A klímavédelem otthon kezdődik. 75 lépés a környezetbarát jövőért. Better living applikáció, hasznos tippekkel
Tudtad, hogy tízből nyolc ember úgy véli, hogy az emberiség jelentős hatással van a klímaváltozásra, és kétharmaduk aggódik emiatt? (Vajon közéjük tartozol?)
Az Ingka Csoport és a GlobeScan éghajlatváltozással kapcsolatos kutatásából származó következtetések szerint a két ország, ahol a legtöbb ember igyekszik tenni valamilyen kezdeményezés formájában az éghajlatváltozás ellen: Kína (96%) és Spanyolország (92%). Ám a többség számára ez az ügy túl átfogó, túlzottan komoly, komplex és távol áll a hétköznapjai problémáiktól, hogy ténylegesen foglalkozzanak vele.
Az emberek nem tudják elképzelni, milyen lehet a környezet- és klímabarát jövő. Csak az emberek 3%-a koncentrál a megoldásokra. Világszerte minél több ember érzi úgy, hogy tisztában van a klímaváltozással, annál valószínűbb, hogy konkrét lépésekre szánják el magukat most, és sokkal valószínűbb, hogy a jövőben is hajlandóak lesznek lépéseket tenni ez ügyben.
Kis változtatásokkal is nagy változások érhetők el, ha mind összefogunk!
Better living – 75 lépés egy jobb életért
Az IKEA Better living nevű applikációja 75 különböző lépést ismertet, melyek beiktathatók a mindennapokba. Nem kell se időt, se extra pénzt rááldozni – sokkal inkább a gondolkodásmód megváltoztatásáról van szó. Íme, néhány
Tippek, trükkök
• Mosd a ruhákat alacsonyabb hőfokon! Igazság szerint, a legtöbb ruhát egyáltalán nem kell magas hőfokon mosni. És figyelj oda arra, hogy teljesen megtöltsd a mosógépet, mielőtt elindítod. Egy teljes adagos mosás sokkal gazdaságosabb, mint két félig töltött.
• Javíttasd meg az elromlott dolgokat!
• Ha valamire már nincs szükséged, ne dobd ki! Inkább add oda annak, akinek szüksége van rá. Valaki más még tudja használni – például egy jótékonysági bolt vagy a szomszéd.
• Nevelj magadnak fűszernövényeket és zöldségeket! Szinte mindenkinek van egy kis szabad helye az ablakpárkányon, az erkélyen vagy a kertben. Manapság sokféle hasznos termék kapható, melyek használatával saját magad termeszthetsz növényeket.
• 5 percnél többet ne tölts a zuhany alatt! Ha ennél továbbzuhanyozol, az nagyjából 2200 forinttal kerül többe percenként.
• Használj levegőztetővel ellátott vízcsapot! Ez a termék ugyanis aa vízfogyasztást akár 40%-kal is csökkentheti, aminek eredményeképp évente akár 22 000 forintot is megspórolhatsz. Beszerezhetsz továbbá víztakarékos zuhanyfejet is, amely szabályozza az átfolyó víz mennyiségét.
• Teríts szőnyeget a padlóra! Megőrzi a meleget és kellemes érzés járni rajta. Felejtsd el a szárítógépet, és szárítsd a ruháidat a hagyományos módon – a szabadban! A ruháid később használódnak el, és energiát is takarítasz meg.
• Használj LED-es izzókat a hagyományos izzók helyett! Energiatakarékosak és az élettartamuk is hosszabb.
• Ha fázol otthon, vegyél fel még egy réteg ruhát ahelyett, hogy feljebb vennéd a fűtést!
• Ha az otthonod ablakai délre néznek, napközben tartsd felhúzva a redőnyt, hogy a nap felmelegítse a benti levegőt.
• Használj újratölthető elemeket!
• Kapcsold le a világítást, ha kimész a szobából!
• Kapcsold ki a konnektort (ha lehet), vagy húzd ki az elektromos készülékeket, ha nem használod.
• Heti egyszer próbálj meg húsmentesen étkezni.
• Ne mosd le otthon az autódat! Inkább menj el olyan autómosóba, ahol újrahasznosítják a vizet!
• Helyezz el a kertedben esővizes hordót, és használd az összegyűjtött esővizet locsolásra!
• Egy ember átlagosan három szatyornyi élelmiszert dob ki évente. Használd fel a megmaradt ételeket is, és tárold megfelelően az egyes élelmiszereket, hogy elkerüld a pazarlást!
• Gyalogolj többet! Ingyen van, ráadásul egészséges is.
• Válaszd a tömegközlekedést az autód helyett!
• Ha elvitelre kéred a kávédat, használd a saját bögrédet! Ha véletlenül otthon felejtetted, legalább kérd a kávés poharadat tető és a forró italokat védő kartongyűrű nélkül. És bármilyen italt is választasz, biztosan nincs hozzá szükség külön szívószálra.
További hasznos tippek a Better Living applikációban – az IKEA weboldalán találod
Fotók: IKEA
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.