A szüleim nem tudnak szeretni. Csakazért is jó apa leszek! Marcell története
– Anyám nagyon jó fejnek és adakozónak tűnt. Mint aki az ingét is odaadná. Engem is odaadott volna, ha kér valaki… Azt mondta: a gyerek nem számít. Egy koffer. Egy oldaltartozék. Hozom-viszem, ahova akarom, amikor akarom. Nem számít, hogy fogalma sincs arról, hogy hová megyünk és meddig maradunk. Anyám úgy cipelt magával mindenhova, mint egy kényelmetlen koloncot. Apám pedig sokkal inkább főnök volt, mint szülő. Mindig feszélyezve érezte magát, ha érzelmekről volt szó. Attól tartott, hogyha megölel, vagy dédelget, akkor majd „lányos” leszek.”
Marcell tudta, hogyha jól akarja csinálni, keményen meg kell dolgoznia azért, hogy jó apa legyen. Tudatosság és felvállalt önismereti út kell hozzá, mert a maga gyerekkorából szinte egyetlen rendes építőelemet sem tudott hozzátenni a szülő-kirakóshoz. Mert Marcell szülei csak a nem kívánt terhesség miatt maradtak együtt. Anyja nagyon gyorsan háttérbe vonult Marcell születése után, megvonva kisfiától a szeretetet, és a melegséget.
„Hiperérzékeny kis hülye voltam… Mint Pisti a vérzivatarban. Az érzelmi analfabéta apám és a feszült, hisztis anyám között álltam, és mindkét oldalnak meg akartam felelni. Amikor apámmal voltam, úgy tettem, mintha nem szeretném az anyámat. Anyám előtt pedig az apám iránti szeretetemet tagadtam le.”
Marcell hosszú éveken át azt hitte, hogy túlontúl fájdalmas szeretetteli érzéseket átélnie (hiszen ezeket szülei sosem viszonozták), és lényének ezt a részét hatékonyan „ki is iktatta”. Feszült, rideg férfi lett, akinek nehézséget okozott a gyengédség és a törődés kimutatása. Saját félelmei eltitkolása miatt kemény lett, kihívó, és versengő. Hogy kitöltse a „semmi vagyok, és nem számítok” érzést, élsportoló lett és „szexbajnok”. „Egy szexolimpikon… Megkaptam a lányt, megcsináltam, az enyém lett, függővé tettem, és nem érdekelt, hogy ő mit érez. Megjegyzem: egy forintot nem ért meg az egész… Évekkel később kezdtem csak ráébredni arra, hogy miként működik egy nő.”
Marcell több párkapcsolati kudarc után volt kénytelen „üzemmódot váltani”, amikor szembesült azzal, hogy a rideg férfi maszk mennyire nem szolgálja a boldogságát. Egy belső gyermek munkával, és egy pszichodráma csoporttal a háta mögött, kisfia foganásakor igyekezett korán kezdeni az apaszerepet. Részese volt a várandósságnak, és a szülésnek. Dani érkezésekor nem érte be azzal, hogy tehetetlenül ül a kisbaba közelében, hanem remegő lapátkezekkel pelenkát cserélt a 3 kilós és 51 centis kisfián.
Az ő apja sosem teremtett időt… Álló héten napestig dolgozott, és ezt akkor sem hagyta abba, mikor Marcell megszületett. Nem volt fontos számára, hogy időben hazaérjen, hogy a kicsivel játsszon, nevessen, hogy tanítsa őt, vagy, hogy bunyózzon vele.
Dani születése után Marcell megtanulta kimondani – még akkor is, ha ezzel lepasszolt egy előléptetést – hogy „sajnálom, de első a gyerek”. Nem akart egy olyan pénztermelő dolgozógép lenni, aki lemarad a fia első éveiről. Tudta, hogy mi az, ami neki szívből hiányzott az apjától: az ölelés, a játék, a csendes mesélés, vagy akár csak az együtt üldögélés. Marcell élvezni akarta a kisfia társaságát, és nem csupán bűntudatból, vagy kötelességből együtt lenni vele.
Marcell sosem látta, hogy a szülei tisztelték és támogatták volna egymást. Nem érezhette, hogy az a két ember szívből elköteleződött volna amellett, hogy őt jól fogja felnevelni.
Marcell ezért is figyel arra, hogy ne ássa alá a párja tekintélyét, amikor határhúzásról és következményállításról van szó. Tudja, hogy Rékának nem egy gyerekként viselkedő, laza apára van szüksége otthon, hanem egy felnőtt társra, aki mellette áll, és támogatja.
Marcell annak idején inkább félt az apjától; nehezen tudta szeretni őt, mert az mindig tele volt elvárásokkal és kritikával. Az apja választotta neki sportként a kenuzást is, vitának nem volt helye! Marcell utálta az egészet. Minden edzés előtt imádkozott, hogy ne haljon meg… Rettegett attól, hogy „belehal a Tisztába”. A versenyeket pedig egyenesen gyűlölte, főleg, mikor szülei az edzőjének gratuláltak az ő győzeleméért.
Marcell nem akar mindentudó, és mindenható lenni. Mer kérdezni, ha elakad. Sosem üti meg, és sosem félemlíti meg a fiát – a tiszteletét és a szeretetét vágyja, nem a rettegését.
A mai világ már nem ünnepli a klasszikus férfimintát. Nem kell háborúba menni, nem kell a szerszámokkal és a fegyverekkel mesteri módon bánni… Nem kellenek a hősies erőfeszítések. A mai világ kedves és kreatív férfiakra vágyik, akik törődnek másokkal, kimutatják az érzelmeiket, részt vesznek a világ jobbá tételében – és persze elmosogatnak, meg rendet hagynak maguk után.
Marcell tudja, ahogy Dani nő, választ kell majd találnia nagy kérdésekre, új kalandokba kell belevágnia, új kihívásoknak kell nekifeszülnie. Kíváncsi erre, és a részese akar lenni. Szeretné látni kibontakozni, és szárnyalni fiát.
1969-ben születtem, a pályámat szülésznőként kezdtem Szegeden, azután világgá mentem, és Ausztráliában éltem 5 évig. A Janus Pannonius Tudomány Egyetemről és a Külker Főiskoláról gyűjtöttem diplomákat, és hosszú évekig HR szakemberként dolgoztam.
Iskolai végzettségeimet, valamint az élettől és a saját önismereti utamból nyert tudást, bölcsességet, és a hitemet ötvöztem hivatássá, és másfél évtizede segítőként dolgozom.
Nagyon sokféle élethelyzettel találkozom; munkahelyi, és magánéleti problémákkal, erőt vivő feladatokkal, elvárásokkal, fel nem ismert elakadásokkal. A segítő beszélgetések mentén a hozzám fordulóknak sikerül tisztábban látni magukat, és megtalálni az erőforrásaikat ezek kezeléséhez, megoldásához.
