A zene az kell! Miért szeretjük ennyire, miért van rá szükségünk?
Mi a nap dala? Ezt kérdezte tőlem egyszer egy fiú, és erre a mai napig nagyon jó szívvel emlékszem vissza. Emlékszem, hogy munkába mentem, és (természetesen) zenét hallgattam. Arra már nem emlékszem, hogy mit, de arra igen, amit kiváltott a kérdés, és utána a válasz – az ő napjának a dala. Az övére bezzeg emlékszem!
Ha belegondolunk folyamatosan zenét hallgatunk, hallunk vagy készítünk. Hallgatjuk sport közben, munkába menet, ha unatkozunk, ha jókedvünk van, ha szakítottunk, ha készítjük az esküvői playlistet, hosszasan válogatjuk melyik zenére vonulunk be a templomba, születésnapi képmontázsok alá mit és hova vágjunk be, hogy elérjük azt a hatást, amit szeretnénk. Énekelünk a kisbabánknak, mondókázunk, dobolunk az ujjainkkal, a lábunkkal, ha feszültek vagyunk, dúdolunk, ha dallamtapadásunk van, éneklünk a zuhany alatt.
Bárhogyan is csináljuk, a zene a mindennapjaink kikerülhetetlen eleme.
De mégis mit ad nekünk a zene, miért szeretjük ennyire, miért van rá szükségünk?
Feltételezzük, hogy a zene, a ritmus iránti igény egyidős lehet az emberiséggel, régészek fedeztek már fel 30 ezer évvel korábbról is hangszert. Tény, hogy a zenének nagyon erős pszichológiai hatásai vannak, terápiás közegben is alkalmazzák (aktív és passzív módon).
Viszont nem kell feltétlenül a terápiás tér ahhoz, hogy az ember a saját hangulatára hatással legyen, szorongását csökkenteni tudja, vagy éppen feldobódott kedvét méginkább magasan tartsa. A másik fontos pszichológiai hatása a zenének, hogy segítségünkre lehet érzelmeink detektálásában, ha szavaink nincsenek rá.
Ha rábukkanunk a hangulatunkat, kedvünket leginkább leíró muzsikára, az segíthet magával a konkrét helyzettel való megküzdésben is.
Több megközelítés, irányzat is van azzal kapcsolatban, hogy milyen hatást vált ki bennünk a zene. A kognitív irányzat szerint a zene egy térkép a bennünk lévő emlékekhez kötődő érzelmek világában. Amikor zenét hallgatunk, akkor nem a zenéből merítünk érzelmeket, hanem a zene hatására megelevenednek bennünk érzelmek, az emlékeink nyomán. Ezzel szemben az emóció alapú megközelítés azt vallja, hogy maga a zene aktuálisan érzelmeket vált ki (különböznek a hétköznapi formáiktól).
Ám „zenekedvelőként” mindegy is, hogy melyik irányzatnak van igaza. Az is elképzelhető, hogy mind a kettő folyamat létrejöhet; a körülményektől, más változóktól függhet az, hogy melyik. Az viszont biztos – ezt tapasztaljuk is -, hogy a zene az egyik legerősebb eszköz az intenzív érzelmek előhívásához. Ez megjelenhet a terápiás térben is elég látványosan, de az az igazság, hogy nem kell pszichológushoz menni, hogy ilyen tapasztalásban legyen részünk: elég elmenni egy olyan koncertre, amit nagyon szeretünk.
Agyunkban bizonyítottan aktívvá válik több terület is zenehallgatás közben (szubkortikális, limbikus, paralimbikus régiók), melyek – a teljesség igénye nélkül – az érzelmekért, emlékekért, több hormonális változásért, viselkedésbeli különbségekért felelősek. Ezen kívül a hormon-és immunrendszerre is, ezekkel együttesen generálhat kimutatható változásokat bennünk, mind pszichésen, mind fizikailag.
Fontos szempont még a zenével kapcsolatban az érzelmi töltet. Ez kétféle lehet. Az egyik a saját értelmezésünk, megélésünk vele kapcsolatban, a másikat pedig az objektív tulajdonságok határozzák meg (hangnem, zenei terjedelem, tempó, hangerő, ritmus). A szubjektív az, ami miatt be tudunk vonódni, be tud szippantani minket egy melódia, amibe magunk kifejezését bele tudjuk helyezni. Az objektív tulajdonságok pedig másképpen hatnak ránk, ezeknél például az idegrendszerre, az agyunkra mért hatások a jelentősek. Emiatt tapasztalhatták meg azt, hogy a blues jól hathat az idegességre, a country-tól (a hétköznapi értelemben vett) depressziósabb hangulatba kerülhetünk, a rock, és a klasszikus zene pedig élénkebbé tehetnek minket. Vagy csak egy nagyon látványos példa: nézzünk bele egy horrorfilmbe zene nélkül. Félelmetes? Közel sem annyira.
Ha a szubjektív szempontokat, illetve a zene érzelmekre kiváltott hatását nézzük, felmerülhet a kérdés: ha szomorúak vagyunk, és kedvünkhöz illeszkedő zenét teszünk be hallgatni, vajon nem kerülünk-e lejjebb az érzelmi örvényben, ahonnan már nehezebb kikeveredni? Más helyzetekben is gyakran halljuk a tanácsot: engedd el, ne törődj vele, fel a fejjel! Nézzünk magunkba: más szituációkban be szokott válni – van egyáltalán olyan, helyzet ahol igen? Ugye nem? Vajon itt beválna, ha kedvünktől teljesen eltérő hangulatú zenét kezdenénk el hallgatni? Az én tapasztalataim szerint nem. Az érzelmek megélése után kezdődhet meg a gyógyulás folyamata, és ez a zenére is igaz lehet. Ha hagyjuk, hogy szomorúan, megélve az érzelmet, szomorú zenét hallgassuk, és akár „átmenetileg” még szomorúbbak legyünk, akkor nagyobb valószínűséggel leszünk hamarabb, és stabilabban jobban.
Ez természetesen csak egészséges személyekre igaz, ha valamilyen klinikai kórképpel állunk szemben, ott átíródhat teljesen a szabályrendszer.
Fontos megemlíteni, hogy ez egy nagyon komplex terület, bőven van még mit kutatni benne, sok társterület foglalkozik vele, regeteg aspektusból, nem szabad általánosságokban gondolkodunk a legtöbb esetben, hiszen, ahogy fentebb írtam, egyrészt nagy egyéni különbségek lehetnek, másrészt sok különböző változó van, amik más-más hatást érnek el.
Ami biztos, hogy a zene csodálatos, nagyon sokat ad nekünk.
Na, és, ha már belekezdtünk: kinek mi a nap dala?
Nyitókép: Tirachard Kumtanom/Pexels
pszichológus, karriertanácsadó, család- és párterapeuta-jelölt
Munkám során különféle élethelyzetekkel, sokféle emberrel találkozom. Mégis egy a közös bennük: foglalkoztatja őket a dinamika, ami szerint működnek, szeretnék magukat egy kicsit jobban érteni.
Azt gondolom, ez egy csodálatos igénye a jelenkornak, és emellett egy nagyon fontos lehetőség is, hogy példát mutassunk egy következő generációnak – a tudatosság fogódzkodó a döcögősebb helyzetekben is. Legyen szó akár életvezetési kérdésről, vagy karrier megakadásról, jól jöhet egy külső tükör, ami egy másfajta szempontot hoz be a képbe, de mégis partnerként végigkísér az úton.
Igyekszem ez lenni a klienseim számára.
