A világ akkor romlott el, amikor természetes lett a pazarlás. Újra meg kell tanulnunk takarékosan élni
Ha besétálunk a boltba, hogy letudjuk a napi bevásárlást, láthatjuk egy ideje, hogy az árak drasztikusan emelkednek. Ráadásul olyan alapélelmiszerek ára is, melyeknek állandó helye van a konyhában. „Az élelmiszerek esetében az emelkedő világpiaci árak folytatódó begyűrűzésére számítunk, amit átmenetileg visszafog az élelmiszer-árrések korlátozása”, olvasható a Magyar Nemzeti Bank 2025. szeptemberi inflációs jelentésében.
Több ismerősöm elkezdett bespájzolni, mert úgy fest, ez még csak a kezdet, s a mostaninál szorítóbb lesz a helyzet; feltöltik a házi élelmiszerraktárt (szerencsések, mert van rendelkezésre álló tárolóhelyük), az eddiginél sokkal komolyabban veszik az idény gyümölcsök, zöldségek tartósítását, befőzését, van, aki azt mondja, lassan boltot nyithatna az otthonában. Van, aki saját építésű kemencét szeretne összehozni még a tél beállta előtt, hogy a szabadban süthesse a kovászos kenyeret. Kaptam a kenyeréből (is), autodidakta módon sajátította el a kovászkészítést, a kenyérsütést, és felvehetné a versenyt bármely jó nevű pékséggel!
A szükség nagy úr: ismét divatba jöhetnek a konyhakertek, a balkonveteményesek, a háztáji gazdálkodás. Kertes házban egyre többen használnak öntözéshez esővizet.
Elszoktunk ezektől a praktikáktól; a növénytermelést, az állattartást jó ideje már faluhelyen is elhagyták. Volt ebben logika: a szupermarketekben évtizedekig kifizetődőbb volt beszerezni a szükséges dolgokat – bedőltünk a minőségi kínálat illúziójának, a kényelemnek.
A Facebookon olvastam a napokban valakitől:
A világ akkor romlott el, amikor természetes lett a pazarlás.
Nem vidám a helyzet, még ha egyelőre nem is érzékeljük (annyira) tragikusnak. Nem tudhatjuk, a folyamat meddig tart és hol áll meg, mennyire alakítja át az életvezetésünket.
A pazarlás visszaszorítása lehetne önkéntes vállalás is – sokan (de nem elegen) át is álltak már erre korábban. Elindultak az önellátás útján; a teljes önellátás megteremtése hatalmas vállalás, teljes embert, kitartást és teljesítőképességet kíván. Már az is hatalmas eredmény, ha egy család részben önellátó.
A városlakók lehetőségei ebből a szempontból behatároltak.
A város túlköltekezésre, pazarlásra ösztönző hely.
Érdemes végiggondolnunk a vásárlási, fogyasztási szokásainkat. Fejben dől el sok minden: képesek vagyunk-e arra, hogy kizárólag nélkülözhetetlen dolgokat szerezzünk be? Képesek vagyunk-e az egyszerűségre, a lemondásra, képesek vagyunk-e természetes és ésszerű megoldások mellett dönteni, aszerint szelektálni, hogy mi fontos és mi nem az.
Ha költekezésről van szó, érdemes felállítani a fontossági sorrendet. Nem árt tisztában lenni a költéseinkkel, jövőbeni céljainkkal. Minden helyzetre fel kell készülni; minden jel arra vall, hogy a jövőben nagyobb szükségünk lesz a pénzügyi tudatosságra, mint a 21. században eddig bármikor.
Sokan ismerik A tücsök és a hangya c. tanmesét. Az egész nyáron szorgalmasan munkálkodó, előrelátó hangya vígan átvészelte a telet. A bohém tücsöknek viszont felkopott az álla… Hasonlóképpen vagyunk. A tudósokból, neves szakértőkből álló Római Klub már 1972-ben közreadta A növekedés határai c. jelentést. A Dennis Meadows által vezetett csapat vészjósló forgatókönyveket vázolt fel; arra a következtetésre jutottak, hogy ha a gazdasági növekedés változatlan feltételek mellett folytatódik, az a 21. század közepére a természeti erőforrások kimerüléséhez, drámai mértékű környezetszennyezéshez, súlyos élelem- és vízhiányhoz vezethet.
Ha optimista lennék, azt mondanám: hurrá, van még harminc évünk…! Realista vagyok, a tanmese tanulságait figyelembe véve nehéz harminc év áll előttünk.
– K. V. –
Nyitókép: pexels
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
