Tabutéma, aminek nem kellene annak lennie. Mit tudhat a halálról a gyerek? Jelen lehet-e a temetésen?

Nagypapa születésnapját három éve már nem a díszes családi asztal mellett ünnepeljük. Szépen felöltözünk, fehér virágokat válogatunk, és elindulunk a Fiúmei úti sírkertbe. A fiam a nagypapa (csak így emlegetjük) legkisebb unokája, és semmi szín alatt nem hagyná ki ezeket a különös születésnapokat, velünk tart. Sok ismeretlen és sok-sok ismert ember nyugszik az ősfákkal övezett hatalmas parkban; felsorolni is nehéz lenne az itt pihenő nagyságokat: Kosztolányi, Szabó Lőrinc, Móricz Zsigmond, Ady, Krúdy, Babits, Blaha Lujza…a közelmúltban elhunyt Makk Károly is itt nyugszik Jancsó Miklóshoz egészen közel.

Ady Endre síremléke a Fiúmei temetőben

Nagypapa az utolsó napjaiban már nagyon gyenge volt, de megvárta kisunokája hatodik születésnapját. Aztán két napra rá meghalt. A fiam kirimánkodta, hogy ott lehessen a temetésén. Nem minden családtag akarta ezt; nem feltétlenül az esetleges traumától féltették (attól is), inkább attól féltek, hogy az izgága, cserfes fiú nem tudja fegyelmezetten végigülni a hosszú búcsúztatót. Én bíztam ebben. Biztos voltam abban, hogy jobban megviselné, ha nem szavaznánk neki bizalmat és kirekesztenénk erről a családi eseményről. Persze megfordult a fejemben, hogy kímélhetnénk, mert még olyan kicsi… A hosszúra nyúlt búcsúztatót a ravatalozóban pisszenés nélkül végigülte; a temetést viszont csak távolabbról nézhette végig. Utólag is úgy látom, fontos volt számára, hogy ott lehetett. 

Sokan gondolják úgy – a nyugati kultúrában –, hogy a kisebb gyerekeket óvni kell a halál(hír) és a temetés sokkjától. Részben igazuk van; nagyon kell ismerni a gyereket ahhoz, hogy tudjuk, mennyire engedhetjük őt közel (ha közeli hozzátartozóról van szó) az elmúláshoz kapcsolódó konkrét történésekhez: a halálos ágyhoz, a ravatalozóhoz, a sírgödörhöz.

Figyelembe kell venni az életkori sajátosságokat is természetesen, de a gyerek kérését is. Ha már abban az életkorban van, hogy pontosan érti, mi történt, és szeretne a családdal együtt lenni a nehéz pillanatokban is, meg kell adni ennek a lehetőségét. A halált, temetést sok szülő – jó szándékkal – tabutémaként kezeli, pedig nem kellene. Az elhallgatás, titkolózás, kirekesztés nagyobb szorongást képes a gyerekből kiváltani. Ha következményektől félünk, a feldolgozásban kell őt segíteni. Számos jó módszer létezik erre: mese, könyvek, szerepjáték, vezetett beszélgetés, rajzolás…stb.

***

Gyerekként legalább száz temetésen vettem részt. Furcsa leírni, mert tudom, hogy nem szokványos – mondhatni, nem normális – dolog. Anyaként magam is elképzelhetetlennek tartom, hogy a fiam ennyi temetést nézzen végig egészen közelről. Érdekes módon esetemben ennek a gondolata nem merült fel annak idején senkiben. Én úgy éltem meg, ahogy velem és a gyerektársaimmal elhitették: méltók vagyunk arra, hogy temetéseken énekeljünk. Mi pedig fegyelmezetten zsoltárokat és gregoriánokat adtunk elő, miközben körülöttünk gyászolók sírtak, roppantak össze. Nagyjából 10 éves koromtól éveken át számos alkalommal éltem át a gyászt ily módon, a hozzátartozók fájdalmán keresztül; voltak egészen megrendítő búcsúztatók is. Volt, amikor nem jött ki hang a torkomon, mert iskolatársam apukája feküdt a koporsóban…

Foglalkoztatott később, hogy mit adott, mit tett tett hozzám vagy esetlegesen mit akaszthatott el bennem ez a meghatározó gyerekkori élményfolyam, de mindig arra lyukadok ki, hogy komoly bajt nem okozott. Az, hogy életük legnehezebb pillanataiban láthattam embereket, az empátiát és az érzékenységet bontotta ki bennem.

Muszáj megbékélnünk azzal, hogy az életünk egyszer véget ér, a szeretteinktől el kell búcsúznunk. Fájni fog a hiányuk, fájni fognak a mulasztásaink is… Abban a tudatban kellene léteznünk, amit Cicero fogalmazott meg szépen és találóan:

„A legszebb emlék a szeretet, melyet mások szívében hagyunk magunk után.”

 

hirdetés
1 válasz
  1. Rozaliaalbucz@gmail.com
    Rozaliaalbucz@gmail.com says:

    Kedves tőled hogy ilyen tabu témával foglalkozol.
    Gyereknek is joga tudni az igazat és így az élet folyamán us könnyen megolja a nehézségeit.
    Fiamat én szabadon neveltem!Mindent szabad volt neki,nem akartam letörni az egyéniségét mint régen szüleim az enyémet.Örülök az ilyen mesekönyvnek.

    Válasz

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

hét − kettő =

hirdetés