Így védd meg a gyermeked – Tanácsok aggódó szülőknek. Könyvajánló
Általános és középiskolásokkal foglalkozó segítő szakemberként gyakran találkozom szülői aggodalmakkal, dilemmákkal, s a tapasztalataim szerint az utóbbi években a gyerekek körében, gyermekközösségekben érzékelhető problémák halmozódni, fokozódni látszanak.
A pedagógusokban és szülőkben egyaránt felébredhet a tehetetlenségérzet: nem minden helyzetet lehet és/vagy tudnak megfelelően kezelni. Nincs egy előkapható varázsrecept arra, hogy egy adott szituációban vagy egy aggasztó jelenség kapcsán mi jelentene gyors és hatékony megoldást.
Azt is tapasztalom, hogy általában egy hosszabb folyamat, s részben szocializációs hatás lecsapódásaként szembesülnek a szülők az aggasztó „tünetekkel”, legyen az kisebbeknél beilleszkedési zavar, magatartásproléma vagy iskolai bántalmazás (bántalmazó vagy áldozati szerep), illetve a kamaszoknál fellépő önsértés, esetleg alkoholfogyasztás, dohányzás, szerhasználat…
Abban egyetérthetünk talán, hogy egy bizonyos idő után a szülők úgy érezhetik, már nincs hatásuk a folyamatokra, mivel a gyermekükhöz már nehezebben találják az utat; egy idő után erősebbnek tűnik a kortársak, a kortrendek befolyása, mint a családé, a szülőké. A szülőkről való leválás természetes folyamata kamaszkorban átalában elkezdődik; nem kirívó, ha a tinédzserek ún. külsős felnőtt tekintélyszemélyeket választanak. Csak bízhatunk abban, hogy a választott példakép jó, vagy legalább elfogadható értékrendet képvisel…
(A közösségi média hatásairól – manapság meghatározóan a TikTokról – hosszan lehetne írni. Akik nem használják – szülőként sem -, nehezen tudják elképzelni, milyen tartalmakat láthatnak csak ezen a platformon a szülői felügyeleti alkalmazás nélkül, szabadon okostelefonozó kisiskolások… És felfedezik idejekorán az internet legsötétebb bugyrait is, ne legyenek efelől kétségeink!)
A cyberbullying a virágkorát éli, felesleges lenne tagadni. A gyerekek az online térben fékevesztettek és kíméletlenek tudnak lenni egymással. Az internetes bántalmazás hatása ugyanakkor nagyon is valós (pl. iskolai online csoportokból történő kiközösítés, megszégyenítés, társakról készített mémek posztolása stb.), az áldozattá váló gyerekek nem, vagy nehezen tudnak megbirkózni ezzel a lelki teherrel. Ráadásul a gyerekek, kamaszok által nyitott internetes chatszobákban formálódó csoportdinamika, klikkesedés bekúszik az iskolába, a tanterembe is. Áthatják az iskolai légkört. Hálásak lehetünk azért, ha a gyermekünkkel nyíltan tudunk beszélni a nehézségekről! Sok gyerek ugyanis álarcot ölt, magába fojtja a problémákat. Nem ritka, hogy az eszkalálódó bullying hónapok után derül ki a szülő vagy a pedagógus előtt.
Sok könyv születik ebben az összetett témában, szerencsére ezek között találunk jópár olyan kiadványt is, melyek összeszedettek, újszerű jelenségekre is rávilágítanak, szakmailag megalapozottak. 2025. őszén is megjelent egy ilyen kötet a Cser Kiadó gondozásában. Nemcsak szülőknek, hanem szakembereknek, pedagógusoknak is fontos információs forrás, útmutató lehet!
Így védd meg a gyermeked – Tanácsok aggódó szülőknek
A szerzőről
Dr. Molnár István Jenő PhD korábban rendőrként dolgozott, jelenleg jogászként, bűnmegelőzési szakemberként, egyetemi tanárként aktív. Három gyermek édesapja. A szerző az elmúlt 15 évben számtalan előadás, foglalkozás, tanóra és workshop keretében találkozott gyermekkel és szülővel egyaránt, az ott szerzett tapasztalatokat és az elméletet ötvözve írta meg a 288 oldalas könyvét.
Fülszöveg
Az Így védd meg a gyermeked! könnyed érthetőség, de tudományos megalapozottság mellett nyújt gyakorlatias bűnmegelőzési útmutatót a szülőknek, akik szeretnék jobban megismerni gyermekeik viselkedését, megérteni a rájuk leselkedő veszélyeket, és hatékonyan segíteni fejlődésüket.
Nem csupán nevelési kézikönyv, hanem elgondolkodtató, lendületes, és valós problémákat feltáró mű, amely minden szülő számára gondolatébresztő lehet, és megadja a kulcsot ahhoz, hogy a gyermeknevelés ne feszültséggel teli kihívás, hanem életre szóló közös tanulás legyen.
Szülőként sokszor rettegünk, mert nem értjük, ha körülöttünk bullyingról, sextingről, groomingról, ghostingolásról, pornóról, dizájnerdrogokról beszélnek. Dilemmákkal, hibákkal és kihívásokkal szembesülünk nap mint nap. Ezek tudatos kezeléséhez nyújt segítséget a könyv és ahhoz, hogy a lehető legjobban támogassuk gyermekünk fejlődését. Ahogy a szerző fogalmaz: légy partner, bízz a gyermekedben, és beszélgess vele sokat!
Nyitókép: Kindel Media/Pexels

Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát. Táborszervezésben sok éves tapasztalattal rendelkezem.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.





