„Akkor hát szép lesz a világ?” Novella
– Anya, tudod a fodrászod telefonszámát? – kérdezte Esztike, amikor kiléptek az iskola kapuján.
Ez volt az első tavasza iskolásként. Már tudott írni és olvasni, szerette a verseket, szépen énekelt. Szerette az iskolát is, a tanítónénijét, az osztálytársait. Még az igazgató bácsit is, pedig Esztike szerint kiabálós. Nem tűri a hangzavart az ebédlőben, az ódon épület folyosóin.
Esztike szófogadó kislány volt, szelíd és barátságos. Ha valakinek megtetszett a legszebb ceruzája, ő odaadta. Ha kivették a csatot a hajából, nem kérte vissza. Neki volt a leghosszabb haja az osztályban. Ha eltörték a hegyezőjét, azt mondta, semmi baj, pedig tudta, hogy az anyukája dühös lesz miatta. Nem is annyira rá, hanem inkább a társaira, meg azok szüleire, mert anya szerint a gyerekek felnőttek által fertőzöttek.
– Persze, hogy tudom a telefonszámát – válaszolta szórakozottan kislány anyja. Nem vette komolyan a kérdést.
– Megmondod?
– Minek az neked? Még nincs is telefonod.
– Egy negyedikes fiúnak kell.
Esztike nem látott semmi kivetnivalót abban, hogy a zajos szünetekben egy negyedikes nagyfiú a fodrásza iránt érdeklődik. Azt gondolta, a srácnak tényleg szüksége van a telefonszámra, hisz annyiszor kérlelte és oly harsányan, hogy mindenki hallhatta. Nem értette, a többiek miért nevetnek – segíteni akart.
– A fodrászom telefonszáma?
– Igen. A te fodrászod az én fodrászom, ugye?
– Igen, hozzá szoktalak vinni. Miért kell neki Jutka néni telefonszáma?
Esztike erre nem tudott felelni.
Sétáltak hazafelé, gyönyörködtek a virágzó fákban, élvezték a tavaszi napsütést. A kislány lelkesen mesélt. Meghívta egy osztálytársa a szülinapi bulijára, az iskolatáskában van a meghívó, nagyon szép lett. Két piros pontot szerzett matekból, magyarból pedig csillagot kap holnap, ha hibátlanul felmondja a Tavasz című verset. Ez volt egyik kedvence, kívülről fújta. Este az ágyban bele is kezdett.
„Mi az?” – kérdezte Vén Rigó.
„Tavasz” – felelt a Nap.
„Megjött?” – kérdezte Vén Rigó.
„Meg ám!” – felelt a Nap.
„Szeretsz?” – kérdezte Vén Rigó.
„Szeretlek!” – szólt a Nap.
A csilingelő gyerekhang hirtelen elnémult. Esztike felsóhajtott.
– Anya, felírod a fodrászom telefonszámát?
A nő megfogta a kislány kezét, gyengéden végigsimította az arcát.
– Mi történt az iskolában? Elmeséled?
Esztike felsóhajtott.
– Négy negyedikes fiú utánam jött, végig engem követtek, hiába mentem arrébb…
– Mit csináltak?
– Elkérték a fodrászom telefonszámát. Megmondod?
– Bántottak?
Esztike felsóhajtott.
– Elkérték a fodrászom telefonszámát…meg…azt is mondták, hogy az apának nagy fütyije van és hogy kóstoljam meg…
– Értem, kicsikém. Mondd meg nekik, ha látod őket, hogy megvan a telefonszám, bármikor elkérhetik tőlem vagy az apukádtól. Hogy is van tovább a vers?
Esztike hangosan felsóhajtott.
„Akkor hát szép lesz a világ?”
„Még szebb és boldogabb!”
Fotó: RDNE Stock project/Pexels
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
