Értelmesebbek, tehetségesebbek, magányosabbak, dühösebbek. A mai kisgyerekek az óvónők szemszögéből

Ha megkérdezzük bármelyik óvónőt, biztosan ömlik belőle a szó, általában a szeretet és az aggódás hangján: a gyerekek ma érzelmi szempontból elhanyagoltabbak, másrészről okosabbak, mint a régebbi generációk. A mindennapi tudnivalókban jellemzően kevésbé tájékozottak, viszont a világ dolgairól meglepően sokat tudnak. Mindez nem jobb vagy rosszabb, csak másmilyen. Az óvónők szerint mégis szívszorító az odafigyelés hiányának a jeleit tapasztalni. Az, hogy milyenek a mai óvodások, rólunk, szülőkről ad információt.

– Nincsenek tisztában olyan hétköznapi tudnivalókkal, amelyeknek adott korban már az életük részévé kellene válnia, mint az, milyen nap van ma, hétfő vagy csütörtök, éppen milyen évszakban élünk. Később tanulnak meg öltözködni, sokszor fogalmuk sincs, mit dolgoznak a szüleik, közben olyan filmeket néznek, amelyek még nem nekik valók – panaszolja Ancsa néni, egy idősebb budapesti óvónő.

A 2010 után született, úgynevezett alfa generációról van szó, akik a digitális eszközhasználaton keresztül rengeteg ismeretet szívnak magukba, és nemcsak azok használatáról: az internet segítségével már a szülők is összetettebb válaszokat tudnak adni egy-egy kérdésre, mint régebben. Az érdeklődésük így ma már nagyon el tud mélyülni egy téma iránt, hihetetlen mennyiségű kép- és videoanyaggal megtámogatva.

A szakértők szerint azonban nagyobb erőfeszítésbe kerül lekötni őket, ha valami nem érdekes a számukra, ennek a korosztálynak még inkább élményalapú oktatásra lesz majd szüksége nagyobb korában – pedig az előző generációk sem igen részesültek ebben.

Miközben több mindennel képesek párhuzamosan foglalkozni, a koncentráció egyre rövidebb ideig tart: amíg a hetvenes években az általános- és középiskolás gyerekek figyelemtartása még húsz perc volt átlagosan, ma már csak tíz perc.

A szülők egyre idősebbek és egyre nagyobb kontroll alatt tartják a gyerekeket: részben megcsinálnak helyettük olyan tevékenységeket, amelyeket már önállóan el kellene végezniük, részben túlságosan beleavatkoznak a konfliktusaikba. A gyerekek ezért kevésbé tanulják meg az önálló kommunikációt egymással, kevésbé szocializáltak:

ritkább a problémamegoldás, a kooperáció, több az agresszivitás.

Ezenkívül nem annyira bíznak önmagukban, hiszen semmit nem végeznek el önállóan, így szoronganak az új helyzetektől és feladatoktól, frusztráltabbak: félénkek vagy túl agresszívak.

A virtuális világ erőteljesen jelen van az életükben, csakhogy az nem ad szeretetet, nem lehet vele összebújni, és a szülők gyakran önmaguk helyett vagy a konfliktusok elkerülése végett adják oda nekik a mobiltelefont – mert például az orvosi rendelőben várakozva unatkozik a gyerek. Csakhogy a számítógépes játékkal nem lehet megtanulni vitatkozni, unalmat elűzni, kooperálni. Ott a lélek sem gyógyulhat, hiszen a valódi szerepjáték segít feldolgozni a frusztrációkat, kudarcokat és rossz élményeket.

– A világunk teljesítményorientáltabb, a szülők jó képességű gyereket akarnak, az mellékes a számukra, rendben van-e lelkileg. Már az óvodás gyerekek felé is vannak elvárásaik, és ez frusztrációt okoz. Megdöbbentő, de volt olyan szülőnk, aki el akarta kérni az anyagot, amit tanítgatunk az óvodában, hogy otthon ő is tanítgathassa a gyereket – mondja Brigitta, egy fővárosi óvónő.

A gyerekek nehezen játszanak egyedül, és nehezen kezdeményezik a játékot: általában ezt is a szülő teszi meg helyettük. Márpedig az önállóan indított játék hozhat be olyan témát, ami kínos és fel kell dolgozni.

Sokszor elmaradnak a nagymozgásokban, hiába járnak úszni, tornázni, karatéra: hiányzik az életükből a spontán mozgás. Ha ugyanis a gyerek valamit maga tapasztal meg és maga alakít ki, az sokkal inkább bevésődik, mint amit mi mutatunk meg. Saját kihívás esetén a motiváció erősebb, például egy fa megmászásakor.

– Eközben valóban összetettebb a gondolkodásuk, jobb a memóriájuk, fejlettebb a beszédük – sorolja Brigitta. – De nehezebben élik meg és fejezik ki az érzelmeiket, szorongóak, ami pszichoszomatikusan is megjelenik, gyakori a székletvisszatartás vagy a gyomorfájdalom. A gyerekeknek ma több dührohamuk van, többet dacoskodnak, hisztiznek, és a szülők ezt nem tudják kezelni. Úgy látom, félnek a saját gyerekeiktől, inkább engednek a szabályokból és a következetességből, mintsem elviseljék a látványos ellenállást.

