A mi családunk fája. A gének kibogozhatatlan szőttese
Évekkel ezelőtt egy csoportmunkán szóba került a családom. A testvéreim elmagyarázása szálnál elakadt a sztori, mert többen visszakérdeztek – olyan bonyolultnak tűnt az egész. Anyukám erre persze azt mondaná: „Apád tehet róla! Rendesen meg tudta bonyolítani az életet!” Merthogy apai oldalról van több féltestvérem. Több anyától. Még egy ausztrál bennszülött srác is színesíti a „rokoni” csapatot.
Van már a féltesóm gyerekeinek is féltesója. Hogy lehet ezt mondani? A félunokaöcséim féltesója? A patchwork családok bonyolult világában képtelenség letisztult rokoni neveket használni.
Aztán megszületett hozzánk Simon, az örökbefogadott kisfiunk.
Ő többedik gyermek.
Vannak tehát féltesói. Akiknek azóta születtek már gyerekei. Simon unokahúgai…
Két évre rá megérkezett az örökbefogadott kislányunk Manka, aki ugyancsak többedik gyerek. Vannak féltesói, és születtek azóta újabb testvérei. Szám szerint kettő vér szerinti, édestestvér.
Zárójeles megjegyzés: a Mankatesókról is lemondott a szülőanyjuk. Őket a korom miatt nem fogadhattuk már örökbe. Mert a törvény, az törvény… Édestesóság ide vagy oda, 45 éves kor után nem adnak újszülött babát. Kapcsolatot természetesen nem tartunk a gyerekeink származási családjával. Nem kell. Nem szokás. Senkinek nem tenne jót. Majd ha elég érettek lesznek hozzá, és rákérdeznek – akkor elmondjuk a KisBíróknak azt, amit tudunk.
Mindezen túl volt két embrióm, akiket a lombikozástól való elbúcsúzás részeként egy meddő párnak adományoztam. Beültették őket…
Szóval egy szép, nagy (sőt, hatalmas!) virtuális családdá váltunk.
Sorshumor. Az élet írja a legkacifántosabb forgatókönyveket.
És hát pici ország vagyunk – nem nehéz egymásba botló emberi sorsokat találni.
***
Zsófi és férje előbb örökbe fogadtak egy újszülött kisfiút, majd belevágtak egy „utolsó utáni” inszeminációba, spermadonor segítségével, ami sikerült. Zsófi a sajátos kis ötösfogat létrejöttéről és a mindennapokról mesélt. Magánutas örökbefogadás, ismeretlen genetikai apától szült gyerekek, a vér szerinti nagynéni felbukkanása és egy maradi védőnő szerepel az interjúban. (A képre kattintva olvasható.)
„Ha vér szerintiek lennének, sem hasonlíthatnának ránk jobban”
Illusztrációk: Igazgyöngy Alapítvány
1969-ben születtem, a pályámat szülésznőként kezdtem Szegeden, azután világgá mentem, és Ausztráliában éltem 5 évig. A Janus Pannonius Tudomány Egyetemről és a Külker Főiskoláról gyűjtöttem diplomákat, és hosszú évekig HR szakemberként dolgoztam.
Iskolai végzettségeimet, valamint az élettől és a saját önismereti utamból nyert tudást, bölcsességet, és a hitemet ötvöztem hivatássá, és másfél évtizede segítőként dolgozom.
Nagyon sokféle élethelyzettel találkozom; munkahelyi, és magánéleti problémákkal, erőt vivő feladatokkal, elvárásokkal, fel nem ismert elakadásokkal. A segítő beszélgetések mentén a hozzám fordulóknak sikerül tisztábban látni magukat, és megtalálni az erőforrásaikat ezek kezeléséhez, megoldásához.
