát. Az ő sikerének is alapja volt szüleinek rendíthetetlen hite.
Temple Grandin-ről, amikor kiderült, hogy autista, édesanyja nem adta intézetbe, hanem tanítatta, megfelelő iskolákat keresett neki. Ma professzor a Colorado egyetemen, és előadásaiban hirdeti:
„A világnak mindenféle elmére szüksége van.”
Csodák a közvetlen közelünkben is történnek. Autista kisfiút nevelünk férjemmel, de nem fogyatékos gyermeket. Míg a vizsgálatokon, rendeléseken azt sorolják, mit nem tud, és melyek a hiányosságai, mi rámosolygunk, és megdicsérjük azért, amiben fantasztikus. Örülünk az egész lényének: annak, hogy milyen magasra ugrik, hogy milyen ügyesen visszadúdol dallamokat, hogy milyen hihetetlen memóriája van, hogy olvas és számol. Bohóckodunk, nevetünk, vele együtt ugrálunk, futunk, grimaszolunk. És közben mondogatjuk: de ügyes vagy! Nagyon okos vagy! Nagyon szépen tapsoltál! De szép rend lett! Ügyesen elpakoltad a játékokat! Nagyon szépen beszélsz már! Gyönyörűen kérted az esti mesét!
Több autista gyermeket nevelő szülőcsoportnak, fórumnak tagja vagyok, és óriási élmény, amikor megismerhetjük egymás kisebb-nagyobb örömeit, és igen, olykor csodáit is! Szeretnénk, ha a gyermekeinket nemcsak a mi hitünk venné körül, hanem kapnának ebből a hitből, bizalomból az óvodáktól, iskoláktól, orvosoktól, bizottságoktól is. Minél többen hiszünk bennük, annál erősebbek és sikeresebbek lesznek ők is.
https://eletszepitok.hu/anyacsavar-es-kockafej-a-fiam-autista-de-nem-zseni-konyvismerteto/
Pszichológus, szakíró, a Tuti Szoba Facebook oldal szerkesztője
Jól lenni és érdeklődéssel jelen lenni – ezt tartom a hétköznapjaimban és a munkámban is a legfontosabbnak. Rengeteget olvasok, sokat tanulok, és szívesen írok. Kedvenc és kimeríthetetlen témám az otthon lélektana. A tartalmas, pozitív, minőségi otthonlét megteremtéséről szólnak cikkeim, videóim és könyvem, az Otthonkönyv is. Amikor nem az otthonélményekről írok, akkor – pedagógusi múltamhoz visszanyúlva, és személyes érintettségem miatt – fejlesztő feladatokat gyűjtök és tervezek autista gyermekek számára. Szeretek mindent, ami értéket képvisel, ami elgondolkodtat, megmozgat, lelkesít.