Az óvónő szerint a szülők túl sok mindenről engedik dönteni a gyerekeket, ami még nagyobb bizonytalanságot okoz bennük, illetve stresszt is. Egy gyerek nem tud például arról döntést hozni, hova menjen a család nyaralni, és ennek a következményeit sem viselheti el. Sok gyereknek engedik, hogy otthon egész nap számítógépen vagy mobiltelefonon játsszon, ők az óvodában sem hajlandóak játszani egyéb eszközökkel, a szerepjátékukban agresszívak.

– A szülők otthon csak bekapcsolják a tévét és akkor órákra ki van ütve a gyerek. Az pedig az óvodában derül ki, mit látott és az hogyan érintette, mert nem beszélgetnek vele róla – mondja Brigitta.

– Az elhanyagolás oka szerintem egyrészt az, hogy a szülők többet dolgoznak, túlhajszoltabbak, stresszesebbek, a mai társadalmunkban nagyobbak az elvárások a munkahelyükön és magukkal szemben is. Másrészt megváltozott az értékrendjük. Délutánonként különórára viszik a gyereket, hétvégén mindenféle programokat szerveznek, ahol azonban nincsen valójában együtt a család. Nincs idő a közös játékra, de főképp a beszélgetésre: nem kommunikálnak egymással, hogyha valami történik, nem beszélik meg, kit és hogyan érintett, mit érzett. A gyerek nem tanulja meg megfogalmazni az érzéseit, mi szoktuk helyette az óvodában.

És persze tudjuk, hogy a házasságok fele válással végződik, ilyenkor pedig az, aki éppen a gyerekkel van, abban a pillanatban egyedülálló szülő, vagyis amikor valamit csinál, a gyerek egyedül van, még ha egy helyiségben is tartózkodnak. Nem beszélve arról, hogy ma sok munkát haza lehet vinni: régen még az irodai tevékenységet is csak a munkahelyen lehetett elvégezni munkaidőben, ma nem feltétlenül, és a szülők hajlamosak is többet bevállalni. Ilyenkor sincsenek együtt a gyerekkel. Sokszor emiatt lelkifurdalásuk van, így aztán engedékenyebbek, kevésbé következetesek. Ha pedig anya minden helyzetre másképp reagál, akkor a gyerek egyrészt bizonytalanabbá válik, másrészt szófogadatlanabbá.

– Ezen felül annyi, egymásnak ellentmondó információt hallani, olvasni a nevelésről, hogy összezavarodnak, miközben el akarják kerülni azt is, amiben úgy érzik, a szüleik hibáztak. Mindezért bizonytalanok ők is, nincs letisztulva bennük egy strukturált erős rendszer. És a pedagógus tanácsát is nehezebben veszik, vagy inkább szembefordulnak vele. Közben nagy a nyomás az édesanyákon, gyakran megítélik egymást és rosszul esik nekik, ha a másik gyereke valamit jobban tud – teszi hozzá Brigitta.

A helyzet vidéken pedig még összetettebb és bizonyos szempontból nehezebb.

– Harminc éve vagyok a pályán, az Y generációval kezdtem, és a gyerekeim is oda tartoznak – meséli egy kelet-magyarországi kisváros óvónője, Vegera Sándorné, Jofi.  – Azt látom, hogy egyre nagyobb szükség van a személyre szabott bánásmódra.

Természetesen korábban is volt különbség a gyerekek között, de most nagyobb szakadékok vannak.

Teljesen más a háttér, sok családban az apa külföldön dolgozik, és a gyerekek sokszor jönnek oda hozzám, hogy mennyire hiányzik nekik apa. Máshol pedig apa munkanélküli és a család a létbizonytalanságban él. A gyerekeknek tehát más-más, jelentős problémáik vannak és a képességeik is nagyon különbözőek. Van olyan gyerek, aki már egészen jól elboldogul a számok világában, míg másnak még a napszakok is gondot okozhatnak ugyanabban a korban.

Miközben a gyerekek hamarabb megtanulnak írni, olvasni – részben maguktól, részben a szülők jóvoltából, akik büszkék szeretnének lenni -, sok hétköznapi szót nem ismernek, ami például megnehezíti a meseolvasást.

– Nemrég a békés szót kellett elmagyaráznunk, sok gyerek nem értette, ami azért volt egy kicsit furcsa, mert nem sokkal karácsony után történt ez. Ez a helyzet megnehezíti a mesébe való belefeledkezést, hiszen minden második mondatban elakad a gyerek. Ezért szeretik a mostanában divatos, egyszerű szövegű és egyszerű rajzokkal illusztrált történeteket, pedig a népmesék áttételesen gyógyítják a gyermeki lelket. Jofi néni is úgy érzi, hogy a gyerekeknek a óvónők részéről nagyobb igényük van a testi kontaktusra, simogatásra, ölelésre, a szeretet jeleire.

– Nem kapnak elég figyelmet, ez egyértelmű – panaszolja Jofi néni. – Folyamatosan a rohanás, azért nem tanulnak meg öltözködni, mert a szülőknek nincs türelmük kivárni. A mai szülő nem akar lemaradni semmiről, szeretne online lenni, karriert építeni, önmegvalósítani, tele van félelemmel, és szeretné, ha a gyereke is több lenne. Csak közben nem tud vele lenni. Pedig a gyerekek érzelmi világát körülbelül hat éves korig lehet alakítani, utána már bezárnak azok az ablakok, amelyeken át az empátia, a részvét, a szánalom gyökerei kialakulnak.

Nyitókép: talyahopsphotography

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

tizennégy + 1 =

hirdetés