A Zé generáció és a Mikulás
Simon óvodás, és egyre többet tapasztal meg a világból. Mikor megszületett, eszembe sem jutott, hogy meg kell majd tanulnom utat vágni az ünnepek és szokások körüli információdzsungelben is. Hisz ez az én gyerekkoromban még annyival egyszerűbb volt! „Kicsi még…”, mondtam 1-2 éve még, és valóban ki is merült számára a dolog annyiban, hogy a nagyiéktól kapott csoki mikulásnak belukasztotta a hátát, majd addig nézegette, míg masszává olvadt a kezében sztaniolostól az egész.
Tavaly viszont már lavinaként söpört végig a fiam életén a télapózás… Kezdődött december 4-én a játszóházban, ahol Éva néni behívta Simont a pult mögé, azt suttogva, hogy ott hagyott neki egy csomagot a Télapó! „Korai szállítással, mert még sok a dolga. De idejött először, mert nagyon szeret Téged.” Hm…
December 6-án megérkezett a nagyi Szegedről, hóna alatt egy „Mikulástól kapott csomaggal”… Simon csak nézett, mert tudomása szerint akkor nem Szegeden, hanem a Katica csoportban volt elfoglaltsága annak a csomagosztó öregúrnak. Bár – gondolta – ha az a Télapó, a nagyi féle pedig a Mikulás, akkor az egy külön ajándékforrás lehet. Hm…
Ugyanaznap este gyerek buliba mentünk, ahol némi éneklés és izgatott szaladgálás eredményeként (Simon legalábbis ennyit produkált az ügy érdekében) ismét megérkezett a Télapó! Sőt, állítólag szánnal repült idáig – az ablakból lehetett is látni a fényeit!
A kisfiam leves tányér méretű szemekkel, szinte hipnotizálva ült a kanapén –
„honnan lett neki tegnap óta repülő szánkója?!”
A régi ismeretségükre való tekintettel azon már meg sem lepődött, hogy a Télapó mennyi bennfentes információt tud róla… Az újabb ajándék zacskóból már csak a Kinder tojást vette ki, a többit nagylelkűen odaadta a kishúgának, mivel „Manka még nem beszél, ezért nem tudta a nevét a Télapó bácsi”.
Vasárnap, december 7-én következett az utolsó felvonás: a tatánál és mamánál is előkerült egy csomag, amit „útközben még beadott a Mikulás”.
Teljes káosz… Az X generációs agyammal meg sem próbáltam előadni a Z generációs fiamnak azt a sok okosságot, amivel készültem a témában.
Hogy a Mikulás Szent Miklósnak, a gyermekek és diákok védőszentjének, Myra püspökének a népies alakja. Hogy körülbelül 100 éves az a magyar népszokás, miszerint a Mikulás hajnalban meglátogatja a gyermekeket, és ha az elmúlt évben jól viselkedtek, kisebb ajándékot hagy nekik az ablakba kitett csizmáikba. Hogy a Mikulás Télapó névre is hallgat, és hogy bár korábban „a mennyben élt, és a gyerekeket az égből figyelte”, de ma már lejött a földre. És neki is be tud párásodni a szemüvege, ha a hidegből belép a meleg szobába.
Fogalmam sincs, Simon fejében mi van mostanra… Egy dologban vagyok biztos: az Igazi Mikulás, a Joulupukki tényleg itt volt Lappföldről! Áron apukája mesélte, hogy találkozott vele Óbudán. Finnül beszélt, tehát kérdés sem fért a hitelességéhez.
Fotó: www.laponie.travel, www.lathatatlansarvar.hu
1969-ben születtem, a pályámat szülésznőként kezdtem Szegeden, azután világgá mentem, és Ausztráliában éltem 5 évig. A Janus Pannonius Tudomány Egyetemről és a Külker Főiskoláról gyűjtöttem diplomákat, és hosszú évekig HR szakemberként dolgoztam.
Iskolai végzettségeimet, valamint az élettől és a saját önismereti utamból nyert tudást, bölcsességet, és a hitemet ötvöztem hivatássá, és másfél évtizede segítőként dolgozom.
Nagyon sokféle élethelyzettel találkozom; munkahelyi, és magánéleti problémákkal, erőt vivő feladatokkal, elvárásokkal, fel nem ismert elakadásokkal. A segítő beszélgetések mentén a hozzám fordulóknak sikerül tisztábban látni magukat, és megtalálni az erőforrásaikat ezek kezeléséhez, megoldásához.
