A pozitív gondolkodás álságos csapdája
Igazi darázsfészek, amibe most nyúlni szándékozik ez a pár bekezdés. A pozitív gondolkodás megszállottjai és lelkes szószólói ugyanis könnyen személyes támadásnak élik meg, ha féltett kincsüket és reményüket bárki kritikával illeti. Kérdés persze – némi iróniával –, hogy az ilyen kritika hogyan fogadható aztán valóban pozitív hozzáállással?
Amiről itt szólnunk érdemes, az a pozitív gondolkodás igazságtartománya. Számos kutatásból, szakmai, félszakmai vagy épp irodalmi műből tudjuk, milyen fontos az attitűd, a lelki beállítódás, a szemlélet, amivel és ahogyan belemegyünk egy folyamatba, vagy akár éljük a hétköznapjaink valóságát. Csakhogy olykor – pestisen mondva – sokan túltolják a biciklit.
A gond és a probléma az axiómában keresendő. Egyes pozitív gondolkodók azt képviselik ugyanis, hogy a gondolat van előbb és aztán, sőt ebből következnek (!) az érzések; magyarán mindaz, amit érzünk, gondolatok által determinált. Sajnos azonban ez egy hibás axióma! A primer ugyanis a személy érzelmi mintázatainak hálózata, amikre bár kétség kívül lehet indirekt hatni a gondolkodás segítségével (szekunder módon), de semmiképpen nem azok határozzák meg az érzéseinket, különösen nem az érzelmi mély mintáinkat. Bárcsak ilyen egyszerű volna! Ha ez igaz lenne, akkor egy érzelmi keverőpultot kellene csak magunk elé képzelnünk lelkünk egyik szegletében, amin kedvünkre beállíthatunk különféle – nyilván pozitív – érzéseket. Bárcsak! Ilyen keverőpult azonban nem létezik.
S ez a hatás oda summázódik, hogy a rossz érzések normalitását végül el akarjuk tagadni, és száműzni szeretnénk életünkből; ezzel pedig alapvető emberségünk karakterisztikáját vonjuk kétségbe.
A hat ún. alapérzelem: félelem, harag, szomorúság, undor, meglepődés, öröm. Akkor az első négyet nem is szabadna-kellene-lehetse éreznünk, mert a siker fejben dől el és gondolkodjunk pozitívan, valamint nézzük a dolgok jó oldalát? Ettől vagyunk ugyanis emberek! Hogy is van ez?
E logika csúcsra járatására szemléltetésképp idézzünk egy nemzetközi bestseller (önsegítő könyvből), mely sok százezer, tán több milliós eladott példánnyal büszkélkedhet.
1. „Úgy döntöttünk, bárhogyan is alakuljanak a dolgok, boldogok leszünk.”
2. „Ha el tudod képzelni magad multimilliomosként, megvan benned az, ami szükséges ahhoz, hogy valóra váltsd.”
3. „Jelöld ki a határidejét, hogy meddig érezheted magad depressziósnak vagy levertnek.”
4. „Sorolj fel tíz dolgot saját magaddal kapcsolatban, amiről azt gondolod, hogy bárcsak meg tudnád változtatni vagy bárcsak jobb lennél benne! Nézd a listát, hogy tudatosítsd a negatív érzéseidet, majd érezd, ahogy azok leválnak rólad!”
5. „Az önbizalom gondolkodási szokás.”
Veszélyes terepre tévedtünk, a gyanútlan felhasználót ugyanis roppant könnyű megtéveszteni. Példa: nem vagyok jól, majd kiderül az ilyen kötetekből, hogy de hiszen csak rajtam múlna! Majd mégsem vagyok rá képes – az említett mélyebb érzelmi mintáim miatt – kikerülni ebből a hatalmas gödörből, s frusztrációm még erősebb lesz, mint korábban, elkeseredettségem pedig még hatalmasabb, hiszen én még erre sem voltam alkalmas. A kígyó önmagába harap, a kör bezárul és még csak nem is illethetjük kritikával az ilyen pozitív gondolkodókat, elvégre nekik igazuk van, csak mi nem voltunk rá képesek.
Ezen a ponton külön hangsúlyozzuk, itt nem azon kognitív-behavior technikák megkérdőjelezése a cél, amelyek sokakat mentettek már meg mentálhigiénés gyötrelmeiktől, hanem a pozitív gondolkodás mindenek felett való, univerzális csodaszerként történő feltüntetése ellen opponálunk.
Záró megjegyzésként pedig idézzük Marcus Aureliust: „Olyan az életünk, amilyenné gondolataink teszik.” Látszólag ez azonos „a siker fejben dől el” frázissal, de csak első olvasatra. Valójában végtelen távolság feszül a kettő között. Marcus Aurelius szellemisége ugyanis nem cseréli fel a primert a szekunderrel, csak megláttat egy fontos beavatkozási pontot életünkre. „A siker fejben dől el” frázisa hazug mód kicselezni szándékozik az érzelmeink alapvetőségét. Pszichológusi szemüveggel nézve ugyanis ez lenne a korrekt megfogalmazás: a siker fejben is (!) eldől. De az „is” szócska miatt már nem hangzik olyan frappánsan, és nem lesz szalagcím sem a médiában, vagy szlogen egy plakáton.
Nyitókép: Juan Mendez, Pexels
Tanácsadó szakpszichológus
Hiszem, mindig van másik út, mindig tehetünk mást, mint amit eddig tettünk. Épp ezért sokkal inkább mi határozzuk meg sorsunkat, mintsem a sors irányítaná életünk alakulását. Vallom, ha ez a belátás megszületik, csakis akkor lesz képes felszabadítani a személy azokat a külső és belső erőforrásokat, melyekkel beteljesítheti mindazt, amire hivatott; felismerve önnön felelősségét, s ráébred: a változás és a kiteljesedés kulcsa ő maga.
