A szépítés árnyékos oldala. Születésről, elmúlásról, örömről, gyászról, simogatásokról, pofonokról
Mivel foglalkoznak a Szépítők? Szépítenek. Otthont, testet, gondolatokat, lelket. Szépítőnek lenni csupa szépség, móka és kacagás. Ja, nem! A szobafestőnek maszatos a munkaruhája, a keze. Vagy hogy néz ki a félig lereszelt műköröm? A nagytakarítás első fázisa sem más, mint az, hogy mindent felforgatsz magad körül, és még reménytelenebb a látvány, mint korábban.
Nincs ez másképp a lélek és az elme szépítésének feladatával is. Igen, vannak olyan elemek, melyek önmagukban is szépségesek. Mint a már elkészült műkörömre éppen felbiggyesztett strasszkő. Mint a már elkészült tortára éppen odatett marcipán rózsa. Szép képek, kellemes témák, örömteli gondolatok, szívmelengető cukiságok.
Ám ott, ahol fény van, árnyék is van! S a szépítésnek is megvan a maga árnyékos oldala. Igen, beszélünk fájdalomról, betegségről, halálról. Azért, hogy aztán együtt dolgozzunk azon, hogy jól tudjuk kezelni, javítani, gyógyítani testünket, lelkünket, elménket. Hogy szebb legyen az életünk azáltal, hogy kitakarítjuk a „sötét sarkokat” is.
A Szépítő hozzányúl ahhoz, amit szépíteni kell. A piszkoshoz, szakadthoz, sérülthöz. A fájdalmashoz. Ahhoz is, ami – ha nem szépítjük, nem gyógyítjuk – lehúz, elszomorít. Nem lehet csak kacagással, fénnyel és virágkoszorúval szépíteni az életet. Néha nem a kristálytiszta patakvíz mos tisztára, hanem a könnyek, melyek szívünkből fakadnak.
Az élet a maga teljességében szép. Nem is kell szépíteni, csak meglátni és megláttatni, milyen gyönyörű, úgy, ahogy van. Beszélünk tehát a születésről, és beszélünk az elmúlásról. A kiáradó örömről és a gyászról. A simogatásokról és a pofonokról.
Nem azért világítunk be a „sötét sarkokba”, hogy csupán szörnyülködjünk, milyen sötét van ott, mekkora kosz és rendetlenség, micsoda fájdalom és keserűség! Azért tesszük, hogy kitisztítsuk, megszépítsük.
Az igazi Szépítő NEM szépelgő. Nem csupán az amúgy is meseszép virágokból fon koszorút, hanem felhúzza a gumicsizmát, és belegázol a sötétbe, a koszba, a fájdalomba. Oda, ahol van mit szépíteni. Ezért Szépítő.
Külsős munkatárs
Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.
