A házasok 4-8 évvel tovább élnek, mint az elváltak. A jól működő házasság 7 alapelve. Könyvismertető
A legtöbb házasságon belüli vitát és konfliktust nem lehet megoldani. A házaspárok éveket töltenek azzal, hogy megpróbálják a másik gondolkodását, beállítottságát megváltoztatni – de ez lehetetlen. Mégpedig azért, mert nézeteltérésük lényegében alapvetően eltérő életstílusokban, személyiségekben és értékekben gyökerezik. Az ezek miatt történő vitatkozással csak az idejüket vesztegetik, illetve a kapcsolatukat teszik tönkre. Ehelyett azt kell meglátni, hogy melyek azok az alapvető különbségek, amelyek a konfliktust okozzák, és meg kell tanulni úgy együtt élni velük, hogy közben tiszteljék és megbecsüljék egymást. Csak ekkor lesznek képesek közös értelmet és célt adni házasságuknak – állítja John M. Gottman a világ egyik legismertebb pszichológusa, a párkapcsolatok területének vezető szakértője, aki több évtizede végez utánkövetéses kutatásokat párok százainak bevonásával.
Elegendő 15 percig figyelnie egy pár kommunikációját, és 91%-os pontossággal meg tudja mondani, hogy kapcsolatuk tartós és elégedett lesz-e, vagy pedig elválnak egymástól.
Gottman azonban nem azt tartja a legfontosabb tudományos eredményének, hogy nagy biztonsággal be tudja jósolni a válást, hanem hogy hét alapelven nyugvó módszere segítségével a párok jelentős részénél meg is tudja előzni azt.
A jól működő házasság 7 alapelve c. könyvében ismertetett stratégia jelentősen javítja, elmélyíti, védi a párkapcsolatot – és szükség esetén akár képes megmenteni is azt, ha veszélybe kerül. Gottman műve azokat is meggyőzheti, akik általában szkeptikusak a hasonló témájú könyvekkel szemben – olvasható a Kulcslyuk Kiadó ajánlójában.
A kötetben ismertetett stratégia a kapcsolatok minden szakaszában alkalmazható – elköteleződés előtt, hogy meggyőződjünk arról, jó döntést készülünk-e hozni; harmonikus, boldog időszakban, amikor a legjobb eséllyel erősíthetjük meg a szövetségünket, hogy elkerüljünk számos későbbi problémát; kisebb-nagyobb gondok felbukkanása esetén, hogy javítsunk a kapcsolatunkon; és rendkívül nehéz élethelyzetekben is, amikor már a házasság fennmaradása forog kockán. Akárhol tartunk is éppen, ha a legtöbbet szeretnénk kihozni a társunkkal közös életünkből, nagy haszonnal forgathatjuk ezt a könyvet.
Részletek a könyvből
Nincs két egyforma párkapcsolat, de minél jobban megfigyeltük a boldog, működő házasságokat, annál egyértelműbbé vált, hogy hét kérdéskörben mégis nagyon is hasonlók. S bár valószínűleg nem is tudják, hogy követik e hét alapelvet, mégis mind ténylegesen ezek alapján élnek. A boldogtalan házasságoknál pedig rendre sérül a hétből legalább egy – sőt, általában több is. (…)
Első alapelv: Bővítsd a szerelemtérképed!
Sok házasságban a feleknek vajmi kevés fogalmuk van társuk életének részleteiről. Nem tudják, mi szerez a másiknak örömet, mit szeret, mit nem, mitől fél, mi nyomasztja. Ezzel szemben az érzelmileg intelligens párok bensőségesen ismerik egymás életét, környezetét – részletgazdag szerelemtérképpel rendelkeznek. Ha valaki nem ismersz igazán, hogyan is tudnád valóban szeretni?
Második alapelv: Tápláld szereteted és csodálatod!
A szeretet és csodálat rendkívül fontos elemei a kielégítő és tartós romantikus kapcsolatoknak. A boldog házasságban élők nagy becsben tartják egymást, ami elengedhetetlenül szükséges kapcsolatuk fenntartásához és a hűtlenség megelőzéséhez. Ha a szeretet és a csodálat teljesen hiányzik, akkor a kapcsolat megmentése lehetetlen.
Harmadik alapelv: Na egymástól el-, hanem inkább egymás felé forduljatok!
A nagyobb mértékű egymás felé fordulás első lépése egyszerűen annak tudatosítása, hogy mennyire fontosak az apró momentumok a bizalom és a romantika folytonosságának szempontjából. Emlékeztesd magad arra, hogy az egymás felé irányuló segítőkészség sokkal többet tesz a házasságotok erősségéért és szenvedélyességéért, mint egy kéthetes vakáció a Bahamákon. Mindössze egy apró gesztusra van szükség, ami a következőhöz vezet, az pedig a rákövetkezőhöz és így tovább.
Negyedik alapelv: Engedd, hogy a párod befolyásoljon!
Évszázadokon keresztül a férfiaktól várták el, hogy vezessék, irányítsák a családjukat – érthető, ha a férjszerepe átírása igen nagy kihívást jelenthet sok férfi számára még ma is, amikor a házas nők nagy része nem a saját háztartásában dolgozik, vagyis gazdasági pozícióját és önbecsülését az állásából nyeri. A házasok közötti alapvető problémák jelentős része a nemi szerepek efféle változásából ered. A feleségek gyakran panaszkodnak amiatt, hogy a férjek még ma sem veszik ki részüket a háztartási és gyermeknevelési feladatokból – és ez nem csak a fiatal párok problémája. (…)
Meggyőződésem szerint az érzelmileg intelligens férj a társadalmi evolúció következő lépcsőfoka. Ez nem azt jelenti, hogy személyiségében, neveltetésében vagy morálisan magasabb rendű lenne más férfiaknál. Egyszerűen csak rájött egy olyan rendkívül fontos dologra a házassággal kapcsolatban, amelyre a többiek – még – nem. (…) A másik fajta férjé és apáé szomorú történt. Ő dühöngéssel vagy áldozat mivoltának hangoztatásával reagál a férfiúi előjogok elveszítésére. Nem nagyon törődik mások megbecsülésével és tiszteletével, nem engedi, hogy felesége befolyással legyen rá, mert attól fél, hogy így még kevesebb hatalma maradna.
Ötödik alapelv: Oldd meg a megoldható problémákat!
Hatodik alapelv: Az elakadás legyőzése
Hetedik alapelv: Teremtsetek közös értelmet!
Életszépítők vélemény
Tartalmas, érdekes kötet, önismereti-párkapcsolati tesztekkel. Nem feltétlenül kell egyetérteni minden sorával; mindenesetre végigolvasásra és végiggondolásra készteti a tartós párkapcsolatban/házasságban élőket. Szerencsés esetben mindkét fél nyitottan fogadja, hisz ez azt jelenti, hogy készek az önvizsgálatra, a jobbítás és egymás boldogításának a szándéka munkál bennük. Ha olvastad és tetszik, mutasd meg a párodnak is!
Kiadó: Kulcslyuk Kiadó Kft.
ISBN: 9786155281419
Megjelenés éve: 2016
A kötet megrendelhető a www.nyitottakademia.hu-n >>

Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát. Az UNICEF Ébresztő óra önkéntes előadója vagyok. Megoldásfókuszú mediátor képesítéssel rendelkezem.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.






