Toporzékoló csöppségek, dacos tipegők. A hiszti háttere, bababarát csitítási technikák

„A tipegőkor külön világ. Nem lehet felkészülni sem a velejáró dühkitörésekre, sem a bimbózó függetlenség megejtően bájos felfordulásaira.” Dr. S. Tsabary

Mi a hiszti?

A köznyelvben, ha hisztiről beszélünk, akkor legtöbbször a bolt padlóján csokiért bömbölő kisgyermek képe jelenik meg előttünk. Valóban ez is a hiszti egyik formája, amit egy ilyen helyzetben már csak azért is megfelelően kell kezelnie a szülőnek, mert a többi vásárló (akik mind annak a bizonyos „Szülőfelügyelő Bizottságnak” a tagjai) árgus szemmel nézi, hogy anyuka vajon miként dönt: megadja-e a gyereknek, amit kér a békesség érdekében, harcba száll vele, alkudozik, leszidja vagy épp semmibe veszi a hisztit. Abból a szempontból mindenképp megnyugodhatunk, hogy bolt közönsége szemében bárhogy döntünk, nem lesz jó döntés. De szerencsére nem is miattuk kell jól döntenünk, hanem a mi kis édesen (és élesen) toporzékoló totyogónk lelki világa érdekében. Az alábbiakban nézzük tehát meg, mi is az a hiszti, milyen típusai vannak, szülőként hogyan reagáljunk ezekre és mit tehetünk, hogy csökkentsük a hisztik számát.

Mindenekelőtt szögezzük le, hogy minden gyerek hisztizik. Ez egy normális és szükséges jelenség.

Az egyáltalán nem hisztiző gyermek belül éli meg azokat az óriási érzelmi viharokat, amiket nem tud a hisztivel levezetni, így ő sokkal erőteljesebben (csak hang nélkül) szenved magában. A hiszti ugyanis a kisgyermek stresszoldó és kommunikációs eszköze. A hiszti mindig üzen valamit a gyermek vagy a környezete aktuális állapotáról, amit nem szabad figyelmem kívül hagynunk. Ahhoz, hogy szülőként könnyebben éljük meg a hisztiket, elfogadjuk, hogy ez a dackorszak legtermészetesebb velejárója, képesek legyünk türelmesek maradni vagy épp határozottak, ha arra van szükség, fontos megismernünk a hiszti mögött álló folyamatokat.

Az érzelmi agyunk (limbikus rendszer) az érzelmek központja, innen indulnak el kontroll és szűrő nélkül az érzelmek. A homloklebenyben lévő agyi területek felelősek azért, hogy érzelmeinket kordában tartsák és kontrollt gyakorolhassunk felettük (felnőttként például egy igazságtalan értékelés miatt nem borítjuk a főnökünkre az asztalt, vagy a postán nem őrjöngünk, ha fél órát állunk sorban, illetve nem fordulunk ki magunkból, ha dugóba kerülünk – persze ezeket mind szívesen megtennénk olykor). A gyerekek agyának nagyobb része (75%) a születés után fejlődik ki, a dackorszakban még fejletlen az érzelmek kontrolljáért felelős agyi terület, így képtelen egyedül megbirkózni a heves érzelmekkel, amiket hiszti közben él át. A hisztiroham az éretlenség jele, tehát gyermekünk nem “rosszalkodik” vagy “provokál”, hanem valódi kínzó érzésektől szenved. Ebben a korban a szülő a gyermek “kihelyezett” agya, a mi reakciónk, hozzáállásunk adja majd az alapot ahhoz, hogy gyermekünk felnőttkorban hogyan fogja tudni kezelni az indulatait.
Éppen ezért nem mindegy, milyen típusú hisztire hogyan reagálunk. Az alábbiakban megnézzük, milyen hisztik léteznek és mi mit tehetünk ezekben a helyzetekben.

Distressz-hiszti

Kiváltó okok:

1. Éhség, nem megfelelő/rendszertelen táplálkozás, túl sok édesség
2. Fáradtság, túl hosszú ébrenléti idő
3. Az agy éretlensége (túlingerlés: túl sok képernyőidő, háttértévézés, rendszeresen túl intenzív programok)
4. Kevés interakció, ingerszegénység
5. Erőteljes érzelmek: csalódottság, frusztráltság, tehetetlenség, veszteség, meg nem értettség
6. Szülői stressz
7. Irreális szülői elvárások (olyan feladatok a gyerek számára, amelyeket segítség nélkül nem tud még megoldani)

Mit él át gyermekünk distressz hiszti esetén?

◦ Nem akarja irányítani, kontrollálni a környezetét
◦ Stresszhormonszint (adrenalin, kortizol) megugrik, ami teljesen kimeríti
◦ Erőteljes érzelmeket él át és valóban szenved
◦ Nem képes odafigyelni és beszélni
◦ Éjszakai felriadásokat okozhat, ha túl gyakran előfordul

Szülőként, gondviselőként mit tehetünk distressz hiszti esetén?

◦ Maradjunk nyugodtak (ha mi is idegesek leszünk, az csak olaj a tűzre)
◦ Legyünk türelmesek (ne sürgessük a lenyugvását, mert nem is lehetséges)
◦ Mindig maradjunk mellette (szüksége van a mi higgadt, megnyugtató hozzáállásunkra, mert ő még mentálisan erre nem képes egyedül)
◦ Beszéljünk hozzá lassan, nyugodt hangon
◦ Fogalmazzuk meg, mit érezhet most (“Tudom, hogy dühös vagy,”, “Látom, hogy csalódott vagy” stb.)
◦ Simogassuk/öleljük meg, ha hagyja (Van olyan gyermek, akit ilyenkor kifejezetten zavar, ha hozzáérnek vagy ha egyáltalán ránéznek. Tartsuk tiszteletben az ő igényeit is és várjuk meg türelmesen kicsit távolabb ülve, hogy kiengedje a gőzt, utána nagy valószínűséggel ő kéri majd, hogy öleljük meg)
◦ Ha csillapodik, tereljük el a figyelmét valami izgalmassal/viccessel

A kulcs a szülő(k) kiszámítható, érzékeny, a gyerek igényeire reagáló jelenléte. Ezzel a megértő hozzáállással elősegítjük az érzelmi alapú viselkedés kontrollját. Így a gyermek agyában kifejlődnek azok az idegpályák, amelyek lehetővé teszik számára később, hogy egyedül megnyugodjon, ha stressz éri.

Mit NE tegyünk?

◦ Ne hagyjuk magára, miközben ilyen hatalmas érzelmi kínokat él át
◦ Ne reagáljunk indulatosan (nem szándékosan hisztizik, nem tudja irányítani tetteit)
◦ Ne nevessük ki
◦ Ne éljünk fizikai fölényünkkel (kivéve, ha a gyermek hiszti közben a fejét a földbe vagy a falba a üti, haját tépi, megharapja saját magát – ilyenkor vigyünk olyan helyre, ahol nem ütheti meg magát vagy óvatosan fogjuk meg a kezét, hogy ne bánthassa magát)
◦ Ne leckéztessük meg (ha hiszti közben megrúg vagy megüt minket, SOHA ne üssünk vissza)
◦ Ne szégyenítsük meg (pl. NE öntsük le hideg vízzel)
◦ Ha megnyugodott, ne ismételgessük, hogy mi történt (ha már beszél, valószínűleg ő fog egy-egy hisztiről később mesélni nekünk vagy eljátssza a játékaival a történteket- ilyenkor bűntudatkeltés és rosszallás nélkül beszéljük vele át az ő nyelvén, hogy mi történt, miért történt, és emeljük ki, hogy aztán megölelted anyát/apát és megnyugodtál)

Hogyan tanítsuk meg kezelni az indulatait?

◦ Számoljon ötig
◦ Tapsoljon vagy dobbantson a lábával
◦ Boxoljon a “morci-parnàba”
◦ Vegyen három mély levegőt
◦ Szorítsa ökölbe a kezét ötször
◦ Mondjon düh-versikét
◦ Csináljunk egy “méreg-sarkot”, ahová elvonulhatunk együtt lecsillapodni
◦ Olvassunk relaxációs mesekönyveket
◦ Végezzünk nagymozgásos feladatok

Ne feledjük, hogy a szülő mindig az elsődleges példa!

Kis-Néró hiszti

◦ A kis-Néró hiszti célja, hogy kontrolláljon és manipuláljon
◦ Képes gondolkodni és beszélni
◦ Tudatosan és szándékosan cselekszik: hiszti közben meg tudja mondani, hogy mit akar és vitatkozik, ha nemet mondunk
◦ Nem árasztják el stresszvegyületek a gyerek agyát és a testét. Nem éli át azt a gyötrődést, kínzó állapotot és pánikot, ami a distressz hisztire jellemző

Mit tehetünk a kis-Néró típusú hiszti esetén?

• Ne legyünk közönség a gyerek számára – sétáljunk ki a szobából és hagyjuk figyelmen kívül
• Ne akarjuk meggyőzni, ne magyarázkodjunk, ne vitatkozzunk és ne alkudozzunk a gyerekkel. Minden egyes szó jutalmazza, megerősíti az akaratos hisztit.
• Ne dédelgessük, ne puszilgassuk őt – ez pozitívan jutalmazná a hisztit
• Mondjunk határozottan nemet.
• Ne adjuk be a derekunkat, mert az hosszútávon csatározásokhoz vezethet
• Kezeljük humorral a helyzetet! A humorral és játékossággal élét vehetjük a hisztinek és ezzel azt üzenjük a gyereknek, hogy nem vesszük komolyan a parancsolgatást

Mindig legyünk résen, ugyanis a két hiszti átbillenhet egymásba! Többnyire a kis-Néró alakulhat át distressz hisztivé, amit már komolyan kell vennünk!

Hisztiről szóló könyvek gyerekeknek és szülőknek

• Berg Judit: Hisztimesék
• L. Molnár Edit: Mese a kislányról, aki nem akart felnőni – és más történetek
• Lackfi János: Bögre család
• Lori Lite: A dühös polip / Buborékrepülés / A Vidra-öböl
• Dr. Bagdy Emőke: Pszichofitness gyermekeknek szülőknek és nevelőknek

Felhasznált irodalom: Dr. Shefali Tsabary: A tudatos szülő, Orvos-Tóth Noémi: Örökölt sors, Margot Sunderland: Okosan nevelni tudni kell

Magyar Nikoletta

pszichológus

Hiszem, hogy abban a pillanatban, amikor megfogalmazódik bennünk a gyermek gondolata, szülőkké válunk. Azonban a fogantatástól a kisgyermekkorig tartó út során érünk igazán anyává és apává mely szerepünket életünk végéig finomhangoljuk.  Gyermeket nevelni nem egyszerű feladat, és egyikünk sem tökéletes anya vagy apa.  Amikor megtorpanunk, jól jöhet egy szakértő útitárs, akivel  belekezdhetünk egy belső munkába, kezünkbe kapva egy mankót, amely emlékeztet arra, hogy pontosan elég, ha ELÉG JÓ apa és anya vagyunk, és ha elhisszük, hogy minden nap lehetőségünk van változtatni és olyan szülővé válni, akire a gyermekünknek szüksége van.